Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
Megköszöni a királyfi a vén remete nagy jóindulatát, felül a tarka lóra. s még ki sem mennek az erdőből, megszólal a ló. — Hallod-e, kicsi gazdám, mig a tündérek kutjához mennénk, többrendbeli utad lészen addig. Mikor te még a világon sem voltál, volt a te apádnak három leánya, mind a hármat elvitték az ördögök. Előbb azokat meg kell szabadítanunk, úgy megyünk a tündérek kutjához. Először elmegyünk a legidősebb nénédhez, A sógorod nem lesz otthon, de én majd hazakergetem, s mikor megtudja, hogy a tündérek kutjához igyekezel, ő is kér, hogy hozzál a fiatalító vizből, de addig meg ne Ígérd, mig azt a takarót neked nem adja, amelyik az ágyán van. Ennek a takarónak olyan tulajdonsága van, hogyha magadra teríted, sem ördög, sem ember meg nem lát téged. Ahogy ezt mondotta a tarka ló, nagyot fújt, s mint a nyíl felszállott a magas levegőégbe. Repült, mint a gondolat erdők, mezők, tengerek felett. Aztán egyszerre csak leszállóit a földre, s megállóit egy kacsalábon forgó gyémántpalota előtt. — Itt lakik a legidősebb nénéd, kicsi gazdám. Te csak menj be; én meg kimegyek a selyemrétre, ott jár valahol a te ördög sógorod, mindjárt hazakergetem. Bemegy a királyfi a palotába, a tarka ló ki a selyemrétre, ott az ördögöt meglátja, s elkezdi hajtani: — Haza, ördög, haza! Ott van a sógorod, adj neki vacsorát! — Hej, kutya egye meg a májadat! — mondotta az ördög a lónak. — Te vagy a mi megölő hóhérunk. De nem mert ellenkezni, szaladott a ló előtt, fel a palotába egyenesen. A királyfi ott ült a lócán, beszélgetett a nénjével, mikor az ördög belépett. Köszön az ördög: — Szervusz, sógor! Mi jóban jársz? — A tündérek kutjához indultam, sógor — mondja a királyfi —, fiatalító vizet viszek az apámnak. — Hej, sógor — mondja az ördög —-, azt én is megpróbáltam nem egyszer, de százszor, hanem a kútnak még a közelébe se juthattam, mert a kuttól hetvenhét mérföldre már olyan szörnyű melegség van, hogy aki arra jár, töpörtyű lesz belőle. — Nem bánom én, mégis odamegyek. Aközben az ördög ételt-italt rakat az asztalra, kínálja a királyfit: — Egyél, igyál, sógor, úgysem eszel-iszol sokáig. Mondotta a királyfi: — Ne félj attól, sógor! Esznek-isznak, vígan vannak, s egy kicsi idő múlva megszólal az ördög: — Ha a tündérek kutjához jutsz, sógor, hozz nekem is a vizéből! Nesze, itt van egy disznótok, merítsd tele. Adok aztán neked annyi aranyat, ezüstöt, amenynyit elbírsz. — Nem kell nekem sem aranyad, sem ezüstöd, van nekem elég; add nekem az ágyad takaróját! Eleget istenkedett az ördög, hogy igy, meg úgy, mindent kívánjon, csak azt ne, de a királyfi azt mondta: — Kell-e a fiatalító viz? — Kell, sógor, kell! — No, ha kell, add ide a takarót. Mit volt, mit nem tenni az ördögnek, odaadta a takarót. Azzal a királyfi elbúcsúzott, felült a tarkára, s repültek tovább erdők, mezők, tengerek felett. Megszólal egyszer a tarka ló: — No, édes gazdám, mindjárt leszállunk a mellé a palota mellé, ahol a középső nénéd lakik. Majd ez a sógorod is kívánja, hogy hozz neki a fiatalító vizből, de addig meg ne igérd, mig az ujjáról a gyűrűt neked nem adja. Ennek a gyűrűnek az a tulajdonsága, hogy akármilyen mélyen alszol, megszorítja az ujjadat, s mikor éppen szükséges, akkor ébreszt fel. Leszáll a tarka ló a földre, egy kacsalábon forgó gyémántpalota mellé. A királyfi bemegy, a ló meg kimegy a rétre, hogy hazakergesse az ördögöt, mert az is ott lődörgött a réten. Megtalálja az ördögöt, s űzőbe veszi. — Haza, ördög, haza, mert itt van a sógorod! Az ördög mindjárt megismerte a lovat; látta, hogy az ő lovának a testvére, visszaszólt haragosan: — Megyek, megyek, a kutya egye meg a májadat! Te vagy a mi megölő hóhérunk! Felmegy az ördög a palotába, fogadja a sógorát nagy barátsággal; három akó bort tétet az asztalra s mindenféle jó ennivalót. Esznek-isznak, s közben megkérdi: — Mi jóban jársz, sógor? Mondja a királyfi, hogy miben jár. Nagyot kacag az ördög. — Hej, sógor, én száz annyit érek, mint te, mégsem tudtam hozni a fiatalító vizből, pedig sokszor megpróbáltam. — Próbáltad vagy nem próbáltad —■ mondotta a királyfi —-, én is megpróbálom, s hozok is, meglátod. — Hát akkor hozz nekem is, s annyi kincset adok, amennyit elbírsz. — Nem kell a kincsed, add nekem a gyűrűdet. — Azt nem adom! — No ha nem, nem is hozok vizet. Azzal a királyfi felszedelőzködött s indult, de mikor az ajtóhoz ért, az ördög utána szaladt, s odaadta a gyűrűt. Ahogy felült a tarkára, mondja ez a királyfinak: — No, édes gazdám, még csak a legkisebb nénédhez megyünk. Az ő urának olvan kardja van, hogy csak szólni kell: kard. ki hüvelyből! s ha annyi ellenség fog körül, mint fűszál a réten s csillag az égen, akkor sem kell félned, mert mind egy szálig levágja. 53
