Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Bolondok házában Egy magas póznát állítanak fel a bolondok házának az udvarán. Felmászik egy bolond a tetejére, körülnéz, egy papírra valamit felír és rajzszöggel felerősíti a cédulát. Elolvassa, amit irt, bólint egyet és lemászik. Utána mindenegyes bolond felmászik, elolvassa mindegyik, majd bólintanak és lecsúsznak a póznán. Figyeli ezt az elmeorvos, kiváncsi lesz, vájjon mi lehet a cédulára írva? Amikor már mindenki lefeküdt, felmászik ő is. A cédulán ez volt: — Itt a pózna vége. Ne mássz tovább, mert leesel. Egyik bolond egy cipőt húz maga után a cipőzsinórnál fogva. Milyen szép kutyája van! — mondja az ápoló megértéssel. Bolond maga? Nem látja, hogy cipő ez?- Akkor miért nem huzza fel ?- Hogyne, hogy megharapjon? * Az egyik bolond gomblyukában egy hatalmas 13-as szám van, mellette pedig egy kis 13-as díszeleg. Megkérdi az ápoló: — Mit jelent az a nagy tizenhármáé szám?- Az az én nevem.- És a kis tizenhármas?- Az az én bceenevem... A TÁNC FEJLŐDÉSE VI. S még hozzá éppen Éltető urnái! Sehol olyan kocsirudnak való nyírfák, olyan dongának való kőrisek, szerszámnak való bükkök, juharok, hársak nincsenek .. . ! S könnyen lehúzható minden, nem kell annyit vesződni vele, mint teszem azt itt, a Galonyában! Egy rossz ló kell hozzá, semmi egyéb. Ej, Tóderik, Tóderik, fuss a tegnap után, s kérd vissza tőle az eszedet, amit elvitt! így vesződtek az emberek Tóderikkel. Irigykedésüket, boszszuságukat köpdösték ki magukból, hogy nem őket választotta az uraság, hanem ezt a sehonnanjöttet, ezt a félkegyelműt, aki még azt sem tudja, mit kezdjen a szerencséjével. Tóderik hallgatta egy darabig, aztán megállt, s szembe fordult az emberekkel. — Hát ide hallgassatok — mondotta, s leszúrta a botot maga elé a hóba — én nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégis csak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené s nem az embereké. De aki beáll cselédnek, szolgának, egy úrhoz, egy gazdához, akitől fizetést kap, kommenciót, pénzt és mindent, hogy élni tudjon, s még attól is lop: az akkora gazember, akkora egy bitang tolvaj, hogy még az ördög is restell kezet fogni vele! Hán? Még mondjatok valamit! Azzal kihúzta a botot a hóból, s elindult Mitru után, hogy segítsen lehúzni a disznót a patakig, s vihesse haza a sonkát, meg a szalonnarészt. Éjtszaka ért csak haza. A Bisztra fölött tele volt csillaggal az ég. Két oldalon úgy állt az erdő, mint két mozdulatlan fekete fal. A hó csikordult a bocskor alatt. A pallónál egy percre megállt. Fölnézett a csillagokra, aztán hallgatta a vizet, ahogy zúgott a lábai alatt. Megcsóválta a fejét, morgott is valamit. Friss szél érkezett fentről, néhány fa megcsikordult tőle. Érezte a hideget benyúlni a báránybőrmellény alá, és ettől elindult megint. A ház sötét volt. Berúgta az ajtót. A kemencéből vöröset) nézett rá a parázs szeme. Füstszagu meleg volt bent. Semmi sem mozdult, mégis odamordult a semminek. — Vess egy kis rozsét, hogy lássak. Száraz szalma zörgött a sötétben, aztán reccsent néhány vékonyka ág. Majd föllángolt sárgán a tűz. A sonkát odalökte az asztalra, a tarisznyából kivette a szalonnát, odatette azt is. Végül a pálinkás üveget. — Na — mondotta — ennyi. A leányka ott állt egy pendelyben a tűznél. A fény átvilágított a gyolcson és kirajzolta sovány combjait. Borzas haján rőten villant a fény. — Mi volt? Hogy volt? Tóderik ránézett a gyermekre, aztán sarokba állította a botot, szögre akasztotta a kalapját, s levetette a báránybőrmellér.yt. Már a bocskorait fűzte ki, mikor nagy nehezen kijött belőle a szó. — Mi volt? Semmi. Emberek. Aztán kivett a deberkéből egy marókra való túrót, tört egy darabot a puliszkából, s lehevert velük a vackára. Csak a csámcsogása hallatszott, sokáig. A leányka is visszabujt a bunda alá. Rendre a tűz is megroskadt, s már csak a parázs szeme világított vörösen újra. Már azt is lepni kezdte a hamu, mikor a gyermek megszólalt megint: — Mondd, mi az, hogy báró? De erre már nem felelt senki. Az éjtszaka lenyomta a világot. A báró forintjából takaris kis csizmácskát vásárolt magágának Nuca, karácsony előtt, a régeni vásáron. Mikor a Mitru szánján bementek bőröket eladni. Még kendőre is jutott a maradékból. 18
