Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

— Dehogyis. Falu az. Házak még a templomtorony. Te Frank — a lány hangja bizonytalanul szálldos — te, ez a mi falunk tornya. Egészen biztos. — Gyermek vagy, Gitta, Hol van innen a ti falutok? Jobban mondva <— a falu, ahol születtél. — Mindegy, hol van. Mégis az. — Nézd kislány, lehetetlenség. A fata morgana természeti tünemény; Tanulhattad az iskolában, hogyan jön létre. — Eredj a csudába az iskolával! — Nono. Tán mégis megszéditett az a bolond a meséjével? Fején találta a szöget, egyenesen. Mert megkavarodott egy kicsit attól a száraz lángtól, ami a fantasztikus szavakban égett, mint a pusztatüz. Annál dühösebb, hogy a férfi belelátott. — Téged meg a gyárad szédített meg. Mindenütt csak azt látod. A puszta közepén, az ég alján, neked mindenütt gyárkémények nőnek. Mért is akarsz elvenni feleségül, es­küdj össze a gyáraddal! Csúnya szavak, rut, bántó éllel. Frank hökkenten nézi a'menyasszonyát. Nem is sejtette, hogy ennyire tud kakaskodni. Tü ­relmesen felel, csititani próbálja. De Gittá­val nem lehet bírni. Es lassanként a férfi is elveszti a türelmét. Heves veszekedésre parázslik a déli nap, dühös szemrehányásokra. Frank meg is éhezett közben s ez még jobban kihozza a sodrából. Szerelmesek ha veszekszenek, sebaj! Nem baj! A puszta jobban tudja. A nap jobban tudja, a távoli harangszó is. Az igazi szeretők csak civódnak. De ez nem civako­­dás. Frank egyszerre csak megszagolja a ve­szedelmet. Hogy mint távolodik minden szó­val a leány. Egyszerű, gyors kibékülésre készül. A karjába kapni és csókba fojtani a mérges szóáradatot. De éppert akkor — hogy nem tudott előbb jönni ez a tekergő! — integet a javítóműhely kocsiján közelgő sofőr. Egy csapással csend áll közéjük. De ez a robbanásig feszitett csend még kellemetle­nebb. — Gitta, kicsi Gitta — édesgetné a férfi halkan. — Gyere, ne haragudj. Nem akarta­lak bántani. Bolondok vagyunk mind a ket­;ten.'^; jvA Addig duruzsol, mig a lány elhúzza a szája szélét. Hogyan is bírna komoly ma­radni, mikor olyan megszeppent, kisfiús hangon kérleli. Л békét egyelőre csak egy kézSzoritással erősítik meg, ami még hiá­nyzik, majd kipótolják délután. Az autó elkészült. Frank hunyoritás nél­kül fizeti á borsós számlát, amit az autó­­műhely embere elébetart. Beszállnak. Ajtók csapódnak, felzug a motor. Egyre hosszabbra nyúlik mögöttük az országút. A puszta kint marad, elmarad, megint együtt vannak, idillikus kettesben ott hátul az autóülésen. Valahol mégis baj van. Furcsa utazás ez. egy autóban, két cél felé. Frank elégülten gyújt uj cigarettára. Min­den rendbejött. Hálistennek kivergődnek innen, valami eredeti helyre s ott talán majd uj látványban lehet része. Csárdás, csikós, Színes asszonyok . . . valami soha­­nem látott, exotikum. Gitta kicsit nyugtalan. Drukkol, mint a vizsgák előtt. A viszontlátás szorongó izgal­ma gyorsabban kergeti a szivét. Mert jön­nie kell, amire úgy vár, a rég elfelejtett és mégis ismerős. És nem tudja még, hogyan fogják üdvözölni egymást. A puszta üresen marad. Vagy nem? Soha nem üres az, soha. Árnyát hordozza a szálló felhőnek, szálló madárnak. Otthona az ős, szabad szélnek. De meg a délibáb is benne maradt. Csintalan Kedvében van éppen. Szépen tótágast állítja azt a gyárkéményt — vagy mégis templomtorony lenne? — és integet vele a távolodó autó után. Lehet, az derí­tette ilyen jókedvre, hogy gazdát cserélt. A világról. És ne feledd soha. hogy a világ fia is voltál. Roko­na a négereknek és a csil­lagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf-áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Laotsenak. Mindenhez kö­zöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek terem­tett, ugyanaz a lélek fogad .vissza. Ez. ,egészén'"biztos. Arról, hogy nem szabod meglepődni. Meglep, mert egy em­berből kibuggyan az al­jasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőt­len. mennyire csak a gyű­lölet és irigység az ereje? Töröld le a Váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el á varangyot, mert cipőd bepiszkolód — vérrel és gennyel! 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom