Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

Ó JAJ, NE FÉSÜLKÖDJETEK DIVATOSAN!

Szolid, normális családapa vagyok. Szeretem a kényelmemet, a nyugalmamat, sietek haza az irodámból, hogy otthon felvegyem a házikabátomat, leüljek a megszokott fotelembe, rágyújtsak a pipámra és elolvassam nyugalmasan az esti újságot. Örülök a kiváló vacsorának, ahol a családom összegyűl és három felnőtt leányom vidáman meséli el napi élményeit. Kettő közülök már dolgozó nő, egyik irodába jár, másik műtősnő a közeli szanatóriumban. A harmadik, Jutka, idén végzi el a középiskolát és aztán az egyetemre készül. Néha eljárok feleségemmel moziba, vagy barátokhoz bridgezni, ez minden szórakozásom.

Egy szép napon Katalin, a legidősebb leányom, a következő mondattal robbant be a csendes, családi vacsorához:

— Apa, a tenniszklubunk óriási tavaszi bált rendez. Az egész jövedelmet a klub csinosítására és bővítésére szánják. Mindenkinek közre kell működni, hogy siker legyen. Ugy-e elmegyünk mindnyájan?

Lett erre lárma, zsivaj, tervezgetés. Bátortalan tiltakozásomat talán meg sem hallották, mert feleségem határozottan kijelentette:

— Végre három felnőtt leányunk van, nem élhetünk remeteéletet.

Munkám erősen lefoglal, igy az egész dolgot lassan el is felejtettem, csak akkor ébredtem tudatára, hogy mi vár rám, mikor egy szép napon reggel feleségem figyelmeztetett, hogy hamarabb jöjjek haza, mint rendesen, mert szmokingot kell húznom és bálba kell mennem este.

Békés ember vagyok és jó családapa. Tehát hamarabb hazamentem és nem ültem le kényelmes fotelembe, nem gyújtottam pipára, sem az esti újságot nem olvastam el. Éppen nekikezdtem az öltözéshez, korgó gyomorral, mert persze vacsorának hire sem volt, mikor belibbent hozzám kedvesen Jutka, ragyogó fehér báliruhában.

— Ugy-e szép vagyok, apa? — kiáltott rám.

Ránéztem, megkövültén. Sugárzó fiatal jelenség állt előttem, minden tökéletes rajta, frissen vasalt, légies. De a feje ... a feje . . . Rövidre nyírt kusza, kócos hajjal állt előttem, egy egyenetlenül vágott tincs a bal szemébe lógott, — szegény, talán nem is iát tőle, mintha most kelt volna fel az ágyból. Az egész feje kísértetiesen emlékeztetett engem egy minden háztartásban a legpiszkosabb munkára használt kefére, aminek nyele van és a nyél végén egy bunkó és a bunkón hosszú rendetlen sörték, amivel . . . amivel szóval ügyesen lehet bizonyos dolgot kipucolni.

,— De kislányom, — dadogtam, — mit csináltál a hajaddal? Hiszen meg se vagy fésülködve.

— Ugyan, apa, hiszen most jövök a fodrásztól. Levágattam divatosan, — felelte sértődötten, és már el is tűnt.

Még nem tértem magamhoz, mikor beléptek Zsuzsa és Katalin, hogy a nagy tükör előtt megnézzék magukat. Rájuk már alig ismertem rá. Szemük hirtelen kinai vágásúvá vált, arckifejezésük tökéletesen megváltozott, sötétlilára árnyékolt tekintettel gondosan figyelték magukat a tükörben. És a hajuk? Nem, ez rossz álom lehet csak. gondoltam. Óriásira feltornyozva a fejük közepén talán valami rejtett betét is van alatta, mert kísértetiesen nagynak látszott a fejük, szinte imbolygott, ahogy jobbra-balra forogtak. Zsuzsának a jobb arca teljesen eltakarva hercigen bekunkorodó rendetlen tincsekkel és a jobb szeme nem látszik. Katalin szénfekete hajkoronája meg mintha megfakult volna. Közelebb lépek, hogy megszemléljem, hát telistele van fehér tincsekkel. , ,

— Az Istenért, mi történt veletek? — kiáltok fel.

— Ne mondd, hogy nem tetszik, apa — felelték majdnem egyszerre. — Ez a legutolsó divat, jobban nem is sikerülhetett volna.

Még nem jutottam szóhoz, mikor kintről megszólalt egy hang:

— Készen vagy, Lajos, rendelhetem a taxit?

Ezzel kinyílt az ajtó és belépett a . . . Egy ősz, öreg asszony lépett be, hosszú estélyiruhában. Nem, nem a feleségem, hiszen ő egészen más, ő fiatal, szép, hóditó ma is, elmehet idősebb nővérnek a három nagylánya mellé. Odaugrottam hozzá, hogy közelebbről megvizsgáljam. A fején lévő haikorona ezüstlilán csillogott és mikor meg akartam érinteni láttam, hogy majdnem kőkemény, valami ezüstszerrel be lehet fújtatva.

—• Nem. — ordítottam, — nem. Nem vagyok kész! Nem megyek el! Ezt nem csinálom!

Ezzel ledobtam magamról az amugyis szűk szmokingomat, magamra rántottam a házikabátot, bevágtam magam a kényelmes fotelembe és előrántottam az esti újságot...

97