Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
ATHANÁZIUSZ (diadallal): Elhagyta a várat! LEÓ: A magad szemével láttad? ATHANÁZIUSZ: Ott hasaltam a fal peremén, a kapu fölött, hogy minél jobban láthassam. Előbb a görög gyalogosok vonultak, azután a magyar lovasok, végül jött ő. Vanyola kisérte. LEÓ: Bizánc győz! ATHANÁZIUSZ: Bizánc győz! EUDÓKIA (összekulcsolt kézzel, felfelé fordított arccal): Bizánc győz! LEÓ (átöleli Athanáziuszt. így kérdezi) : Most hát nincs több magyari katona a várban? ATHANÁZIUSZ: Szalók hadnagyot, mielőtt a lesre kiment volna Döbrönte ispán, a bástya alá rendelte, összecsaptak. LEÓ (nevetve): Ez a mi szerencsénk. Hogy magyar a magyar ellen. ATHANÁZIUSZ: Görög őrzi, Andronikosz. LEÓ (mohón): Andronikosz Szklerosz hadnagy hozzánk tartozik? Bizánc hive? EUDÓKIA: Andronikosz hadnagy görögnek vallotta magát mindig. LEÓ (megöleli Athanáziuszt): Eredményes munkát végeztél, Athanáziusz. Láttam mindjárt, amikor belovagoltam a kapun. A várbeli görögök arcán láttam, hogy Bizánc győz. ATHANÁZIUSZ: Elvégeztem, amiéri előre küldtél. Ezt a várat és ezt a tartományt elragadjuk a magyaroktól és fellegvára lesz az igazi bizánci eszmének. LEÓ: Küldetéseddel az eszmét gyarapitottad. Most már nincs szükség az alakoskodásra. Eridj és szólj nyíltan a várban maradt görögökkel. Hirdesd ki: Bizánc győz! ATHANÁZIUSZ (fordul és elsiet a várudvar felé vezető lépcsőn). LEÓ (megöleli Eudókiát. Diadallal): Anyám, reggelre itt mindennek én vagyok az ura. Várnak, hadnak és hercegasszonynak, Angéla Annának! EUDÓKIA (kissé visszahúzódva fiától, elrévülő arccal, összekulcsolt kézzel): A bizánci trón örökösének! LEÓ: Emlékszel-e, vén rabszolga aszszony, hogyan koronáz császárt Bizánc? EUDÓKIA: Bizánc segítsen! LEÓ: Eridj, jelentsd a hercegasszonynak, Leó, a bizánci lovag kér bebocsáttatási a színe elé! (Eudókia belép a jobboldali épületbe. Leó szétveti köpenyét, leül az egyik székre. Felemeli lantját, pengetni kezdi és zümmög hozzá). Ha Bizánc győz ... ANNA (megjelenik a nyitott ajtóban Egy pillanatra megáll. Nézi a lantpengető bizáncit. Azután előrejön. Eudókia követi. Anna más köntösbe öltözött. Könnyű fehér selyem ruha. Leó zümmög magában, nem veszi észre. Anna végül Eudókiához fordul) Eudókia, a bizánci énekest hallgassuk-e meg, vagy a görög lovagot? LEÓ (felugrik, és eldobja magától a lantot): Ma éjszakára, hercegasszony, vége az éneknek! EUDÓKIA (Anna ruhaszegélyét megcsókolja, azután megöleli Leót): Isten védjen mindannyiunkat. (A lépcsőkön eltűnik az udvar felé.) ANNA: Kijöttem hozzád, hogy meghallgassam mondanivalód, bizánci énekes. LEÓ (közelebb lép az asszonyhoz) Mondhatod úgyis, hogy Leó lovag. Mikor ma délben bedobogott a kapun a bizánci énekes, Leót takarta, a görög lovagot. A görög lovagot, aki a szabadságodat hozta. ANNA (elhúzódva és csodálkozva): Miattam jöttél? LEÓ (szaval): A görög nemzet nem tűrheti, hogy a császár unokája egy barbár katona házában maradjon. ANNA: Ne feledd, az asszonya lettem a barbárnak. LEÓ: Ne feledd, mindenekelőtt görög vagy. És a görög lovagnak tudnia kell, nem feledted-e fajtádat? Jó görög maradtál-e a barbár házában? ANNA (hidegen): Láttál. LEÓ (még közelebb lép. Forrón): Láttalak. A görög nép fényes csillaga vagy. ANNA (védekezve): Miért mondottad, hogy a szabadságomat hoztad? LEÓ: Mert a szabadságodat, a te szabadságodat és minden görög szabadságát hoztam. Mert tervet készítettem, hogy 33
