Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

volta a hatásos és ötletes rögtönzésnek, vá­ratlanul a patikus felé fordult és azt mond­ta: — Kedves Arnold!! Engedje meg, hogy kiegészítsem a dijat!! S az nb. közönség tüntető tapsa közepet­te ( a hol kipiruló, hol meg elsápadó Gömö­­ryné, született Hömbör Klára szemeláttára!) megcsókolta Gömöry Arnold arcát — mind a két felől. . . Marczali Hanna színművésznő végered­ményben — a lelke mélyén — mindig csak Mucsik Panna maradt s ez a két személyi­ség, a Hanna és a Panna, sokszor nem fértek meg egymás mellett. Előfordult gyakran, hogy Marczali Hanna pontosan úgy viselke­­kedett és cselekedett, ahogy azt Mucsik Pan­na akarta. S végeredményben mindenért, ami szülővárosában ottartózkodása alatt történt, végső fokon Mucsik Panna volt a felelős. Ő akarta — a néhai becsületes és jótorku, bölcs mondásba illő kefekötő leánya — hogy a vá­ros vezető notabilitásai meghajoljanak előtte. Mucsik Panna hiúságát legyezgette minden siker — még ha kétesértékü sikernek is szá­mított — legfeljebb mind e sikerek elérésé­hez igénybe vette és felhasználta Marczal Hanna aránytalanul hatásosabb fegyverze­tét, eszközeit, raffinériáit. De e sikerek mögül mégis csak kikacagott Mucsik Panna, mint­­ahogy a színházi világban is a Marczali Han­nát ért csipkelődésekre — mert ilyenek ugye­bár természetes kísérői a honi művésznők é­­letének! — is mindig Mucsik Panna szisszent fel. Marczali Hanna mindenesetre élvezte a játékot, — mert játék volt az a javából, amit csinált — de Mucsik Pannában megszorult már egy kis félsz. Időnként nyugtalanító ál­mai voltak, melyeket az ébredő Marczali Han­na igyekezett elfeledni. Nem, sem Marczali Hanna, sem a lelke mélyén élő Mucsik Panna nem volt rossz s nem is akart rosszat senkinek. Talán csak könnyelmű volt e két asszonyság, amennyire minden asszony könnyelmű, szeret játszani a tűzzel s ha véletlenül meg is égeti magát, van egy csodálatos orvossága rá: az asszonya si­rás, az asszonyi könny, mely biztos gyógyír, akárcsak a kutyatejfü bizonyos betegségekre. Szerelmi nyavalyákra, kórságokra, csalódá­sokra senki nem talált még oly gyógyszert, mint az asszonyi könny s teljesen mindegy', hogy őszinte az, vagy csak — tetetett. Még azt se lehet állítani, hogy Marczali Hannát valamiféle különösebb büszkeség töl­tötte volna el kisvárosi hódításai felett. Hisz meghódított volt ő már eleven grófokat, ne­ves Írókat, művészeket, hetyke földbirtoko­sokat, gáláns katonatiszteket, történelmi ne­vek viselőit (sőt külföldi nagyságokat is, a­­kiknek nyelvét sem beszélte!). Igaz, végső fo­kon a nő mindig csak a férfit hódítja meg s a hódítás tényénél nem számítanak a rangok, a cimek, nem számit a társadalmi helyzet, csak maga a — hódítás ténye. Természetesen, Marczali Hanna soha nem gondolta végig ezt a bonyolult, bár lényegé­ben egyszerű problémát ily részeletesen, — legkevésbé a majálison — hisz Mucsik Panna egyszerű kis eszével gondolkodott a szerelmi problémák felett. De ha valaki ilyenképpen közölte volna vele a dolgokat, — valami lélek­búvár, pszichiáter, ki a tudatalattiba is be­lelát — Marczali Hanna éppúgy, mint Mu­csik Panna, feltétlenül igazat adtak volna neki! Szeder ur csak késő délután érkezett meg a majálisra, hol akkor már ““Május ki­rálynőjévé” választották meg Marczali Han­nát, kinek első udvarhölgye lett — Kilián Ka­tinka. (Katinka tényleges szerepe egyébként erősen kétessé vált ezekben az órákban Har­math Kázmér életében és szivében, aki egy forró tangót táncolt végig Marczali Hanna szinmüvésznővel.) Harmath Kázmér izgatottan jegyezte le újságíró blokkján az események főbb pont­jait s mig menyasszonyával, Kilián Katin­kával való táncai közben oly közönyös, sőt kissé sértődött arcot vágott s oly unottan mozgott (illedelmesen magához sem szorítván a lányt, ki ezúttal nagyon haragudott ezért az illendőségért!), mint azok a tánciskolás fiatalurak, akiknek a táncórán a tánctanár rendelése folytán a legcsunyább leányzó jut, Marczali Hannát egy tangóban — melyet elébb említettünk volt — úgy szorította ma­gához, hogy az már önmagában is szerelmi vallomásnak számított. S mikor táncszünet­ben kézenfogta a játékra csintalanul hajla­mos színésznőt, — hogy egy eldugottab erdei tisztáson kiöntse a szivét — Katinka egy fá­nak támaszkodott és diszkréten, de határo­zottan sírni kezdett. Olyannyira, hogy Melani néni csak úgy véletlenül fedezte fel e tényt, mégis, igazi asszonyi ösztönével felismervén a helyzetet, csak annyit jegyzett meg unoka­­huga előtt: — Kár zokogni olyan himpellérért, aki ilyen gyanús és kétes színésznő körül legyes­­kedik. S különben is, egy Kilián leány, soha nem ejt könnyet hitvány férfiakért! Magabiztosan modta ezt s nyugodtan te­hette, mert Kilián ur nem volt a közelben, nem hallatta s igy nem szólhatott közbe, megjegyezvén a történelmi hűség kedvéért, hogy annakidején Melani néni is sokat sirt bi­zonyos hűtlen és hitvány himepellér miatt.. . és után. Mindenesetre Katinka letörölte arcáról a könnyeket, mosolyogni kezdett s kedvesen mondott “igen”-t a Falusy fiúnak, ki har­madéves jogász volt és táncra kérte fel. Ezalatt Harmath Kázmér már egy biz­tosnak vélt tisztásra ért Marczali Hannával. Csak a lombok között átszűrt majálisi mu­zsika ért el hozzájuk s a késő délután lágy színeivel már az alkonyat felé hajlott. — Művésznő ... 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom