Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-08-01 / 2. szám

tudta eltitkolni és az abban jutott kifejezésre, hogy elpityeredett. Az estebéd elkészítésénél Macacu sürgött-forgott szakácsom Luciano körül a konyhában, akinek bizony szüksége volt szorgos női kézre.

Macacu éppen olyan szegényes körülmények között született, mint a többi négergyermek; anyjának nagy örömére a hat fiúgyermek után igy egy leányka is érkezett a családba. Tudnivaló ugyanis, hogy a bennszülött anyának csak a leánygyermek a segítőtársa, mert a fiuk felett az apa parancsol. Mint minden négeranya, Magombita is letette csípőjéről a hároméves leányát a földre, aki eleinte bizony ügyetlenül mozgott, de aztán olyan gyorsan fejlődött és ügyesedéit, hogy anyjának sok öröme tellett leánykájában. Később szorgalmasan segített anyjának és ügyességével feltűnt a telep asszonynépének. Csak egy hibája volt, de ez aztán nagy volt és kihatott egész leányéletére. Ugyanis alakja és ábrázata elütött a többi leányokétól: sudár, hajlékony alakja, ringó járása más volt, mint a többi tagbaszakadt, kövér leányé, és arcáról hiányzott a négert annyira jellemző duzzadt ajak, a kiálló pofacsont, a széles lapos orr stb. és igy szépenivelt szájacskájával, vékony, kissé hajlott orrocskájával ott csúnyának számított és ezért kapta a csúf Macacu nevet.

Sokat csúfolták csúfságáért és mivel megszokta, hogy ezért mindenütt ő az utolsó, lassan belenyugodott a megváltoztathatatlanba, szerény és engedelmes lett, és ezáltal igyekezett mindenkinek kedvében járni. Nagy volt a meglepetés, amikor a Bwana őt választotta légyhajtójának és megengedte, hogy Macacu a konyhában segédkezzék. Különösen a többi leány irigykedett reá, de ő mit sem törődött ezekkel, hiszen megszokhatta, hogy ő mindenki szemében szálka.

Szakácsom, Luciano, akit Lorenco-Marquezből hoztam masammal, szintén nagyon meg volt elégedve ügyes segítségével, egy sor kék üveggyöngy-füzért ajándékozott Macacunak. Ez váltotta ki azt a nagy irigységet, amely ezentúl a többi leány részéről megnyilatkozott. Bár a Bwana és Luciano előtt nem mertek gorombáskodni Macacuval, mégis látszott a tekintetekből, hogy a többiek őt egy kanál vízben is megfojtanák, ha erre módjuk lett volna.

Egy nap Luciano azzal jött hozzám, hogy ő szeretné feleségül venni Macacut, magával vinné Lorenco-Marquezbe és ott pap előtt esküdnének egymásnak örök hűséget. Nekem nemhogy kifogásom lett volna a házasság ellen, sőt örvendtem a dolog ilyen kimenetelének.

Boldogabb jegyeseket Afrika földje nem látott: öröme tellett az embernek őket együtt látni. A csinos Luciano városi, sima modora nagyon tetszett a bennszülötteknek és főleg Macacunak és anyjának Magombitának és az a tudat, hgoy Macacu ott a fővárosban, szép ruhában, nagy emeletes házban fog lakni

és parádézni, olyan elképzelhetetlen örömet jelentett nekik, amelynél nagyobbat, szebbet el sem tudtak volna képzelni.

A kis Makua telep aranykorát élte; a Bwana ajándékokat osztogatott a telep lakosai között, nem voltak ezek nagy értékek, de ott a póri közepén aranynál is többet értek, mert azok ott ismeretlenek lévén, gazdagságot jelentettek. Színes üveggyöngyök, kis kézitükrök, zsebkések, olló, tü, kalikó ruhaanyag, stb. Húsban vagyis élelemben sem volt hiány, mert a Bwana naponta lőtt vadat.

Egy este Bongo (bivaly) nevű fegyverhordozómmal tértem haza cserkészetemről és a sötétben, közel a falucskához egy leopárd hördült rám. Kísérőm futásnak eredt és igyekezett engem is menekülésre késztetni, mondván, hogy az nagyon veszélyes.

Táboromba megérkezve a jumbe jelentkezett, ném úgy mint máskor, fegyvertelenül, hanem hosszú lándzsával a kezében és félelemmel eltelve mondta, hogy ők is hallották a leopárd hördülő ordítását és attól tartottak, hogy az engem megöl, mert az egy emberevő vadállat, amely időnként megjelenik a falucska közelében és éjjel megöl egy-egy bennszülöttet és nincs ellene védekezés. Erre kiadtam a parancsot, hogy mindenki maradjon a kunyhójában, magam pedig a palaverház tetejéről figyeltem a holdvilágos éjben a falut és környékét, de hasztalan, mert a bestia nem mutatkozott. Másnap a jumbe kérésére az egész telep népességével hajtóvadászatot rendeztünk a leopárdra, de eredménytelenül; vagyis csak fél eredménnyel, mert a “csuj” ugyan nem került terítékre, de a zajtól megijedve eltávozott a környékről, rekedt, hörgő hangját nem hallottuk egy darabig. De aztán újra rettegésben tartotta a lakosságot. Egy alkonyaikor a telep túloldala felől tértem aznapi vadászatomról haza, amikor a falucska túlsó végén éppen Macacut láttam fején a vizhordó kalabaszával eltűnni a bokrok között: a konyhába menve Lucianot piromgattam, hogy ilyen későn engedi Macacut vízért menni, amikor tudjuk, hogy a vérengző bestia a környéken tartózkodik. Kilépve a konyhasátorból hörgő ordítást és rettenetes sikolyt hallva tudtam, hogy a tragédia megtörtént. Egypáran a forráshoz rohantunk és ott már csak a véres, darabokra tört kalabasza darabjait találtuk. Másnap hajnalban a forrástól a vérnyomon elindulva, egypár száz lépésre meglőttem a Macacu félig felfalt hulláján a bestiát: aztán szembeköptem és belerúgtam.

A táborba visszatérve Luciano már dermedt hideg teteme ott lógott egy fa ágán és mellére egy cédula volt tűzve, amelyben tettéért tőlem bocsánatot kér és megtakarított pénzecskéjét, 3800 Escudot, Magombitának testálja.

Macacu testének véres maradványait Luciano karjaiban temettük el a konyha helyén, ahol annyi boldog órát töltöttek.

37