Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

Padányi Viktor:

FÖRGETEG

(Folytatás)

Amint ment, párhuzamosan a tisztek csoportjával, egyszerre csak mellette termett a Hunyadi-utcai ismeretlen ismerős.

— Hát maga mit csinál itt? — kérdezte fürkészve.

Pista ránézett. Első pillanatra nem ismerte meg a gyatra világításban.

— Oh, maga ez? — örvendezett, mikor egy villanylámpa megvilágította a melléje szegődőt. — Alig ismertem meg. Nézem a trónörököst — magyarázta ezután. — Soha nem láttam még trónörököst. Azt hittem, valami különleges ember lesz, de ez is olyan, mint a többi tiszt.

— No és miért érdekli magát a trónörökös? — firtatta tovább a kísérője.

Pista vonogatta a vállát. Hát miért érdekli az embert egy trónörökös?

— Hát csak érdekel — mondta egyszerűen. — Magát nem érdekli?

— Hát ne érdekelje olyan nagyon, mert még elfogják — felelt a másik szárazon.

— Elfognak? Engem? Miért? — kérdezte csodálkozva.

Közben odaértek a Pannonia elé. A tisztek a trónörökössel együtt bementek. Elbúcsúzott a Pista kísérője is.

Pista meg elgondolkodva bandukolt haza .. .

Másnap este, hogy hazament, két oláh katona várta Pistát. Csupkó néni kezeit tördelve jött ki eléje.

— Jaj lelkem, ez a két katona magát várja. El akarja vinni.

Pista megrémült.

— Engem? Hát hiszen én nem csináltam semmit.

A jó asszony ijedten bólogatott.

— Mondtam nekik én is, de rám se hallgattak.

Pista félve nyitott be a diákszobába. Valóban ott ült a két katona. Lábuk között szuronyos karabély.

Mikor Pista belépett, felálltak.

— Mrma Я7 a T’rdv István? — kérdezte

Г ---------" r,''fv-r-,I.

r:. 1'. n-gyon rosszul érezte mag ’ t.

— Igen, én vagyok — mondta ijedten.

— Hát akkor jöjjön velünk.

— Hova? — kérdezte félénken.

— A szigurancára — volt a felelet.

Erre Csupkó néni elkezdett jajveszékelni.

Nagyon rossz hire volt a szigurancának Miskolcon.

Pista tanácstalanul nézett körül.

— De ... — kezdte rémülten.

— Semmi de! Gyerünk! — Közrefogták Pistát és indultak vele kifelé.

Csupkó néni a kezeit tördelve ment utánuk a kapuig. Sírva nézte őket, mig csak be nem fordultak a sarkon. Azután csendesen sirdogálva bement.

A vacsora ott volt érintetlenül az asztalon, de nem volt képes lenyelni egy falatot sem.

Ott üldögélt, éjfélutánig. Minden neszre izgatottan lesett kifelé, hogy hátha Pista jön vissza, de nem jött. Mikor aztán látta, hogy hiába vár, sóhajtozva lefeküdt.

Másnap megint várta egész nap. Este aztán nekiült és levelet irt Tardynénak Zsércre.

Pistának nagyon rossz éjszakája volt. Két csavargókülsejü emberhez tették be egy rosszszagu, piszkos helyiségbe. Riadtan húzta meg magát egy üres lóca sarkában és gondolkodott, töprengett azon, hogy vájjon miért fogták el, mit akarnak tőle?

Rémülten gondolt arra, hogy holnap nem lesz ott iskolában és távollétét mivel fogja igazolni. Aztán eszébe jutott, hogy meg fogják botozni és ettől összeborzongott. Ha őt megverik, abba belehal. Aztán eszébe jutott az anyja. Csupkóné biztosan meg fogja neki írni, hogy mi történt és az anyja kétségbe fog esni.

Ettől a gondolattól elkezdett sírni.

Az egyik cellatársa most megszólalt.- Mi az, kisöcsém, eltörött a mécses?

Pista nem felelt rá semmit, csak sirdogált. Addig sirdogált, mig a lóca sarkában összekuporodva el nem nyomta az álom .. .

Arra ébredt, hogy rázzák a vállát, liedten uorott fel. de azt^n visszaroskadt

r'.~ ,p\ j {*1 —V ■ -'’’Ли •] r.,

te’mct'en arccal n'rstt az !ő:.c álló a :'z •: a.

98