Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
A népdal egyenes ut a komoly zenéhez is. Ezt legjobban bizonyítja, hogy Magyarországon eljutottunk odáig, hogy nemcsak a főváros lakossága jár szívesen Operába, hangversenyekre, hanem a vidék is kezdi élvezni a komoly zenét. A legtöbb megyei székhelyen van zeneiskola, ahol művésztanárok végzik a növendékek zenei nevelését és elég gyakran adnak nívós hangversenyeket. Nem is olyan régen még azon keseregtek zeneművészeink, hogy az Opera idegen ékszer a nemzet testén. Kodály Háry Jánosa, Székely fonója élvezésén keresztül eljutott a magyar nép a nyugati nagy mesterek müveinek megértéséhez, kedveléséhez. Már nemcsak egy "dizöz” parádén van tele a terem, hanem akkor is, ha fiatal magyar művész mutatkozik be. Hová fejlődhetett volna a magyar szinpadirodalom, ha nem kerül mindjárt a kezdet kezdetén idegen hatás alá? A második világháború után a Nemzeti Kamara Színházban színre került "Az úrhatnám kovács” cimü mü, amelyről az egyik napilap a következőket irta: “Az úrhatnám kovács” egy székely pap, Szentes Regináid ferencrendi tanár 1780-ban irt munkája. Bár idegen mü nyomán irta, annyira hamisítatlanul magyar, mint egy országok közötti vándorutján hozzánk érkezett, magyarrá lett népmese. Ezt a gyönyörű nyelvezetű, s naivitásában is csupa báj játékot gyönyörködve és elszomorodva néztük. Elszomorodva, mert arra gondoltunk, milyen nagyszerű lehetőségei voltak a magyar vígjáték irodalomnak s milyen gyógyíthatatlan pusztulás, hogy az ilyen kezdeti virágzás belefulladt a polgári vígjátékok s bohózatok dudva rengetegébe. Éppen azért, több, mint tanulságos volt mai nézők elé vinni “Az úrhatnám kovácsot”, melyet kitűnő stilus érzékkel népi mesének játszottak. A királyi udvar és annak alakjai úgy jelennek meg előttünk, mint a népi mesemondók képzeletében. Nem lebecsülése, ellenkezőleg sokra értékelése az előadásnak, ha arra gondoltunk, végre az igazi magyar gyermekszinház! Miként a népdal fejleszti a gyermek zenei Ízlését, ugyanúgy az ilyen müvek s az "ven felfogású előadás vezethené el a színház szeretetéhez s nevelné igazi színházi ízlésre a gyermekeket.” Kodály mondja: “Ha Erkel Ferenc csak egy-két kis kart irt volna gyermekeknek, ma többen hallgatnák operáit. Senki se túlságosan nagy arra, hogy kicsinyeknek írjon.” Az idő bebizonyította szavainak igazságát. Nem hiába sürgette a gyermekkarok szervezését. Ezt nemcsak a kóruskultura fejlesztése céljából tette. Tekintete távoli pontra szegeződik. A kis gvermek zenei nevelését akarja ezzel megalapozni. Kodály kórusai a művészeti érték mellett tendenciozusak is, az uj nemzedék kintettel kell felnéznünk, mert népünk kultúrájának egy nem eléggé ismert értékére vetnek világot. Iparkodjunk ifjúságunknak. népünknek ezt a nemzeti kincsünket átadni. Mennyországot ezzel ugyan nem adhatunk nekik, de a földről a sárból felemeljük őket és megadhatjuk a készséget, hogy életükkel azt a dalt zengjék, amelyet a jó Isten nekik komponált. 5. Polonyi Ilona: LEVÉL AZ ÉLETRŐL A nagy folyó apályban volt. Idegenül meredt reánk a part. Soha nem látott vidék tárult szemünk elé. Komoly homok-hegyek, kisebb meszes lerakodások, barlangok melyeket alagutak kötöttek össze egymással. Csodálkozva mászkáltunk az uj és ismeretlen földön. Minden lépés egy uj csoaa volt. kis csigák és csodálatos kis lények nyüzsögtek, rohangáltak, keresték a vizet, az éltető talajt. A folyó közben egyre apadt, újabb és újabb darabot fedve fel csodálkozó szemeink előtt. Már parányi kicsiny kis rákok és halak maradtak szárazon. Gyermekeim, mint apró felfedezők szaladgáltak és hívtak tanúnak felfedezéseikhez. Én néztem a folyót, szakértő szemmel, hadd tanuljam meg végre, milyen a talaja, hol vannak az éles kövek, sziklák, hol van homok-pad, — végre ismerjem meg ennek az örökké eltakart ismeretlen földnek a titkát. Ahogy ott nézelődtem, eszembe jutott a kicsiny kis állatok pánikszerű meneküléséről, a mi sorsunk. Igen. egyszer ez igy történt velünk is, elment felőlünk a védőréteg és szabadon, védtelen maradtunk! Elgondolkodtam rajta; vájjon ez már mindig igy lesz velem az életben, hogy minden eseményében az engem körülvevő világnak, — ide jutok vissza? Eszembe jutott mikor én is, mint most ezek a kicsiny halak, csigák, rákocskák, mentve ami a legdrágább, fogtam az enyéimet és rohantam oda velük, ahol nyugalom van és békés talaj. A közönség csak úgy, mint mi, ment befele a folyó újonnan felfedezett földjére, szedték a kis halakat és egyéb zsákmányt szereztek. Nekem megint a mi tragédiánk ötlött fel: — igen mi is igy voltunk. Közülünk is sápot szedtek, akik tehették, könnyű zsákmányok voltunk, akár ezek a szárazon maradt halak, állatok. De aztán eszembe jutottak a csodák! A csodák, mikor ismeretlen kezek felszedtek a biztos halálból, — tovább vittek! Erre én is akcióba kezdtem, kerestem, fogtam egy 12