Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
volta a hatásos és ötletes rögtönzésnek, váratlanul a patikus felé fordult és azt mondta: — Kedves Arnold!! Engedje meg, hogy kiegészítsem a dijat!! S az nb. közönség tüntető tapsa közepette ( a hol kipiruló, hol meg elsápadó Gömöryné, született Hömbör Klára szemeláttára!) megcsókolta Gömöry Arnold arcát — mind a két felől. . . Marczali Hanna színművésznő végeredményben — a lelke mélyén — mindig csak Mucsik Panna maradt s ez a két személyiség, a Hanna és a Panna, sokszor nem fértek meg egymás mellett. Előfordult gyakran, hogy Marczali Hanna pontosan úgy viselkekedett és cselekedett, ahogy azt Mucsik Panna akarta. S végeredményben mindenért, ami szülővárosában ottartózkodása alatt történt, végső fokon Mucsik Panna volt a felelős. Ő akarta — a néhai becsületes és jótorku, bölcs mondásba illő kefekötő leánya — hogy a város vezető notabilitásai meghajoljanak előtte. Mucsik Panna hiúságát legyezgette minden siker — még ha kétesértékü sikernek is számított — legfeljebb mind e sikerek eléréséhez igénybe vette és felhasználta Marczal Hanna aránytalanul hatásosabb fegyverzetét, eszközeit, raffinériáit. De e sikerek mögül mégis csak kikacagott Mucsik Panna, mintahogy a színházi világban is a Marczali Hannát ért csipkelődésekre — mert ilyenek ugyebár természetes kísérői a honi művésznők életének! — is mindig Mucsik Panna szisszent fel. Marczali Hanna mindenesetre élvezte a játékot, — mert játék volt az a javából, amit csinált — de Mucsik Pannában megszorult már egy kis félsz. Időnként nyugtalanító álmai voltak, melyeket az ébredő Marczali Hanna igyekezett elfeledni. Nem, sem Marczali Hanna, sem a lelke mélyén élő Mucsik Panna nem volt rossz s nem is akart rosszat senkinek. Talán csak könnyelmű volt e két asszonyság, amennyire minden asszony könnyelmű, szeret játszani a tűzzel s ha véletlenül meg is égeti magát, van egy csodálatos orvossága rá: az asszonya sirás, az asszonyi könny, mely biztos gyógyír, akárcsak a kutyatejfü bizonyos betegségekre. Szerelmi nyavalyákra, kórságokra, csalódásokra senki nem talált még oly gyógyszert, mint az asszonyi könny s teljesen mindegy', hogy őszinte az, vagy csak — tetetett. Még azt se lehet állítani, hogy Marczali Hannát valamiféle különösebb büszkeség töltötte volna el kisvárosi hódításai felett. Hisz meghódított volt ő már eleven grófokat, neves Írókat, művészeket, hetyke földbirtokosokat, gáláns katonatiszteket, történelmi nevek viselőit (sőt külföldi nagyságokat is, akiknek nyelvét sem beszélte!). Igaz, végső fokon a nő mindig csak a férfit hódítja meg s a hódítás tényénél nem számítanak a rangok, a cimek, nem számit a társadalmi helyzet, csak maga a — hódítás ténye. Természetesen, Marczali Hanna soha nem gondolta végig ezt a bonyolult, bár lényegében egyszerű problémát ily részeletesen, — legkevésbé a majálison — hisz Mucsik Panna egyszerű kis eszével gondolkodott a szerelmi problémák felett. De ha valaki ilyenképpen közölte volna vele a dolgokat, — valami lélekbúvár, pszichiáter, ki a tudatalattiba is belelát — Marczali Hanna éppúgy, mint Mucsik Panna, feltétlenül igazat adtak volna neki! Szeder ur csak késő délután érkezett meg a majálisra, hol akkor már ““Május királynőjévé” választották meg Marczali Hannát, kinek első udvarhölgye lett — Kilián Katinka. (Katinka tényleges szerepe egyébként erősen kétessé vált ezekben az órákban Harmath Kázmér életében és szivében, aki egy forró tangót táncolt végig Marczali Hanna szinmüvésznővel.) Harmath Kázmér izgatottan jegyezte le újságíró blokkján az események főbb pontjait s mig menyasszonyával, Kilián Katinkával való táncai közben oly közönyös, sőt kissé sértődött arcot vágott s oly unottan mozgott (illedelmesen magához sem szorítván a lányt, ki ezúttal nagyon haragudott ezért az illendőségért!), mint azok a tánciskolás fiatalurak, akiknek a táncórán a tánctanár rendelése folytán a legcsunyább leányzó jut, Marczali Hannát egy tangóban — melyet elébb említettünk volt — úgy szorította magához, hogy az már önmagában is szerelmi vallomásnak számított. S mikor táncszünetben kézenfogta a játékra csintalanul hajlamos színésznőt, — hogy egy eldugottab erdei tisztáson kiöntse a szivét — Katinka egy fának támaszkodott és diszkréten, de határozottan sírni kezdett. Olyannyira, hogy Melani néni csak úgy véletlenül fedezte fel e tényt, mégis, igazi asszonyi ösztönével felismervén a helyzetet, csak annyit jegyzett meg unokahuga előtt: — Kár zokogni olyan himpellérért, aki ilyen gyanús és kétes színésznő körül legyeskedik. S különben is, egy Kilián leány, soha nem ejt könnyet hitvány férfiakért! Magabiztosan modta ezt s nyugodtan tehette, mert Kilián ur nem volt a közelben, nem hallatta s igy nem szólhatott közbe, megjegyezvén a történelmi hűség kedvéért, hogy annakidején Melani néni is sokat sirt bizonyos hűtlen és hitvány himepellér miatt.. . és után. Mindenesetre Katinka letörölte arcáról a könnyeket, mosolyogni kezdett s kedvesen mondott “igen”-t a Falusy fiúnak, ki harmadéves jogász volt és táncra kérte fel. Ezalatt Harmath Kázmér már egy biztosnak vélt tisztásra ért Marczali Hannával. Csak a lombok között átszűrt majálisi muzsika ért el hozzájuk s a késő délután lágy színeivel már az alkonyat felé hajlott. — Művésznő ... 25