Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
sor kivételével kizárólag magyar nemzeti vonatkozásnak. Még a Madonna bélyegek is Patrona Hungáriáé. így a magyar vallásos tárgyú bélyegek nagy része könyen besorozható magyar történelmi vagy építészeti motívumainkba is. Csiky Ágnes Mária: ELADÓ A DÉLIBÁB — Tovább! Mért nem megyünk tovább?! Nappalok kerge hajszája, éjszakák kurta pihenése után végre eljutottak idáig. Az országúira, amely a pusztába nyúlik. Körül: üresség. Mögöttük: rohanás. Előttük: talán valami uj, ki tudja? De a kocsi nem megy tovább, makacskodik. A férfi türelmetlenül sürgeti a sofőrt, a sofőr ideges kézzel kutatja a hibát. Csak Gitta nyugodt. Vagy fáradt tán. Mindegy. — Nerii tudom rendbehozni — egyenesedik fel a sofőr. A két férfi izgatottan vitatkozik egy ideig. Gitta alig hallja, mit mondanak. Végül úgy döntenek, hogy a sofőr visszamegy a városba s ott beszerzi az elromlott alkatrészt. Szerencséjük van. mert nemsokára szembejön egy autó s felveszi. — Bosszantó! — dohog tovább Frank, hogy egyedül maradnak. Zsebretett kezekkel járja körül az autót és szemrehányó pillantásokat vet rá. — Még megsülünk ebben az iszonyatos hőségben. — Ne mérgelődj. Ez itt a puszta. Amiről mindig hallottál. Nézz inkább körül. — Semmit se látok, csak eget és földet. — Ez neked semmi? — Akaratlanul gúnyos lesz a lány hangja. — Mit akarsz látni? — Valamit. Mást. Újat. Hiszen azért jöttünk ide. Csikóst. Csárdást. Asszonyokat színes ruhában. Hol vannak? — Nem tudom Frank. — Neked kellene tudni. Te itthon vagy. Mindig úgy beszéltél erről az országról: otthon. A lány kiszáll az autóból és az ut szélére ül. A föld melege kedvesebb, nem olyan fülledt, mint az autóülés. — Hat éves voltam, mikor eljöttünk. Hogyan tudnék visszaemlékezni? — Hm. — Frank is leül és cigarettát szed elő. — Rágyújtasz? — Most nem. — Idehallgass. Eljöttem veled, mert beteg voltál a vágyakozástól. Azt hitted: ez az ígéret földje. Most láttad. Láttad, hogy többé-kevésbbé olyan, mint minden más vidék. Legföljebb kicsit hátramaradott, ha a mi földünkhöz hasonlítjuk. Most meglátogattad a régi hazádat — utazhatunk vissza. — Még nem — könyörög a lány. — Miért sietsz úgy? — Nem lehet a gyárat annyi ideig magára hagyni. És hat hét múlva — tudod —■ az esküvőnk. Miért húzod az időt? Gitta nem válaszol. Hogyan tudná szavakba szedni azt az összevisszaságot, amit belül hordoz. Igaz, Frank sokmindent megért, szó nélkül is. Mikor a hazatérés álma megvalósult, azonnal ajánlkozott, hogy elkíséri. A kirándulásra, ahogy mondta. De ha most szólna hozzá, mégsem értené. Ha mondaná: — Nézd, ez nem kirándulás. De nem is hazatérés. Csak fázom és félek. Minden ember szemében, minden ablak szemében szemrehányás, kérdőrevonás. És én nem tudom azt kiáltani nekik: jogom van ittlenni. Hazajöttem. Mert a te karjaid közt van az otthonom és nem itt. A te ölelésed meleg, de a föld marka kemény, fagyos. Mert haragszik, hogy semmit sem éreztem, mikor reátettem a lábomat. Ha anyám élne, máskép lenne tán. De az ő szive nem birta el a hontalanságot. És mégsem, mégsem tudok így elmenni. Sohasem fogok megszabadulni az érzéstől, hogy elűzött az otthonom. Várj még, engedj keresni. És ne kérdezd, mit, mert magam sem tudom. Frank csodálkozna, a fejét csóválná és megkísérelné vigasztalni, észretériteni. — Miért húzod az időt? — ismételi Frank. Felugrik és a cigarettavégre hág. — Különben tudom. Nem akarod bevallani, hogy csalódtál. Igaz? — Nem! — vágja rá a lány. Százszoros igennek hangzik a gyors, hangos válasz. — Rendben van. Minek vitázzunk? A férfi vállat von, fütyörészve nézi a ,,semmit" és láthatóan unatkozik. — Frank, nézd csak . . . gólyák! Frank megfordul az izgatott kiáltásra. — Gólyák, gólyák! — utánozza a lány izgalmát, — sose láttál még gólyákat? — Hazai gólyák — Gitta megpróbál áhítatot érezni ennél a szónál. — Anya sokat olvasott egy verset a ... a Tompa Mihálytól. Az volt a cime: A gólyához. — Nálunk is írtak már verset a gólyáról. Ez csak nem ok az izgalomra? Nálunk is .. . Ilyen lesz a házasságuk. Ha egyikük mesél majd valamit az ő földjéről, az ő népéről, biztosan rávágja a másik: nálunk is van ilyesmi. Vagy még jobb. Még szebb. Gitta éles tárgyilagossággal érzi ezt ebben a percben. Az álmos pusztában két éber ember. De a puszta furfangos. Mikor a leglustábbnak látszik, akkor készül valamire. A füvek gyökere megfeszül. A por szellő nélkül is 70
