Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
asztalhoz akartak ülni, amit reggel szép rendben hagytak itt! — Ki ült a székecskémen? Ki evett a tányérkámból? Ki ivott a poharamból? Hát ж kenyérkémet ki törte meg? így hangzott sorban. Nem is vacsoráztak, hanem benyitottak a másik szobába. Ott aztán a csodálkozástól megnémulva állottak meg. A három kicsi ágyon ott feküdt egy fehér-piros, kicsit kócos, kicsit könnyázott képű, szépséges leányka. Bizonyosan kis királylány, olyan szép a ruhácskája, de még aranyos koronát is hímeztek a zsebkendőjébe, amivel a könnyeit törölgette! A hét törpe úgy megörült Hófehérkének, hogy azt ki sem mondhatom! Dehogy ébresztették fel, dehogy zavarták az álmát! Valahogy eltöltötték az éjszakát heten a négy kis ágyon. Reggel aztán szépen összebarátkoztak. Még a reggelit is odavitték az ágyához! Persze, kicsit ügyetlenek voltak, egyik a fejecskét öntötte ki, másik a poharat törte össze. Hófehérke nevetve mondta: — Menjetek csak ki szépen, majd én megcsinálok mindent! Tanultam én Dadustól! A hét törpe kiment. Hófehérke meg munkához látott. Kicsit csóválta a fejét, mert bizony a királyi konyhán nem látott ilyen kormos fazekat, ennyi mosatlan edényt, ha Dadushoz ki- Iopózott főzőcskét játszani. El is mosogatott rendjén, a szemetet is összeseperte és olyan finom reggelit készített a hét kedves törpének, hogy azok kacagtak, táncoltak örömükben. Aztán elindultak dolguk után, Hófehérke meg körülnézett az egész házban. Volt ott munka elég! Itt pókháló a falon, amott piszkos az asztal! No, nem sokáig. A kis királylány nekigyürkőzött, felkötötte egyik törpe kiskötényét és olyan tisztaságot, rendet teremtett, hogy Dadus is megnézhette volna! Vacsorát is főzött, meg is terített szépen, úgy elrepült az idő, észre sem vette, már jött haza a hét törpe. De olyan hálás szeretettel köszöngették, hogy azt el sem lehet mondani! Maradt dolog másnapra, harmadnapra is. Hófehérke gondolt arra, hogy ugyanbizony mit szólhatnak otthon, keresik-e nagyon? De nem hagyhatta itt félbe a munkáját! Mindig azt tanulta királyasszony édesanyjától, hogy ki amit elkezdett, járjon is végére! A ház után sorrakerült a pince, padlás, no meg a kert is. Nem volt aranyból a seprő, mégis szívesen forgatta Hófehérke, a kanalat is Csak fából faragták, mégis sokat főzött vele, de még a kötőtűket is előszedte, hogy új harisnyát kössön hét kis törpéjének, mert a régiek nagyon rongyosak voltak már! Egyik reggel azt mondja neki a legöregebb törpe: — Hófehérke, kérlek, ha kimégy a kertbe, találsz ott nyolc almafát. Hétnek a gyümölcséből ehetsz, amennyit kedved tartja, de a nyolcadikhoz hozzá ne nyúlj, arra kérlek! Hófehérke hallgatta is, nem is, amit a törpe mondott. Ahogy otthon szokta Dadussal! Az is mindig azt akarta megtiltani, ami éppen legjobban esett volna! Ahogy kint dolgozott a kertben megszomjazott, előtte a nyolc almafa. Hét fán szép piros, érett gyümölcs, a nyolcadikon éretlen, zöld. Hát nem abból támadt kedve enni? Tépett is belőle, bele is harapott, de abban a szempillantásban elsápadt a szép kis orcája és úgy hanyatlott el a gyepen, mintha meghalt volna. Jön haza a hét törpe, támad olyan sírás, hogy azt még az erdőn túl is meghallhatták! Próbáltak véle mindent, de bizony hiába. Mérges volt a nyolcadik fa gyümölcse, orvosságot szoktak abból készíteni a kis törpék, amikor megérik, de ahhoz három egész esztendő kellett volna. Most pedig még csak az elsőnél tartott a fa. Mit tehettek a kis törpék? Üvegből készítettek koporsót Hófehérkének. És kihirdették erdőn, mezőn, hogy három nap múlva temetik a legszebb, legjobb kis királylányt, aki szerette, jöjjön el megsiratni! Meghallotta a szomorú hírt a hegyek öreg tündére is. Kíváncsi volt a kis királylányra, akit erdő, mező, de még a hegyek is megsiratnak! Odarepült hát szélvészszekerén! Hát ahogy a legöregebb törpe meglátta a hegyek tündérét, csak odaborult eléje a földre keserves sírással: — Segíts rajtunk, tündéranyám, segíts! Te tudsz, ha akarsz! — De hiszen ez a Hófehérke — mondta a tündér — aki inkább elszökött hazulról, csakhogy dolgoznia ne kelljen. Pedig aranyseprőt, aranykanalat, csillogó kötőtűket kapott az édesanyjától! — De nem lehet az igaz! — kiáltották a törpék és elmesélték, hogyan dolgozott náluk a kis királylány, hogyan teremtett rendet mindenütt! Nézze csak meg a kezét, aki akarja, meglátszik azon a munka! — No, ha így van — szólt a tündér — akkor nem is lesz itt ma temetés! Kivett a tarsolyából egy kis üvegcsét, odatartotta Hófehérke pisze orrocskája elé, hát egyszeribe talprapattant a kis királylány és nevetett, ahogy azelőtt. Olyan örömet sem látott még az öreg erdő! Hát még amikor a hegyek tündére elhozta Hófehérke szüleit, meg az öreg Dadust is! Valamennyi tücsökbanda muzsikált, minden dalosmadár énekelt és a hét törpe reggelig járta a táncot Hófehérkével, aki ezután is eljárt hozzájuk rendet tartani. Még aranyseprő sem kellett hozzá, megtette a jószagú nyírfából való isi 60
