Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
gott, szépet és cifrát, nem olyat, mint a régi. Elmélyedt a munkában, de az ötven forint neki se hagyott békét. Ötven forint mégse ötven tökmag! . .. Egyszercsak felcsillant a szeme. Szaladt be, majd ledöntötte az öreget a kemencepadkáról. — Hát téged mi lelt? — Nagyapám! Azt gondoltam, hogy .. . hogy tán lyukas vót a zsebe?... — Mit beszélsz? — Hát a zsebe. Lyukas vót, oszt lecsúszott... a piz, a nadrágszárán ... — Menj a dogodra, ne törőggy te énvelerrí. Lajcsi kisomfordált az ajtón, de nem ment meszsze. Várta hogy hívja a nagyapja. Nem is telt el három perc, mikor már hallotta öregapja dörmögő hangját: — Na gyere hát! Húzd le a csizmámat. .. Húzta hát Lajcsi, ahogy erejétől tellett s az lett a nagy nekirugaszkodásból, hogy a csizma lejött ugyan, de Lajcsi is hanyatt esett, a gerendákat fenyegetve talpával. Noda megérte. Nem győzött utánakapkodni a szerteguruló forintosoknak, melyek mintha ugrásra készen lapultak volna eddigi búvóhelyükön: a Máté bácsi bőszáru csizmájában. Lajcsi kacagott és táncolt. Nagyapja csendes elégedettséggel nézett maga elé, hogy szemébe nézhet már Zsuzsi néninek és eléolvashatja a Rezeda árát. Ö is lehajolt nehézkesen egy lába előtt heverő pengősért.-— Nesze Lajcsi fiam. Ez a tied, Lajcsi nem szólt semmit. Majd felborította az öreget a hirtelen öleléssel, aztán markában szorítva a fényes pénzt, átlökte magát a kerítésen és megállt, tétovázva. Mit is lehetne venni ezen a rengeteg pénzen? . .. Mikor olyan nagy és szép a világ és ő olyan gazdag! Övé a kiserdő, a patak, a rét virágai is, mind. Még . . . még tán a madarak is csak neki dalolnak, tudja ő jól, hogy csak a kezét kéne kinyújtani és valamennyi a tenyerére szállna ... Barát Kata Móricz Zsigmond: ALTE LIEBE Agatha mama úgy jött haza a piacról, mintha repülne. Pedig úgy szokott járni, mint akinek minden lépés pénzbe kerül és halálosan spórolós lévén, még a mozdulatokkal is úgy takarékoskodik, hogy hadd maradjon valami holnapra is. Most nem húzta be magát a vörhenyeges nagy sáljába, amit a szeméig fel szokott emelni s csak úgy pusmogott belőle, hogy valahogy gazdagnak ne nézzék ezek a vidéki parasztasszonyok. Hadd lássák csak szegénykének, aki a legolcsóbb gyümölcsöt, a leghitványabb krumplicskát, a legapróbb tojáskákat alkudja ki, mert nem telik többre s csak amikor már megvan az alku, akkor kezdi a szebbiket, a jobbikat ugyanazon az áron, vagy nagy sirás, nyögés után valamivel drágábban venni. Sok fifika kell a vásárláshoz. Megvan annak a diplomáciája s ő ehhez úgy ért, ahogy senki a világon, vagy legfeljebb a szomszéd öregasszonyok, akik ugyanazt az özvegyi iskolát járták ki, amit ő. Mindenki csodálkozott, hogy Agatha mama megfiatalodott. A sál csak úgy repült a vállán, kihúzta magat s egy fejjel magasabb volt és ami a legnagyobb csoda, nevetett. Nevetett a szeme, a szája, a homloka, a keze, a lába, az egész teste. Úgy libegett és oly virgonc lett a hatvanegy évével, mintha tizenhat lenne. És kedves volt, nyájas, ahogy belépett a házba, nem kiáltott rá a vén boszorkára, aki súrolta a tornácot és a tyúkokra, a ludakra, a verebekre. Nevetett és vígan topogott, még talán dudorászott is. — Liszka, Liszka — szólott a húgának, aki szintén öreg özvegy volt és az ő kegyelmén élt, — Liszka, képzeld, kivel találkoztam? Liszka mama apró fonnyadt arcát felemelte s csodálkozva nézett. — Na mán? — Holényvel — mondta suttogva Agatha mama, — Holényvel . .. S vidáman és nevetve ment be a házba s elkezdett rögtön vetkezni. Letette a nagy vörös sált, levetette az avult barna ruhát, lehúzta a sáros nagy bakancsot s átöltözött. Soká válogatott a ruhái közt s kiválasztott egy régi, kedves, zöld karirozott ruhát, fekete csipkével. Nem volt rajta tizenkét év óta. Még amikor a polgármester meglátogatta őket, még akkor sem vette fel. Nem illik már neki, mondta, ilyen kacér, fiatalos ruha ... Most azt vette magára s a fejére a szebbik főkötőt tette föl. Gyöngyös és finom főkötő, tenyérnyi széles fekete csipkéből és nehéz bársonyszalaggal. Liszka mama nem tudott hova lenni. — Eljön? — mondta pusmogva. — El hát. Te is vegyél magadra valamit, ne lássa, hogy milyen öreg szegénység lett belőled, te Liszka. — No még mit. S hiába biztatta Agatha mama, addig húzta, halasztotta az időt, hogy a végén is rettenetesen elhasznál öreg kis barna hacukájában volt, amikor megjelent a tornácon egy úriember, akiben csak hosszas vizsgálódás után ismerte meg Holényt. A vendég is olyan volt, mint egy megfiatalodott aggastyán. Magas volt és egyenesen tartotta magát. Jó, bélelt és prémes téli kurta kabátja volt és szép egyenesszáru csizmája. Borotvált arca volt, piros arcéle, 16
