Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
Koncz Károly: SZEREPCSERE Azzal kezdte meg a szabadságát, hogy kikapcsolta a telefont. Ruhatára régi darabjai közül kiválasztott egy egyszerű kis háziruhát, babos fejkendőt és fehérfodros grenadinkötényt. És boldog volt, hogy nem ajándékozta oda cselédjeinek ezeket az apró kis vacakokat, amelyekben valamikor szivdobogva lépett a rivaldafény elé, hogy eldadogja kétszavas szerepét: “Tálalva van!.. Lázas izgalomban kapkodja magára a ruhadarabokat, hogy a repriz tökéletes legyen. Most azonban csak magának fog játszani. Egyszerre lesz közönség, kritikus és szereplő. Mingyárt öt óra .., Máskor ilyenkor már sürgetően türelmetlenkedik a sofőr: "Művésznő, elkésünk. Ötkor kezdődik a próba ...’’ Aztán két és fél órán keresztül marja arcát a festék, fojtogatja a magnéziumfüst, égetik bőrét a fehéren izzó reflektorok. Es az a sok gorombaság, amit a rendező, a hangmérnök, segédrendezők és asszisztensek beleorditanak a mikrofonba, amig tiz-tizenötödszöri próba után elkészül az első száz méter a legújabb filmjéből. Azzal bezzeg nem törődnek, hogy már fáradt, kimerült, pihennie is kellene ... Most ez mind nincs. Nem is lesz jó darabig, mert egyelőre nem írja alá az uj szerződést. Még ha az összes csillagokat a lába elé raknák is. Milyen jó is egyszer azt csinálni, amit ő akar s olyan hevesen rántja meg a gong arab szövetből készült nyelvét, hogy majd a kezében marad. — Ma mindenki azt teheti, amit akar —■ fordul az ijedt arccal berohanó cselédséghez. — Fő, hogy reggelig egyiketek se jöjjön haza . .. S amikor az utolsó ideges ajtócsapkodás is elnémul, lábujjhegyen kioson a hallba, a folyosóra. Mint egy gyermek, aki torkoskodni megy az éléskamrába. Még hallgatózik néhány pillanatig a szobalány, a szakácsnő, az öltöztetőnő ajtaja előtt, aztán le gyorsan a szuterénbe, a konyhába. Sokáig keresi a villanykapcsolót, amig rátalál. Hosszú esztendők óta nem látott már konyhát, amióta eljött a szülői háztól. Csodálatos kép varázsolódik elébe, meglátva a konyhát. Ha otthon marad, ma bizonyosan egy kistisztviselő felesége havi száznyolcvannal vagy kétszázötvennel. És mennyi maradt volna ebből kosztra?.. . Hiszen most csak a cselédség tartása is többe kerül ennél... S bizonyára gyermekei is volnának, egy vagy kettő. De lehet, hogy három. Pirinek, volt iskolatársának, aki egy rendőrfogalmazóhoz ment feleségül, szintén annyi van. És hogy irigyelték, amikor férjhez ment. Ö is mindig azt hajtogatta: “Ha férjhez megyek, két fiam és egy leányom lesz. Az egyik fiú katona, a másik orvos. A kislányból pedig primadonnát nevelek . ..” És ki lett volna a férje? Biztosan Sanyi .. . Kalász Sándor .. . A konyhában friss kávéillat terjeng. Ragyog minden a tisztaságtól. És rend van, mint egy gyógyszertárban. A bútorok tükrében takaros kis szobalány áll. Babos fejkendővel... — Hát lássunk hozzá. Először terepszemlét tart. Egymásután nyitogatja a kredenc ajtajait. Kihúzza a fiókokat. Benyúl a kenyérszekrénybe. Úgy érzi magát, mint az az inas, aki először van füszerüzletben. Nemcsak azt nem tudja, mi hol van, de a legtöbb dolgot nem is ismeri. Hát ez mi? .. . Hát az mi? . .. Ilyent sem látott még. Egyszerre kiforgatja a rendből a konyhát. Mindent az asztalra tesz, amiről azt gondolja, hogy a főzéshez kell. Benyit a kamrába, kipakolja a jégszekrény tartalmát. Eddig rendjén volna. De mit kezdjen velük? Mit lehet ezekből főzni? Hideg szárnyas, disznósült, darab tokaszalonna, amit annyira szeret, disznósajt, csabai kolbász, májpástétom. Hirtelen csak ennyit pillant meg a jégszekrény tartalmából. Lejjebb, a második polcon spanyol szőlőt s néhány szelet nyers borjúhúst talál. Ebből fog főzni. De mit? Az utolsó pillanatban, mint amikor a végszót várja a kulisszák mögött, jut eszébe, hogy az egyik lap karácsonyra szakácskönyvet adott ajándékba mellékletül. Meg is találja Íróasztalán az újságok között. Lapozgat benne. Levesek ... köretek ... saláták ... tészták ... sültek. Megvan. Először a pecsenyék jönnek, aztán a rántott húsok, végül a szószos szeletek. Gombás bélszin ... Remek. Régen evett már úgyis. Szimpatikusnak is látszik, mert csak néhány sor a receptje. Föl és alá sétál a konyhában, mint máskor, szereptanulás közben s úgy tanulja a receptet. Amikor már könyv nélkül tudja a receptet, végre hozzáfog a főzéshez. Igen ám, de honnan vegyen gombát meg tejfölt? Felkutatja az egész konyhát, de sehol sem talál. Biztosan van a gombásbélszinnél valami megfelelőbb is abban a könyvben. De megsemmisülve tapasztalja, hogy még hozzá sem fogott a főzés előkészületeibe, máris halálosan fáradt. A sok ácsorgástól. Sohasem szerette azokat a szerepeit, amiket állva kellett végigjátszania. Egyszer kislánykorában kificamította a bokáját a korcsolyapályán .s azóta is gyenge lábakon áll. Ezért nem vállalhat táncos szerepeket sem. Pedig az az igazi nőnek való művészet. Táncolni .. . táncolni... Piruettek ... Szédülni... szédülni... Csakugyan szédül. Meg kell fogóznia, hogy el ne vágódjék. Már-már sírva fakad, amikor mentőötlete 18
