Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
Döbrönte vára a kezünkbe essék. Hallgass meg, herceg asszony. ANNA (hallgat és maga elé mered. Azután összehúzza magán a ruhát, mintha fáznék. Az asztal mellett az egyik székre leül. De amikor megszólal újból közömbös, hűvös a hangja): Hallgatnám, Leó lovag, hogy milyen tervet készítettél? LEÓ: Tervem szerint először elküdöttem Athanáziuszt, a bogumil papot. ANNA (bólint): Sejtettem. Tehát Athanázius a te akaratodból jött. LEÓ: Az én tervem és akaratom volt, hogy a bogumil pap felgyújtja a görögöket. Athanáziusz sikerrel végezte feladatát. Felzenditette a görög lelket, Döbrönte görög népe mellénk állt. ANNA: Hát háborúságot akarsz? Ez a terved velünk? LEÓ: Ez a tervem: Anna hercegaszszony, Alekszios Angélosz unokája gyújtsa ki a harcot a császári trónért. ANNA (feláll a székről): Megrémítettél, Leó lovag. LEÓ (közeledik hozzá. Izzó majdnem parancsoló hangon): Tarts velem és én felvezetlek a trónra! ANNA (riadtan kilöki karját a tenger felé): Bolond! Bolondok! Nem számoltatok Döbröntével! LEÓ (harsogva nevet): Ne félj, nem hagytam ki a tervemből Döbröntét sem. Döbröntével végeztünk. Kívül van már a falakon. És itt bennt, Döbrönte várában, nem maradt más, mint csupa velünk tartó, hü görög. ANNA (megindul az asztaltól, rémülten siet az ajtó felé, amelyen kilépett)Betör! Visszajön! Ne hidd, hogy kívül marad! Visszajön győztesen, fitymálva megpaskolja az arcom és kinevet. Téged pedig megöl! LEÓ (nevetve, hencegve): Ez a tervem: Döbrönte ma éjszaka meghal. Ez a tervem: vérét felnyalják a tenger hullámai, testét elnyelik a hegyek. (Nevet.) Ez a tervem: hogy a magyarok azt hiszik lesre mentek, pedig léprecsaltam őket. Száz bizánci, vértes lovag várja őket a tengerparti ut fölött. ANNA (az előbbi menekülés rémületével kinyitja az ajtót. Leó egy lépést tesz utána és megfogja a karját, Anna erre megmerevedik és Leóra bámul): Nem hihetem. Ha láttam volna a küzdelemben, amint legyűrtétek, most forró lennék és hinnék. De igy! Csak a halál szelét érzem. És ki tudhatná, a halál szele kinek hoz hirt? LEÓ (elengedi a asszony karját): Kishitű vagy, Anna her cég asszony. ANNA (nem lép be az ajtón. A nyitott ajtó előtt áll és töprengve pillant Leóra. Azután karjait összefonja a mellén. Mintha igy akarná rettegését fékezni): Egyet mondj meg, Leó lovag, miért teszed ezt? LEÓ (már-már nekilendül, hogy hozzáfusson. Azután mégis állóhelyében marad. De karjait kinyújtja az asszony felé): Megmondom: Anna Angéláért! Bizánc bazilisszájáért! ANNA (halk, zengő, fájdalmas hangon) : Te mondottad, Leó lovag, hogy barbár katona asszonya lettem. Hátha elvesztem már és barbár lettem magam is? Méltó leszek-e igy a császári trónra? LEÓ (áradó hangon és mig beszél lassan közeledik hozzá): Hallgasd beszédem és közben figyeld, hogy megszólal-e benned a bazilisszák lelke? Hallgass és emlékezzél, hogy mit mond a bizánci törvény? Amikor a bazilissza kilép a szent palota kápolnájából, koronázása után, és halad a szenátorok aranykockás köpenyei között, akkor még csak asszony, esendő, hétköznapi, talán barbár asszony. Emlékszel a törvényre, Anna Angela? ANNA (halk hangon, mintha álmából beszélne): Emlékszem. Ismerem a törvényt, de messzi, ó, nagyon messzi kerültem a bizánci törvénytől. LEÓ: Gondolj rá, gondolj erősen a bizánci törvényre. Ahogy megy az asszony császári testőrség arany páncéljai és lándzsahegyei között. Ahogy mégy majd te, Angela Anna, a miniszterek előtt, a fehér selyembe öltözött eunuchok között. Gondolj a palotatisztek félmérföldes sorfalára, amelyen végig pillantasz majd, Anna Angela her сед asszony. Az apródok után tízezrek állnak kék brokátban, tízezren zöld brokátban, tízezren sárga brokátban. De még mindig csak asszony vagy, esendő, hétköznapi, talán barbár asszony. És vezetnek majd a belső propileákon át a terrasz ezüst kapujáig és ott végül mégha-34
