Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
Kelnek a kis csibék. Kelnek a kis csibék..... A kemence alól; egy sarga csibefi hirtelen kigurul. bészkén ülő anyját nem kyőzte kivárni, elindult világgá a csöppnyi kiváncsi. Nosza, a ház népe Kölessel kínálja. Sose lesz eztán már ilyen jó világa. Etetik, itatják, simítják, lehelik. Kibélelt zsomborban az asztalra teszik. Mig a többi kikel, ez lesz a lakása. Kakas lesz belőle, akárki meglássa! Álmomban . . . Almomban hol jártam? Erdőben. S mit láttam? Két nyulat, két szarkát, Kop-kop-kop, vig harkályt. A nyulak füleltek, Két lábra leültek. A szarkák csörögtek, Csörögve pöröltek. A harkály, kop-kop-kop, Koppantott egy nagyot. Elillant az álmom, Még most is sajnálom. To partján egy csepüház. Tó partján egy csepüház, Abban lakik a halász. Mit fog nektek, gyerekek? Aranyszárnyu keszeget. Adj neki egy zsákot! Hozzon benne rákot! Ha zsákja nincs, ott a (marka! Elfér benn’ a keszeg farka. Itt a keszeg, ott a rák! Kiürült a kicsi zsák. — már csak úgy, ahogyan ő szokott — mert még semmit sem tudott arról, hogy 6 ostoba. — Unatkozom — mondotta — és az okos dolgokat már mind végigkérdeztem másoktól. Csak kellett tőled is kérdezzek valamit, pem?..... — Nem éppen, fiacskám, — felelte a bölcs teknősbéka roppant bölcsen — mert mindenki azt kell csinálja, ami az ő foglalkozása, csak akkor lehet rend a világon. A te foglalkozásod pedig nem az, hogy kérdezzél, hanem hogy legyekre és szúnyogokra vadásszál. Érted, aranyos kisöcsém?..... — Nem értem, bölcs és tiszteletreméltó teknősbéka, semmiképpen sem értem, amiket mondasz. Unom már a legyeket és a szúnyogokat és nem is fér több a gyomromba. Egy ilyen szép zöldhátu békának, mint amilyen én vagyok, csak lehet valami különb foglalkozása is?..... Az öreg és bölcs teknősbéka végignyujtózott a zsombékon és elkezdett gondolkozni. Nézte a kék vizet és hagyta, hogy süsse kockás hátát a nap és gondolkozott. A neveletlen békasüvölvény pedig azalatt folyton ott ült az iszapos parton, lustán és iszonyúan neveletlenül és kérdezett. Megkérdezte a nádirigót, hogy miért énekel, a nádat, hogy miért hajlik, a menyétet, hogy miért szalad és a kígyót, hogy miért sziszeg. A rigó összeszidta, a nád összeszidta, a menyét összeszidta, de ez neki még mindig nem volt elég. És a kigyó is összeszidta és azt mondotta neki; — Megállj csak, mindjárt megtudod, hogy miért sziszegek!..... Azzal jól belecsipett a neveletlen békasüvölvénybe, hogy az ijedtében és csodálkozásában nagyot ugrott a tó iszapos partján. Meg kell mondjam, hogy a békák mind az ideig még nem ugráltak úgy, mint most, hanem jártak és szaladtak, mint a többi állatok. És ez az ugrás, amit a neveletlen békasüvölvény a kigyó csípésére ott az iszapos tó partján ijedtében és csodálkozásában véghez vitt, olyan mulatságos és egyben olyan bosszantó látvány volt, hogy a menyét is, a kigyó is, a nádirigó is, de még a nád is mind egyszerre hangosan felnevettek, aztán nevetve, de jól elverték a békasüvölvényt. Mikor aztán abbahagyták a verést és elmentek és ő borzasztóan megijedve és borzasztóan elcsodálkozva újra magára maradt a parton, akkor a teknősbéka, aki mindaddig csöndesen sütkérezett a zsombékon és gondolkozott, igy szólott hozzája: — Jól figyelj ide, fiacskám, kigondoltam neked egy foglalkozást. Ugrálj úgy, mint ahogy az előbb tetted és akkor nem fogsz többet unatkozni. Egyúttal pedig azt is megtudod, hogy én miért viselem a hátamon ezt a csúnya teknőt..... így beszélt a bölcs teknősbéka és a neveletlen békasüvölvény ott a parton még jobban elcsudálkozott. — Igazán? így? — kérdezte és egy nagyot ugrott a levegőbe, még nagyobbat, mint az előbb —- igy? — és mivel tetszett neki ez a játék, újra és újra ugrott, lábait megfeszítve és folytonosan a zsombék felé nézve, ahol az öreg és bölcs teknősbéka hevert és szemlélte az uj játékot. — így?..... — Úgy — felelte a teknősbéka a zsombékról és mosolygott, mivel a békasüvölvény beleesett egy hangyabolyba és két hangya belecsipett jó erősen a jobb lábába és ugyancsak kettő éppen olyan jó erősen a bal lábába, és egy hangya megcsípte a hasát is, de jól. — így?! — ugrott ijedtében még nagyobbat és éppen a sündisznó hátára ugrott, ahol jól összeszurkálta magát. — Úgy — válaszolt bölcsen és komolyan a teknősbéka, 120
