Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
már csak úgy, ahogy ő rendesen szokott és nagyon meg volt elégedve a maga bölcseségével, mert látta, hogy a békasüvölvény ezentúl valóban nem fog unatkozni többet. — így? — kiáltotta ugrás közben újra és most már a viz felé ugrott, mert a lábai nagyon fájtak és a sündisznó is futott utána, hogy megverje és a hangyák is futottak. — így? - kérdezte még egyszer és újra ugrott, most már egyenesen be a vízbe, Hosszuláb, a gém orra elé, aki éppen ott állt és halászott. Ploccs! Esett be nagy lármával a vízbe, hogy a viz felkavarodott egészen és a halak mind elmenekültek a közelből. — Úgy, — felelte megelégedetten a teknősbéka a zsombékról — éppen úgy gondoltam én is..... Hosszuláb pedig, akinek a neveletlen békasüvölvény elkergette a halait és otromba ugrándozásával felkavarta a vizét, hogy jó darabig nem tudott halászni többet, Hosszuláb nagyon megharagudott rá és kergetni kezdte és a békasüvölvény ijedtében a viz alá menekült és jókora helyen az egész iszapot feltúrta, hogy a tó kék vize barna lett és a vadrécéknek, meg a hódáknak sár ment a torkukba és igy azok is megharagudtak rá és azok is kergetni kezdték, mint ahogy kergetik Is attól a perctől kezdve mind a mai napig. Mert valahány békát látsz a nagy és iszapos tavak mentén, az attól a naptól kezdve mind úgy ugrál és nem ér rá egy percig sem unatkozni, mert mindenki kergeti és mindenki haragszik rá, amiért lármázik és amiért felkavarja a vizet. És némelyik mindig ezt kérdezi: — így?..... És némelyik mindig azt feleli rá: — Úgy!..... Szakasztott azon a bölcs, öreg hangon, mint az a teknősbéka, amelyik a zsombékon hevert akkor délután, kockás hátát szárította a napon és megelégedetten mosolygott a neveletlen békasüvölvény neveletlen ugrándozásain. — Lám, most nem unatkozol többet, szeretetreméltó kisöcsém — mondotta egy idő múlva, mikor már a nagy tó valamennyi lakója arra az egy neveletlen békára vadászott — és egyúttal azt is tudod már, hogy miért hordom én ezt a teknőt a hátamon. Mert ha neked is lenne egy akkora teknőd, mint amekkora neveletlenséged már van: akkor most nem kellene ilyen eszeveszetten menekülnöd újonnan szerzett barátaid elől. Úgy bizony, kisöcsém..... Azzal nyújtózott egyet és mivel a háta már túlságosan megszáradt a napon, bölcsen és tiszteletreméltóan egy csöndes loccsanással lecsúszott a zsombékról, bele a nagy és iszapos tó nagy és iszapos mélységébe. Hetedik mese amelyikbe szó lesz egy összeférhetetlen és veszekedő madárról, amelyiknek Veszekedő Cankó a neves s már abból is láthatod, hogy milyen veszekedő természetű volt. Továbbá szó lesz arról, hogy miképpen tett igazságot Szille, a tündér — a kit már ismersz — és hogy milyen csúnya és illetlen dolog a veszekedés, még a madarak között is. Tudnod kell, hogy él még egy madár a tavon, amelyikről eddig azért nem esett szó, mivel semmivel sem különb a többi madaraknál. Habár ő magát sokkal különbnek tartja valamennyinél és ezt nyíltan beszéli — akkor is, ha nem kérdik — és ez nagyon neveletlen dolog. Ezt a madarat Cankónak hívják. Hosszú, vékony lába van, kicsi, barna teste, buta, kerek feje — mert nagyon buta madár szegény, ezt magad is látni fogod mindjárt — és nevetségesen hosszú csőre. Margarét. Csupa csillag kinn a rét: kinyitott a margarét. Szól a szellő: ,,Csillagom, mért maradnál parlagon? Járj velem egy kopogóst! Mártogatóst. ropogóst!“ Margaréta igy felel: ..Majd ha a fürj énekel! Ének nélkül ki látott táncot járó virágot?" „Igazad van!" szól a szél. S fürjecskéhez igy beszél: „Kicsi fürjem. zenészem, egy-két nótát huzz nékem!“ „Húznék én, de mihaszna? Pitypalatty csak kacagna! Tilinkóján e madár szászor szebben muzsikál." .... ■, , . Szalad a szél sebesen s kérő hangon énekel: ой»-„Azt hallottam. %■_ pirinkó. tiéd ez a,; tilinkó. Táncot járna ma a rét s csillagszemü margarét. Eljönnél-e zenésznek. tilinkózó művésznek?" 121
