Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Kótai Béla: у JOZEFA NÉNI Hangversenyről megyünk hazafelé. Menyasszonyom borzongva mondja: —• A második tétel végén cé helyett ciszt Ütött! De neki szabad, mert Cortot csak egy van! Püff neki! Először Jouvet, a nagy francia színész volt az ideálja, utána Willy Birgel következett (talán mert annak még nagyobb szája van), aztán jött a Stefániai-Imre-korszak, de ez a mai nappal lezárult, mert most már csak Alfred Cortot-ról fog beszélni. Ezek az eszményképei; én csak a vőlegénye vagyok neki. Dühösen mondom: —• Azzal persze tisztában van, hogy mikor kell cét Ütni a zongorán, de egy teát nem képes megfőzni, pedig aki férjhez akar menni, annak tudnia kell főzni, mert egy éhes férfinak napestig verheti a cét a zongorán, az nem fog szerelemre gyulladni. — Először is nem akarok férjhez menni: másodszor: Cortot-nak szabad; negyedszer pedig igenis tudok főzni! . i—Na és harmadszor? Azt kihagyta, — figyelmeztetem. Lehervasztó tekintettel mér végig és nem merem faggatni, hogy mi a harmadik pont. Sejtem. ’ — Azt azonban nem hiszem el, hogy tud főzni, — makacskodom. —• Jöjjön el holnap ebédre, én fogok főzni. Mondja meg, mik a kedvenc ételei. Hirtelen nem jut eszembe komplikkáltabb étel és így húslevest, gombás omlettet, töltött csirkét és almásrétest rendelek. • * * Másnap már korán délelőtt felmegyek hozzájuk, ellenőrizni, hogy egyedül készítsen el mindent. Jozefa néni fogad és határozottan kijelenti: — Gomba pedig nem lesz! Menyasszonyom után érdeklődöm. — Nincs itthon, elment fejkendőt vásárolni. — Miért? Hiszen van neki elég. — De egyik sem megfelelő. Azokat csak fürdőhelyeken, vagy hegyes vidéken kötheti a fejére; a konyhába egészen másmilyen való. Leültet és konyakkal kínál. Mikor neki is töltök, tiltakozik. • — Nem szoktam inni! Mikor elhúzom a tálcát, utánakap. — Na, a maga kedvéért mégis iszom egy pohárral. Bejön Klotild néni is és mellénktelepszik a kézimunkájával. Hosszú és kínos társalgás kezdődik közöttünk, míg végre megérkezik a menyasszonyom a vásárolt kendővel. Élénken körülcsicsergik azt a kis vacak pöttyös rongyot. Bírálják a pöttyök színét, nagyságát, majd nagy vitába kezdenek, hogy az egész hajat be kell-e kötni, vagy ki kell hagyni egy kis cakkot. Félórai csivitelés után a cakk győz. Menyasszonyom elvonul a konyhába a cakkal. Már lassan délfelé jár az idő. Klotild néni bőszen kötöget, Jozefa néni kínál: — Igyon még egy pohárral, jobb étvágya lesz az ebédhez. És közben merően nézi, hogy neki is töltök-e. Menyasszonyom berohan: —■ Ezen a csirkén rajta van még minden! Miért nem meztelen csirkét vettetek? — Add ide, — mondja Klotild néni, — majd én megkopasztom. —■ Az úgy nem ér! — tiltakozom. — A kopasztás is a főzéshez tartozik. Közben megbánom, hogy szóltam, mert annál később lesz kész az ebéd és már nagyon éhes vagyok. A konyak is kezd a fejembe szállni, pedig Jozefa néni egyre itat, hogy ihasson. Próbálok vele beszélgetni, de ő mindig visszatér kedvenc vesszőparipájához: az esküvőnket szeretné minél későbbre halasztani. —. Nem kell elsietni a dolgot, — mondja nagyon határozottan. — Töltsön és igyon! — Szó sincs az elsietésről, — dühöngök. — Már hónapok óta halogatjuk a dolgot; a végén pártában öregszünk meg mind a ketten. — Ne heveskedjék, fiatalember, — int le a néni. — A mi családunkban már sok házassá-21
