Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
— Az nem fog soká tartani. Ilyesmi mein történik meg soha. Mooney kivette a pipát szájából, megmarkolta a szárát, s szemét a távolba meresztette. Az egész ember arcán látszott, hogy valami fontosat készül mondani. — Ide figyeljen! Mondanom kell valamit. Épp a polgármester hivatalában voltam, mikor Blanche aláírta az adás-vételi szerződést. Százezer dolgot kel az embernek kitöltenie, míg végre tulajdonosnak mondhatja magát. És ez az asszony, én mondom magának, nem olyan rossz, mint ahogy hiszik. ,A Nagyon-tFiatal-Férj türelmetlenül vágott közbe: — Ugyan Mooney, hagyjuk a meséket! Devine Blanchet az egész város ismeri. Még a gyerekek is tudják, hogy kicsoda. Ha meg akar változni, ha tisztességes akar lenni, miért nem megy egy más városba lakni? Chicagóba, vagy akárhova, ahol senki sem ismeri? Mooney pipaszárát lazábbra fogta. Lassan felemelte a fejét: — Ezt mondtam én is, és a polgármester is. Blanche csak annyit felelt, hogy ez a hazája. Furcsa, nem? Mondta, hogy itt senkit sem téveszt meg, itt mindenki ismeri. S ha helyet változtatna, előbb-utóbb mégis minden kitudódna. Mindig igy következik be, fűzte még hozzá. Úgy látszik, egyetlen vágya, hogy úgy élhessen, mint a többi asszony. Megmagyarázta, hogy nem szaladgál templomba, nem adja a szentet, úgy érez, mint húsz éves korában. Tiz év óta az egyetlen vágya, hogy bemehessen a zöldségeshez, és ha a zeller árát kérdi, a kiszolgáló pedig, tegyük fel, tiz fillért kér érte, mikor csak hétbe kerül, megmondhassa, ami a nyelve hegyén fekszik és elmehessen más üzletbe, a nélkül, hogy a kereskedő gúnyolódásának legyen kitéve, éppen úgy, mint a többi asszony. Higyje el, értelmes asszony ez a Blanche. Isten látja lelkemet, nem fogom pártját, de elbeszélgetett a polgármesterrel s velem, elmesélte történetét ... A NagyonFiatal-Férj arcán gúnyos mosoly jelent meg. Mielőtt Jennyt megismerte volna, mérsékelt szoknyavadász hírében állott. Fiatal volt, s nem birt magával, ha Jennyt kivágott rühában látta. — Oh, igazán nem koldult rokonszenvet, — felelt Mooney a gúnyos fintorra. Mondta, hogy mindig megfizette, amivel tartozott. Férje egy fillér nélkül hagyta ott, mikor tizenhét éves volt, csecsemőjével együtt. Vendéglőben dolgozott, heti négy dollárért. Két személynek ennyi nem elegendő az élethez. Aztán a kisbaba ... — Jó éjszakát! Azt hiszem, Mooney aszszony majd levizitel nála! — Minnie! A vacsora közbeni prédikációi űztek engem a pincébe! Minnie, jaj de dühös !• A Fiatal-Férj felindult a lépcsőn. Mooney kabátujjánál tartotta vissza: 66 Minnie előtt ne szóljon semmit! Dulful! Minnie és a gyerekek a családnál töltik a szünidőt idén. Mindenesetre a rendes emberek bizonyára nem beszélnek majd Blanchesal, de ezt azért el akartam mondani magának .. . — Köszönöm, — felete nagyon hidegen a Nagyon-Fiatal-Fér j. Tavasz elején, mielőtt Devine Blanche beleöltözött volna házába, kőművesek léptek munkába: a fehér házikó oldalán hamarosan valódi kémény pompázott: Devine Blanche igazi otthont igyekezett magának csinálni. Hébe-hóba eljött a munkát felügyelni; körbekörbe járta házát, ujja hegyével a fal gipszét, vagy a festéket tapogatva. Egy nap egy ásót hordó férfivel jelent meg. A ház mentén az felásott egy négyszöget s a fiatal házaspár kerítése mellett egy hosszú sávot. Talán a jövendő virágoknak kellett ez a föld. Aznap, amikor Devine Blanche beköltözött, a szomszédos házak muszlinfüggönyös hálószoba ablakai mögött nagy volt a mozgolódás. Valamivel később finom ételillat terjengett a levegőben. Devine Blanche pirosán és izgatottan, kissé kuszáit hajjal, gyémántfüggőivel fülében, bundájába burkolódzva irányította a költözködést. Két nap múlva megrémültünk, mikor kilépett a házból, kezében egy kis létrával, egy vödör gőzölgő vízzel és különböző fehér rongyokkal. Létráját a fal mellé állította, óvatosan felmászott és mint minden jó háziasszony, nekikezdett az ablakmosáshoz. Az ablakmosók örök ruházatát hordta: Bő, szürke szvettert, nemezkalapot. Megfigyeltük, hogy rengeteg meleg vizet használt, tiszta rongyokat, az ablakokat addig mosta, amig azok ragyogtak, nem kiméivé a legtávolabbi sarkot sem. A legigényesebb gazdasszony sem találhatott rajta semmi kivetni valót. Májusban Blanche nem hordta már függőit. Arca talán ezért látszott megváltozottnak. Mikor a városba ment bevásárolni, kalapjai már inkább hasonlítottak a többi aszszonyéihoz, de könnyű cipőcskéin még mindig nem változtatott, mint általában a kövér asszonyok, akik büszkék kis lábukra. Észrevettük, hogy e tavasz és nyár alatt ritkán ment be a városba. Mikor hazajött, mindig kis csomagocskákkal volt megrakva, és vacsora előtti utcai ruháját felcserélte igen csinos, mosható háziruhával, mint ahogy mi csináljuk takarékosságból. Tiszta ablakain keresztül láttuk, amint ide-odajár a konyha és nappali között; сз kéménye füstjéből ítélve, magányos vacsoráihoz ugyanazon fogásokat készítette, mint mi. Néha valami finom sütemény illata egész hozzánk ért el. Bátor asszonynak kell lennie annak, aki egyedül magának sütni tud! Devine Blanche elment a templomba. Első vasárnap, mikor megjelent, rz ültetők közt bizonyos zavar mutatkozott. A templom legvégén mutattak helyet neki. Második vasár
