Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

ra, hogy kellő időben egy saját hobby-ra szert tegyenek. Az ilyen férfinek van szüksége egy megértő feleségre, aki hidat épit neki, hogy könnyeb­bé tegye neki az utat az öregedés nyugal­mába. Nyugodtan ösztökéljük tehát őt már egy-két évvel a bizonyos “nagy nap” előtt arra, hogy a családnak szüksége van egy kis kertre például. Egy ilyen kert rengeteg ide­jét elveszi egy olyan embernek, akinek ez ren­delkezésére áll. Ha pedig még nagyon fiatalos és jó erő­ben van, akkor bizonyára él benne az utazási vágy. Az utolsó munkaévek alatt tehát taka­rékoskodjunk, hogy legyen pénz az utazásra. Rá kell őt az utazásra beszélni, közeli és távoli vidékre. Kisérje őt el ezekre az uta­zásokra és éljék át együtt mindazt, amit mindig terveztek, amire csak időhiány miatt sose került rá sor. És mi lenne, ha rábeszélné, hogy próbálkozzon meg a horgászással? Gon­doljon mindig arra, hogy mi lenne az életük­ből, ha egész nap ott ténferegne az ottho­nukban egy elégedetlen, morgó, követelődző ember, aki nem tud az idejével mit kezdeni. Az idegeket ölő unalom már számos, hosszú éveken át tartó házassági közösséget szétrom­bolt! Éppen ezért már előre nézve kell töreked­ni, hogy az unalom ne álljon be. Minden asz­­szony jól ismeri az urát, igy tudja, hogy mit tanácsoljon neki, mire vezesse rá, amivel majd akkor foglalkozni tud. Mindegy, hogy az bélyeggyüjtés-e, vagy horgászás, kertészet, állattenyésztés, ha kert áll rendelkezésre, vagy jó bridge-party megszervezése, folyó­iratok, könyvek beszerzése, vagy ha tudo­mányos képzettsége van, rábírás arra, hogy gondolatait, fejtegetéseit megírja. Át kell őt segíteni ezen a nehéz átmeneti időszakon, hogy ismét megtalálja önmagát és friss, ujult energiával vesse bele magát az uj elfoglalt­ságba. X Ady Endre: A SION-HEGY ALATT Borzolt, fehér Isten-szakállal, Tépetten, fázva, fut, szaladt Az én Uram, a rég feledett, Nyirkos, vak, őszi hajnalon Valahol Sion-hegy alatt. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betűkkel foltozott, Bus és kopott volt az öreg Ur, Paskolta, verte a ködöt, Rórátéra harangozott. Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjúság Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit. Megvárt ott, a Sion-hegy alján S lángoltak, égtek a kövek. Plarangozott és simogatott, Bekönnyezte az arcomat, Jó volt, kegyes volt az öreg. Ráncos, vén kezét megcsókoltam S jajgatva törtem az eszem: “Hogy hívnak téged, szép öreg Ur, Kihez mondottam sok imát? Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.” “Halóttan visszajöttem hozzád Én, az életben kárhozott. Csak tudnék egy gyermeki imát?” Ő nézett reám szomorún S harangozott, harangozott. “Csak nagyszerű nevedet tudnám.” ö várt, várt s aztán felszaladt. Minden lépése zsoltár-ütem: Halotti zsoltár. S én ülök Sirván a Sion-hegy alatt. A TAPINTATOS FŐNÖK — Azt mondták, hogy magával kesz­tyűs kézzel kell bánni... 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom