Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
kevés kis fehér bajusza. Nagyon szép öregember volt. De öreg volt. Nem olyan nyalka fiú, mint amikor utoljára látták .. . — No, Holény — mondta neki Liszka mama, — eh, Holénika ... •— Nini, maga az, Liszka? Ezzel bement a házba s Agatha mama jött elébe frissen. Kezet fogtak s leültette a félelmesen tiszta szobában. Amikor leültek, csak néztek maguk elé, aztán egymásra néztek, aztán megint maguk elé s nevettek mind a ketten s odakint Liszka mama is nevetett. Most már mindenki nevetett. Még a nap is kisütött, az is nevetett. — Én mingyárt megismertem — mondta Holény udvariasan, pedig dehogy ismerte meg. Agatha mama ismerte meg a piacon s úgy szólította meg nagy lelkiismereti furdalások közt, hogy mit szól a szomorú ruhájához ... — Jaj, Holény — mondta Agatha mama, — jaj, Holény... Holény körülnézett a szobában. Éppen olyan volt, mint akkor, amikor utoljára itt volt. Mennyi ideje is. Körülbelül ötven éve ... — No, annyi nincs — nevetett Agatha mama. —Én akkor csak tizenhat voltam .. . Hallgattak és nevettek. Aztán elemlegették a multat. Az akkor élőket, akik már mind a boldogok közt vannak, de nekik egyszerre itt voltak. S ahogy egymásra néztek, a szemük az a régi volt. Agatha mama szeme oly fekete, mint a tüzbogár; a Holényé, mint a kék nefelejcs. A szemük az semmit sem változott. A hangjuk sem. A hang is a régi volt. Most a nagy izgalomban elmúlt a rekedtség, elmúlt az érdesség, a morózusság. Elmúlt ez a sok évtized s a szemük és a hangjuk a régi volt. És a szivük ... a szivük ... Egyszerre, mint valami varázsütésre, elmúlt minden múlt. Az egymástól távol töltött rettenetes hosszú idő. A sok méreg, a sok bánat. Az eltemetettek és az elfeledettek. Úgy egymáson maradt a pillantásuk, mintha csak tegnap lett volna... Egyikük sem volt azóta szerelmes... csak az az egy maradt bennük ... az az édes keserves láz, a vágy, a gyöngyör, a soha újra fel nem villant mámor . .. Órák teltek szapora és kedvesen őszinte beszédben s már csipkelődtek, már évödtek, már újra ott voltak... —■ Holény, Holény ... hova lett maga? ... Mondja meg nekem, hova lett akkor maga? A férfi lehunyta pilláit, magába merült, aztán nevetett. — Nagy csacsiság volt — mondta, — semmiség ... ah, nem is mondom ... — Mondja csak, mondja. Tartozik vele. Még az unokáimat is eltemettem azóta. Meg kell mondania, mi volt az a rettenetes nagy sérelem, ami magát érte, hogy egy napról a másikra kimaradt s soha többet, soha többet... A férfi fehér porcellánfogaival ránevetett. — Az úgy volt, Agatha, hogy akkor délután maga rosszkedvű volt és én meghallottam, hogy kint nagyon hangosan veszekedett a cseléddel... — No és, no és?-— És én arra gondoltam, hogy maga nagyon veszekedős lehet... és én nem szeretem a hangos szót. .. Agatha mama hangosan felnevetett. Összecsapta a kezét. Eszébe villant, hogy csakugyan azóta... Mennyit kellett házsártoskodnia ... — Ez az egész? — és a szeme tele lett könnye). MELYIKET A HÁROM KÖZÜL A kommunizmusban megtörtént, hogy az elvtársak kezdték elveszteni harcos hozzáállásukat és vörös erkölcseiket. Hosszas tárgyalás után kiválasztottak három párttagot és küldöttséget menesztettek az Úrhoz, mert már csak Ő tudott segíteni. Az egyik küldött igy szólt: “Uram, a dolgok nem úgy mennek odalent, mint kellene. Erkölcseink romlanak, nem tudjuk bizonyítani a népnek, milyen eredményes a mi rendszerünk. Kérlek, tedd őket becsületesekké!" A másik: “Nem elég, ha csak becsületesek. Add hogy intelligensek is legyenek, hogy felismerjék az egyedüli járható utat: a kommunizmust.” A harmadik is alig várta, hogy szóhoz jusson: “Ez mind nem elég magában, Uram, add hogy kommunisták legyenek, merthát az teszi őket majd igazán emberré!” Az Ur bölcsen mosolygott. "Emberkék, kicsit szerénytelenek vagytok, mint mindig. Három ilyen jótulajdonság túlsók lenne egynek. De tudjátok mit? KETTŐT, nem bánom, mindenki megtarthat vörös lobogóitok alatt...” így történik aztán, hogy azok az elvtársak, akik becsületesek és kommunisták, hijjával vannak az intelligenciának. Akik viszont intelligensek es kommunisták, a becsülettel állnak hadilábon. Akik pedig intelligensek is, meg becsületesek is, nem lehetnek kommunisták. 17
