Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
volna meg ezt az egész garázda dolgot, ha ennek a mi székely földünknek lett; yolna a szülötte. Fel is tettem a kérdést, hogy mi jogon kerülgeti a mi leányainkat és mi jogon lövögeti agyon a mi verebeinket? Utóvégre, ha ez igy megyen, eljöhet ide egy vad beduin, vagy egy cowboy s akármekkora rontást vihet véghez bennünk és a mi jószágainkban! Nagyon haragudtam és teljes joggal. Oda is fordítottam feléje a fejemet, hogy egy éles pillantással megvessem az egész falu nevében. Azonban már tovalett időközben. Gyorsan kijöttem a búzából tehát és ösztönös sietséggel megindultam a leány után. Haladhattam már valami tiz lépést, amikor cselekedetem célja öntudatos lett előttem. Feltettem tehát magamnak a kérdést, hogy miért is eredtem valójában a leány után? Azért-e, hogy barátkozzam és férfiú legyek véle, ha ő is úgy kívánja? Vagy talán valami más cél vezet? S akkor azt feleltem, hogy nem mint férfiú sietek utána, hanem mint székely ember, akinek résen kell állania és védenie kell a székely javakat. Úgy éreztem, hogy kötelességem lebeszélni ezt a szép tiszta leányt arról, hogy közelebbi ismeretségbe ereszkedjék ia román katonával, vagy éppen vérét vegyítse véle. Vizsgálódni kezdtem a leány után, de nem láttam sehol. Sőt énekét sem hallottam, pedig csendes volt a mező. Futásra vettem a dolgot tehát. Amint kiérkeztem a búzák közül, megálltam. Éppen egy dombon voltam. Hiába néztem azonban újra és újra körül, mert nem találták meg szemeim sehol a leányt. — Talán az Isten repítette el ilyen hirtelen előlem! — mondtam és leültem a gyér, de virágos fűbe, hogy gondokozzam. Feladtam magamnak a tételt, amely igy szólt: ,,Egy székely leány és egy román fiú kezdik megszeretni egymást.“ Akkor magamra parancsoltam, a szivemmel és a véremmel egyaránt erősen székely emberre, hogy őszintén, minden elfogultság nélkül, itt a végtelen mezei templomban, Isten eleven jelenléte előtt, szóljak hozzá a dologhoz és fejtsem meg, ha tudom. Mondhatom, sokat és sokáig vergődtem szivemben és elmémben egyaránt. Egyszer felültem, máskor könyökömre ereszkedtem, majd hanyatt, majd hasrafeküdtem. Megküzdöttem különböző angyalokkal és arkangyalokkal, akik mind vallási, vagy hazafias, vagy másféle nagyobb eszmékre kérték tőlem az esküt. Először a férfiút győztem le magamban, aki minden kívánatos leányt és asszonyt magának óhajt. Ez nem ment olyan nehezen, mint ahogy gondoltam volna. Utána a katholikus vallásban való neveltetésem került sorra, majd erdélyi mivoltom, majd pedig erős székely érzésem és hitvallásom. És be kellett vallanom, hogy ezeken az alapokon, sem az egyiken, sem a másikon, nem lehet megoldani a székely leány és a román fiú közötti szerelem problémáját, ami olyan egyszerűnek látszik. Akkor a világ kezdetére gondoltam, s azokra a tanításokra, amelyek az első emberekről szólnak, majd az Ádám gyermekeinek meg nem fejtett szaporodási körülményeire, végül pedig Istenhez mentem, minden dolgok kútfejéhez, és az ő szándékaira gondoltam, melyekkel teremté az embert. És itt egyszerre nagy világosság és öröm támadott bennem és megfeleltem: — Ama leány nem székely leány volt. És ama katona nem román katona volt. Hanem emberek voltak mind a ketten, akiknek nem az parancsoltatott, hogy a származásukkal büszkélkedjenek, hlanem az, hogy szaporodjanak és népesítsék bé Emberrel a földet. Ekkor azonban mintha elszenderedtem volna. Mert alaposan szürkült, mire felmerültem valami messzi világból. Talpamra állottam, hogy hazamenjek. Fecskéket láttam, amint hegyeket és völgyeket rajzoltak szárnyaikkal a levegőbe. S messze az utón két fehér ökröt, ahogy lassú nyugalommal egy szürkeségbe merült szénásszekeret húztak. Csendesen ereszkedtem a falu felé s egyszer, nem is tudom hogyan, nagyszerű ötletem támadt. Még meg is álltam és úgy mondtam gyermekes örömmel: — Szombateste én is elmegyek a lányhoz! II. Másnap beszéltem két legénnyel, hogy jöjjenek el ők is. Kérdőleg néztek reám, ami meglepett, ámbár számíthattam volna reá. Egy pillanatig azon gondolkoztam, hogy mit feleljek, mert nem akartam elárulni semmit. Azt mondottam, hogy igen érdekes dolgokról fogok beszélni, amelyeket fent Kolozsváron s már helyeken tapasztaltam. Láthatólag felkelt bennük a kíváncsiság s csillogó szemük is mutatta, hogy szeretnének e zavaros időben tudni mindent, pedig egyszerű falusi legények voltak. A következő nápon három másikkal beszéltem ebben az ügyben. Ez volt csütörtökön. Pénteken ugyancsak újabb kettőt hívtam meg a leányos házhoz, szombaton pedig Balla Gáspárt, akivel nagy barátságban voltam legénykoromban. S amikor szombaton este édesanyámmal és a testvéreimmel megvacsorázhattam, azt mondottam, hogy valami kutyánakvaló, szédüléses fejfájásom van s ia jó lagymatag esti levegőn megjárom magamat. Nem akartam elárulni ugyanis, hogy leányhoz 20