Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
EMLÉKEZÉS TERSTYÁNSZKY ÖDÖN OLIMPIAI BAJNOKRA Pontosan harminc évvel ezelőtt egy izig-vérig nagyszerű katona, csaták, legendák és versenyek hőse, felült egy motorkerékpárra — aztán egy szörnyű roppanás és mindennek vége volt... 1928-ban egy távoli amsterdami alkonyaton a döntő asszóra állt ki holtversenyben Petschauer Attilával; a szakértők ismerték ennek a valószinütlenül vékony, de hallatlan akaraterejü férfi versenyképességének skáláját és az olimpiai bajnokságot javára elintézettnek látták: Terstyánszky Ödönnek hívták. A fiatalok már nem láthatták Terstyánszkyt, azóta teljesen uj generáció áll a pástokon, és csak néhányan vagyunk, akik emlékezünk vivómozdulataira, amelyről most szólunk. Kardjának könnyedsége, akciói keresztülvitelének finomsága, gyors, leegyszerüsitett volt, nem volt benne semmi különös komplikáltság. Megismételt temjó-kézvágások, parádriposztok, egyenes, megismételt, vagy legfeljebb második szándékú támadások, minden felesleges lendület, vagy mozdulat nélkül, — volt főjellemzője. Mindig ki tudta használni ellenfelének legkisebb hibáját, zsebnaptárába pontosan regisztrálta minden versenyző leggyakrabban használt akcióját. Külföldön alaposan megfigyelte ismeretlen ellenfelét, úgy, hogy mikor szemben állt vele, már szinte nyitott könyvben lapozott. “Precíz” Ödönnek hívták vivóbaj társai, mert képes volt órák hosszat legveszélyesebb ellenfeleire trenírozni. Megmondta asszo-partnerének: most gyors fless fejet, vagy hasat vágjon (ez Petschauer leginkább használt támadása volt), vagy Garay, Rády, Gombos és minden nagynevű ellenfelének leggyakrabban végrehajtott mozdulatai ellen szisztematikusan készült. Az akkori vivóstilus — mikor a legnagyobb diadalait aratta, 1924 és 1928 között, ez alatt az öt év alatt három ízben lett tőrbajnok és ugyancsak háromszor kardbajnok, — a vívás stilus-változásának korszaka volt. Külföldön fellépett már a párbajtőr-láz, amely az előbbtalálat elvét népszerűsítette, és ez nagyban hozzájárult a kardvívás leegyszerűsítéséhez és gyorsabbá tételéhez. Ehhez a stílushoz — a múlthoz viszonyítottan — kevesebb tchnika kellett, de sokkal több invenció. (Az első világháború élőt,ti generáció nagy klasszikusával — Garay Jánossal szemben már ott látható Gombos Sándor dr. kombat-rendszerü nagy sikereket elért stílusa, és az ortodox iskolát vivő Glykais, Rády és Uhlyarik társaságában már feltűnt és virágzik Petschauer gyönyörű forma-romantikája. Mészáros Ervin,Berti László, Schenker Zoltán, Tóth Péter ott állanak még az élvonalban, de már jelentkeznek az uj tehetségek is. És ebben a nagy, világhírű vivő társaságban az egészen egyéni stílusnak kimagaslóan hatalmas egyénisége: Terstyánszky Ödön. Keveréke a régi-technikás és a modern, egyszerű tempó-iskolának, úgynevezett “észvivó”, de olyan vivő egyéniség, aki nem akad követőkre, mindig egy kicsit társtalan és egyedülálló. Az ő korszakával zárul az olyan vívók nagy versenyeredménye, akik tecnikai bravúrok és káprázatos mozdulat-müvé^zkedés szinte évtizedes gyakorlásával kerültek az élre. Innen kezdődik a leegyszerüsitett akció, a minél közelebb fekvő felület megközelítésének szinte határmesgyét jelentő periódusa. Olimpiai bajnoksága után i jiem indul többé versenyen. És alig pár hónap után már nincs többé... A magyar vívás történetírója részletesen foglalkozik majd a korszakon túl egyéniségével, amely szintén példakép. Csendes, korrekt, udvarias; kiapadhatatlan szenvedélye a vívás és minden tekintetben a legkitűnőbb sportember. Honvédtiszt volt, halála után ezredessé léptették elő. Soha nem járt “civilben” és a versenyek díjkiosztásain a fehér plasztronra katonaköpenyét húzta. Mindig és mindenütt kihangsúlyozta azt, hogy katona, és valóban teli volt katonaerényekkel. Az első világháború egyik legszebben dekorált fiatal tisztje volt A Magyar Vivő Szövetség annakidején sorozatos versennyel áldozott emlékének. Az olasz szövetség hatos csapatok számára magyar-olasz kardcsapat versenyre Terstyánszky kupát alapított. A mai versenyzők már csak emlékezhetnek rá; tanulhatnak szelleméből, amely a kötelességteljesités, becsületesség és sportszerűség mintaképe. Ha megtanulják a szívós szorgalom, kitartás és győaniakarás “terstyánszky”-fanatizmusát, akkor a magyar kardot nem kell félteni! Ez a mai jelentősége Terstyánszky emlékének, amelynek tisztelettel adózunk. A TÁVLATRÓL A dolgok nem csak önmagukban vannak; perspektívájuk is van. Ezért soha ne mondjad egy tüneményről: ilyen vagy olyan, — csak ezt mondjad: “ebből a távlatból ilyennek látszik”. (Márai Sándor.) 2
