Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
Dr. Heckenast Dezső: EGY VILÁGJÁRÓ SZKEPTIKUS GONDOLATAI. Baedeker Kari, az egykori derék koblenzi könyvkereskedő, az útikönyvek atyja és megteremtője, akinek piros kötésű zsebkönyveit az egész világon mindenütt ismerik, útikönyveinek mottójául Philander von Sittewaldnak az alábbi kis versikéjét választotta: Ki utazni akar, jókor reggel ugorjék talpra S minden buját, gondját otthon hagyja . . . Philander von Sittewald kóborló kedvű poéta volt, félig lovag, félig íródeák, a XVII. század derekán Németországban jól ismert személyiség. Vándorköltő volt és nyughatatlan vérű világcsavargó, a magyar igriceknek és a lantosoknak a német változata, aki vándorlásai közben a fentihez hasonló versikékkel szórakoztatta a vendégfogadók iddogáló közönségét. Nevét és emlékét azonban nem királyokat dicsőítő himnuszok vagy fényes haditetteket megénekelő rigmusok őrizték meg, hanem azok az apró kis megfigyelések, gondolatok s reflexiók, amelyeket könnyű kis versikék formájában terjesztett az utazás gyönyörűségeiről, egyes országok különlegességeiről, ételekről, italokról, szokásokról és más efféle múlandó dolgokról. Az utazás valóban mindig nagy élmény. Utazás közben kitágul látóhatárunk, tanulunk, tapasztalunk s utazásunk emlékei egy egész életen át elkísérnek bennünket. Az utazás egyidős az emberiség történetével és fejlődése a művelődéstörténet egyik legérdekesebb fejezete. Évezredek távolában a nomád törzsek szükségszerű helyváltoztatásával kezdődik, majd katonák és kalandorok merész vállalkozásaival folytatódik. Nyomukba uj világutazók szegődnek: vállalkozó szellemű kereskedők, tanulnivágyó diákok és vándoriparosok, hithirdetők, zarándokok, kincskeresők, kóbor lovagok, hódítók, fizető turisták és — politikai emigránsok. Egyáltalán nem szégyen, legfeljebb csak kellemetlen, hogy mi magyarok mostanában sokan tartozunk a legutolsó kategóriába. Én magam is már hosszú évek óta rovom a földgolyó útjait — részint a saját akaratomból, részint a Gondviselés jóvoltából. Útközben én is feljegyeztem egyet-s-mást, amelyeknek néha ugyan csak egyéni jelentősége van, de azért ki-ki talál közte általános érvényűt is, vagy a feljegyzések közt ráismer saját impresszióira . . . Amíg egy végleges világnyelv meg nem születik, már pedig ez sohasem fog megszületni. a világcsavargó örökké mérgelődni fog utazásai során. A pályaudvari hordár azt mondja, hogy a déli kijárónál vár rád csomagjaiddal és te az északinál türelmetlenkedsz. S nem azt fogod mondani az esettel kapcsolatban, hogy az illető ország nyelvét kellene jobban megtanulnod, hanem szidod a hordár felmenő őseit és azt a bizonyos barbár nyelvet, amit képtelen vagy megtanulni. A tanulság — az utazásnál a béketűrés fontosabb, mint az elmaradhatatlan fogkefe... Az utazás élmények sorozata, de egyúttal — csalódásoké is. Talán az útikönyvek, a képeslapok és a színes prospektusok a ludasak abban, hogy a nagyvilágban nem mindig azt találjuk, amit várunk vagy amit elképzeltünk. Párisban nemcsak a Notre Dame-székesegyházat látod, hanem a döglött patkányokat is a környékén, mert hiszen a Szajna folyó szigetére épült. Dinnyehéjat is bőven találsz a Louvre-muzeum lépcsőinél, mert hisz a franciák sem mindnyájan "akadémikusok vagy kaszinótagok. Londonban a Westminster Abbey vagy a Szent Pál-székesegyház valóban gyönyörű, de a pályaudvarai majdnem olyan rosszak, mint a mienkek Budapesten; arról nem is beszélve, hogy sört csak meghatározott órákban ihatsz, nem pedig akkor, amikor szomjas vagy vagy amikor meleged van. Rómában megcsodálod Caracalla fürdőit vagy a Szent Péter-templomot a Vatikánnál, de kénytelen vagy észrevenni a rossznadrágu gyerekeket is, akik a templom lépcsőin szundikálnak vagy kéregetnek. Mivel azonban a világon minden csak relativ (hála Einsteinnek), ez a lényegen nem változtat, mert a Niagara akkor is Niagara marad, ha neked mondjuk giccses a sok fényreklám miatt, az Eiffel-torony akkor is Páris szimbóluma lesz, ha te történetesen nem találod elég magasnak. Egykori francia professzorom a budapesti egyetemen hatalmas és tudós könyvet irt a francia szellemről és annak a zárószavában a következőket irta: Természetesen még ezek után is lesznek, akik azt fogják mondani, hogy ők csalódtak Párisban; aki csalódott Párisban, annak kár volt odamennie! ,,Die Liebe zur Musik — mondja Schumann — ist die Liebe der Wiedererkennens." Ezért szereti az ember annyira az ismerős melódiákat. Ez a mondás azonban nemcsak a muzsikára és a szerelemre érvényes, hanem az utazásra is. Az Eiffel-toronyban vagy a kölni dómban, a versaillesi kastélyban vagy a svájci hegyekben is az legszebb, hogy már egyszer látta őket az ember. A világról nyert impresszióink azonban néha megcsalnak bennünket. Volt egy utazó barátom, aki az egyes városokat csak az ételekről és az italokról ismerte, amiket 37
