Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
HÓFEHÉRKE IGAZI TÖRTÉNETE Az igaz, hogy Hófehérke királylány volt, mégpedig igen helyes, kedves! Szerette mindenki, amerre csak járt, kelt. Nemcsak a királyi palotában, de erdőn, mezőn, amerre sétált, mosolyogva köszöntötték. Hófehérke meg cseppet sem volt gőgös, szívesen eljátszott a szegény kis pásztorlánnyal, vagy a juhászbojtárral is. De a királylányoknak a mesében is akad más dolguk, minthogy csak játsszanak, sétáljanak, erdőn-mezőn kóboroljanak! Hiszen azért vannak, hogy mindenki példát vehessen róluk! Nekik mindent tudni kell, amit az országban a többi gyerek tud! Mert ha valamelyik kislány rendetlen, hát mit mond néki az édesanyja? — Nézd csak meg, Gyöngyikém, a Hófehérke királykisasszonyt! Bezzeg annak mindig fehér, gyűretlen a csipkés kötője! Ha egy kisfiú nem tudja a számtant, mit hall? — Látnád csak a Hófehérke füzetét! Abban nincs hibás példa! Persze, amíg a kis királylány testbenlélekben ilyen tökéletesre növekszik, sokat kell tanulni néki! Hiszen a tanulásban nem is lett volna hiba, de mikor ahhoz nyugodtan kell ülni, figyelni! Nem indulhat el a kis királylány minden lepke után, nem nézheti a fecskék játékát, de még pitypangláncot sem főzhet akármikor a nyakába. Hófehérke sehogysem szeretett sokáig nyugodtan maradni, figyelni, unalmas mindenfélére. Kicsit nyafogott, kicsit panaszkodott, pityergett, amíg öreg Dadus megszánta és kiszöktette a szép hófehér tanulószobából valamerre. Igen ám, de egyszeresek Hófehérke elérte a tizedik esztendejét. Komolyra fordultak a dolgok. Már reggel, mikor felébredt, sokkal szebb ruhát talált a kis ágy mellett. Azután jött a töméntelen sok ajándék, amit szerető szívvel hoztak néki. Alig győzte nézni, köszönni, örülni nékik. Utoljára jött be a királyné, Hófehérke édesanyja. Gyönyörű faragott ládikát hozott a kezében. Hófehérke alig is várta, hogy belekukkanthasson. Vájjon, mi van benne? No iszen! Megnyúlt az orrocskája a furcsa ajándék láttára, még el is fintorította. Mert a ládikában szép selyempámán ott csillogott: egy kis aranyos főzőkanál, mellette ezüstből való seprő és öt darab igazi, fényes kötőtű! De még pamutgombolyag is volt a ládában! — Hát én ezzel ugyanbizony mit csináljak? — kérdezte duzzogva. — Csak tudod tán, kislányom, mire valók? A főzőkanállal majd megtanulsz főzni, a seprővel seperni, takarítani, a kötőtűkkel meg megkötöd a szép nagy gombolyagot harisnyának! A királyasszony hangjában egy csepp tréfát sem érzett a kislánya! Azért csak akkor fakadt keserves panaszszóra, mikor Dadussal egyedül maradt. — Hiszen ha ennyit kell dolgoznom, akkor a favágó lányának is jobb dolga van! Minek' születtem akkor királylánynak? — mérgelődött. Dadus csitította, vigasztalta, de hiába. Bizony sírvafakadt a kis királylány és addig hízelgett, kedveskedett az öreg Dadusnak, míg az megígérte, hogy minden úgy lesz, ahogy kedves Hófehérkéje akarja! Mindjárt másnap, mikor kötőórája volna, segít neki kiszökni a palotából. Aztán mehet, amerre kedve tartja, csatangolni, kóborolni! ociorn тэг Ы íss Úgy is történt. Alighogy fölkelt a nap, Hófehérke kisurrant a palotából, még a reggelijét is magával vitte kis bátyúba kötve, üthették bottal a nyomát. Mire a palotában fölébredtek, ő már ott kóborolt az erdőben, beljebb, egyre beljebb! ^eqesa^iJl ásao зЫэ[пэМ — Csakhogy a nagy erdőnek az a furcsa szokása van, hogy aki igen sokat megy benne előre, visszafelé nehezen találja meg az utat! Hát még, ha valaki nem is az úton, ösvényen jár, hanem elcsavarog a patakkal, a fák közé, úttalan, járatlan vidéken! Sok szépséget láthat, de hazafelé bizony nem igen talál. így járt Hófehérke is. Már régesrégen elfogyott a kenyérke utolsó morzsája, a selyemcipellőjének leszakadt a sarka, ruháját megtépték a bokrok, arcát is megkarmolta a tövis, de csak nem találta az utat haza. No most! Itt csak nem alhat a fák között? Mire hajtsa fáradt fejét, ki takarja be és mivel? Ment hát, csak ment és végre, ahogy a mesében szokás, el is érkezett egy kis házhoz. De ilyen szépséges házikó igazán csak a mesében van! Cifrára faragva még a kilincse is, fehér galamb búg a tetején és mindenik ablakszeme más színnel világít a királylány elé. Nem is sokat töprengett Hófehérke, benyitott az ajtaján. Szép volt az a házacska belül is, faragott bútoraival, színes gyertyácskáival, terített asztalával. Csak éppen egy lélek sem volt otthon benne. No, Hófehérke nem sokat töprengett. Egyik kisszékre leült, egyik tányérkából evett, pohárkából ivott, a száját is megtörölte szépen, aztán körülnézett a másik szobában. Ott éppen hét vetett ágyat talált! Kicsit apró ágyak voltak, de azért, ha összehúzta magát, három ágyon elfért keresztben. El is aludt menten. Arra sem ébredt fel, hogy hazajöttek a ház gazdái, hét aranyos, nagyszakállú mesetörpe! Sorba lépegettek be az ajtón, mindenik kis lámpát és valami szerszámot hozott, mert hiszem az egész napot szorgalmas munkában töltötték. гяэп , De bizony nagyot néztek, mikor a terített 59
