Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

Jo Hanns Roesler:

A megbabonázott hotel

Milyen kellemes is egy jó, régimódi szálloda. Milyen kényelmes az ilyenben a szállás, milyen nyugodtak a szobák, milyen szélesek a lépcsők, amik a felső szobákba vezetnek. Ne gyertek nekem a nagy modern hotelekkel, ahol emelet emelet fölé emelkedik, sokszor husz-harminc is egymás fölött, akárcsak a bábeli torony, ahol majd egy napi utazás a tető alatti szobából kijutni az utcára. Persze, persze, ott vannak a liftek, kettő-három is egymás mellett, ezek szakadatlanul viszik a vendégeket föl s le. De én, az egyszerű ember, hogyan szokom meg ezt a nagy kényelmet ? Nem fogok-e vájjon én is Ugyanúgy járni, mint Kovácsék, mikor meg akarták látogatni a László házaspárt a hotelben?

Lászlóék az Astoria hotel tizennyolcadik emeletén laktak egy szerény szobában.

— Ugyan hol maradnak Kovácsék? —• morgott László, — úgy volt, hogy nyolckor jönnek értünk és most már fél kilenc van.

Lászlóné kabátban, kalapban állt.

—- Legjobb, ha lemegyünk eléjük.

Ezzel beszálltak a liftbe és lementek.

Ugyanekkor értek azonban Kovácsék a hotelbe.

— A László házaspárt keressük, — szóltak a portáshoz.

— Tizennyolcadik emelet, huszas számú szoba.

— Köszönöm.

— Tessék felmenni, — mondta a portás.

— Igen, — szólt Kovácsné, — legalább látjuk, hogy hogyan laknak.

Ugyanabban a percben mentek föl a liften, mikor Lászlóék lefelé jöttek. Fent megtudták, hogy Lászlóék éppen lementek és Lászlóék lent megtudták, hogy Kovácsék felmentek. Lászlóék tehát felmentek és Kovácsék ismét lementek.

— Ez igy nem megy, — szólt Kovács, mikor fent értesült arról, hogy Lászlóék már nincsenek ott, — Várnunk kell addig, mig Lászlóék újra feljönnek.

De lent Lászlónak pont ugyanez a gondolata támadt.

— Várjuk meg itt lent, mig Kovácsék lejönnek.

— Jó gondolat, Kálmán.

Tehát Lászlóék lent álltak a lift előtt és valahányszor a liftboy felszólította őket a beszállásra, mindig igy feleltek: köszönjük, mi csak várunk valakit. Fent pedig ott állt Kovács a feleségével és ők is mindig tagadólag intettek a liftboynak, ahányszor kinyitotta előttük a felvonó ajtaját. De mikor már mindkét házaspár elég ideje várt és a lábuk már kezdett elzsibbadni és a férjek minduntalan megnézték az órájukat és az asszonyok már csípős megjegyzéseket tettek a férjeikre, ahogyan ez ilyen esetekben szokásos, Lászlóék elhatározták, hogy felmennek és lehozzák Kovácsékat. Számításukat azonban Kovácsék nélkül csinálták. Ezek ugyanis éppen beszálltak a liftbe és lágyan zuhantak alá a mélybe tizennyolc emeleten át.

Dehát mire való az embernek a józan ész, ha nem használja? Kovács volt az első, aki használta.

— Bözsi, — szólt a feleségéhez, — várj itt lent és én egyedül megyek föl, igy nem kerülhetjük el egymást.

Ugylátszik, ez volt az elhatározások pillanata. Mert a tizennyolcadik emeleten László is kijelentette a feleségének:

— Most én egyedül megyek le.

Alighogy elindult, máris megérkezett Kovács. Tehát azonnal Lászlónéval együtt beszállt a következő liftbe, amelyik lefelé vitt. Sajnos azonban ugyanebben a pillanatban Kovácsné éppen igy szólt Lászlóhoz:

— Az uram fenn vár a maga feleségével, menjünk fel értük.

Felmentek, a másikak pedig lejöttek és igy megint két-két ember ment le egymás mellett, akik négyen összetartoztak, de nem tudták megtalálni egymást. Most László határozott :

— Én itt fent maradok, a nagyságos aszszony pedig menjen le és hozza fel a férjét a feleségemmel együtt. Addig én itt várok mindnyájukra.

Kovácsné nekiindult, de nem jött vissza. Ezzel szemben Kovács lépett ki fent a liftből, aki közben lent megegyezett Lászlónéval, hogy annak a férjét és a saját feleségét fentről lehozza.

Mikor megpillantotta fent Lászlót egyedül, kétségbeesetten sóhajtott föl:

— Ez már nem is lehet igaz!-— Igen. olyan, mintha meg volnánk babonázva.

Miután férfiak voltak és a férfiak gyorsan határoznak, azonnal eldöntötték, hogy együtt lemennek. A két asszony viszont kölcsönösen támogatta egymást a határozatlanságban és igy mégiscsak el tudták határozni, hogy együtt felmennek a férjeikért.

László és Kovács szitkozódva álltak az üres előcsarnokban.

— Az egyetlen lehetőség most már, — jelentette ki László, — hogy maga most már végérvényesen itt lent marad és én pedig felmegyek lehozni a hölgyeket. De könyörgöm, kedves barátom, mindenre, ami szent, maradjon lent, történjék bármi, ne menjen többé fel soha. Kérem adja erre a szavát.

Kovács megígérte és László beszállt a felfelé menő liftbe.

Fent azonban csak a saját feleségét találta.

— Gyere, Bözsi, — kiáltotta, — gyere, gyere gyorsan!

— Nem tehetem, — mondta erre a felesége határozottan, — megesküdtem Kovácsnénak, hogy akármi is történik, soha többé nem me37