Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

azonnal tennék. Különben is ön húsz évvel fiatalabb nála.

Victor megzavarodva kuporog a székén és ez után a kijelentés után fiatal fickónak érzi magát.

— És ha mégsem akarnám magamat örökbe fogadtatni? — kérdezi elgyengülve,

— Akkor Sir Jasper roppant kényelmetlen helyzetbe kerülne, és ezt ön bizonyora nem óhajtaná.

— Nem, ezt természetesen nem, — válaszolja Victor, — de azért ezt jól meg kell fontolnom.

— Természetesen, — helyesel McBinster, — de mégis azt szeretnénk, ha holnap ön újra felkeresne bennünket.

Victor feláll, határozatlanul az ajtó felé megy, megtapogatja a bronzkilincset, de mielőtt lenyomná, még egy kérdést tesz fel:

— És miért nem jön többet Sir Jasper a mi éttermünkbe?

— Nagyon nehezére esett éttermet változtatnia, —- feleli McBinster sajnálkozva,- de lehetetlennek tartja, hogy jövendőbeli fia által szolgáltassa ki magát. Végeredményben most már önben is egy Peabuts sarjai lát!

S AZTÁN TISZTESSÉGES AKART LENNI . . .

Mielőtt megpróbált tisztességes asszony lenni, élete nem volt erkölcsös. Ha nagyobb városban élt volna, mint a miénk, észre sem vették volna. Igen, túl erősen festette magát, parfümje is túl kihívó volt. Gyémánt fülbevalói durva vonásait még jobban kihangsúlyozták; de kerek arca, a vonások ellenére is, naiv bölcseséget árasztott, s csiptetője majdhogy nem tisztességessé tette. Mint mondom, egy nagyobb városban jómódú férjes asszonynak nézték volna, talán még anyának is, kinek legnagyobb gondja, hogy a jó polgári életmód mellett el ne hízzék nagyon. De a mi kis városunkban épp oly megvetett volt, mint Givins, a vén iszákos, vagy a kis idióta Binns lány. Ha elhaladt a fűszeres előtt, az ott sétáló ráérők összekacsintottak, kuncogtak és halkan, de azért érthetően, illetlen megjegyzéssel szóltak utána.

Ismertük Devine Blanche-t mindnyájan. Tiszteletreméltó negyedünkben majdnem forradalom tört ki, mikor megtudtuk, hogy feladta a vasút melletti házát, s hozzánk a dombra fog felköltözni tisztességes életet élni. Vacsora után a kerület minden tiszteletreméltó férje elindult Mooney elöljáróhoz, a még tiszteletreméltóbb és megbotránkozott feleségek unszolására megtudakolni, hogyan lehetne e hallatlan dolgot megakadályozni.

A protestáló urak közt negyediknek érkezett a Nagyon-Fiatal Férj, aki a Devine

Blanche által megvásárolt ház tőszomszédságában lakott. A Nagyan-Fiatal-Férjnek volt egy Nagyon-Fiatal-FeleségK, s mindketten a három és fél esztendős Snooky boldog tulajdonosai voltak. Snooky angyalhoz hasonlított, csak épp orcája volt rózsásabb és keze piszkosabb, s a szomszédok közt kézről-kézre járt, akik versenyezve kényeztették.

Mooney a pincében szorgoskodott, háziöltözékben, szájában az elmaradhatatlan pipával, mikor a három épp eltávozott megbotránkozott férj után a Nagyon-Fiatal-Férj is megjelent.

— Jó estét — szólt Mooney, egyik kezével épp csak a pipafüstöt elhessegetve, de a másikkal szorgalmasan tovább kotorva kazánjában. — Hiába, csak nem szelei, tavasz felé soh’se bírni szeszélyeivel, maga mennyi szenet fogyasztott a télen?

— ötöt, — felelt vállrángatva a Nagyon- Fiatal-Férj.

Mooney elgondolkozott. A fiatal ember kezét zsebredugva neki dőlt a falnak.

— Mondja csak, Mooney, igaz-e, hogy Devine Blanche megvette a házat utcánk sarkán?

Maga a negyedik, aki ma este ezt kérdi tőlem. Úgy látszik, mielőtt lefekszem, az utca összes lakója levizitel nálam. Megvette, igen is.

A fiatal ember elpirult. Cipője hegyével elgörditett egy széndarabot.

— Hát ez szégyen! — szólt indulatosan. Jenny majd hogy nem sirt a vacsora alatt! Szép kis szomszédság, Snooky neveléséhez igazán a legalkalmasabb! Mondja már meg, mit keres egy ilyen asszonyság tisztességes emberek utcájában! Házam tulajdonosa vagyok, s az adót rendesen fizetem !

Mooney felemelte a fejét:

— Ö is, -— vágott rá. A házat rendbehozatja, kifesteti, pincét, fűtést építtet, a járdát megcsináltatja.

A fiatal ember kihúzta kezét zsebéből, hogy mozdulataival is alátámassza mondanivalóját :

—- És ehhez mi közünk? Fütyülök a szép házára, leggyönyörűbb kertjére, még akkor is, ha pávákat sétáltat benne. Maga e kerület elöljárója, vagy micsoda? Magának kellett volna megakadályoznia, hogy idejöjjön lakni. Kérvényt fogok aláíratni — igen is, ezt fogom csinálni!

Mooney elöljáró oly hangosan csapta be a kályha ajtaját, hogy a fenyegetés többi része alámerült a lármába. Koromtól fekete kezét összedörzsölte, mint valaki, aki véget akar vetni egy túl hosszú beszélgetésnek.

— Megvette a házat és ki is fizette, az övé tehát. Minden joga megvan rá, hogy a maga szomszédságában lakjék, ha nem folytat megbotránkoztató életmódot.

A Nagyon-Fiatal-Férj gúnyosan felkacagott.

65