Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
SZENT IMRE KOLLEGIUM SAO PAULOBAN Magyarországi évszázados tradíciónkat követve, a Brazília legnagyobb és legfejlődőbb városában, Sao Paulóban élő bencések 1950- bsn elhatároztuk, hogy egy középfokú iskola megindításával megvetjük a Szent Imre Kollégium alapjait. Mikor erre a nem könnyű feladatra vállalkoztunk, kettős cél lebegett előttünk. Egyrészt egy nívós, európai kultúrájú iskolát bocsájtani a brazil ifjúság rendelkezésére, és ez által természetesen felhívni a brazilok figyelmét a magyarság kultúrális értékeire, másrészt pedig az itt élő és még a kezdet nehézségeivel küzdő magyar családok gyermekeinek lehetőséget nyújtani, hogy tanulmányaikat megkezdhessék, vagy ha valamilyen ok miatt azt félbe kellett szakítaniok, folytathassák. Nagyon megkönnyítette indulásunkat az a körülmény, hogy a Katolikus Egyetem Bölcsészeti Kara épp akkor költözött át gyönyö'rűen berendezett, új épületébe, szabaddá válván a régi, ott megvethettük születendő iskolánk alapjait. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Nevelésügyi Minisztérium nemes gesztusát, hogy a magyarországi egyetemeken szerzett diplomáink azonnali érvényesítésével lehetőséget nyújtott, hogy a tanári kar jelentős része saját erőinkből kerülhessen'ki, továbbá, hogy az iskola 1951 március 1-i megindítására engedélyt adott. Mielőtt ismertetnénk iskolánk történetét, összetételét, a benne működő iskolafajtákat, röviden meg kell emlékeznünk a brazil iskolák helyzetéről. A brazil gyermek a betöltött hetedik életévvel léphet be az elemi első osztályába. Aki már 6 éves korban meg akar ismerkedni az ABC és az egyszeregy elemeivel, az beiratkozhat az úgynevezett előkészítő osztályba (preprimário). Az elemi — mint Magyarországon volt — itt is négyéves. Közte és a középiskola között van egy összekötő psztály (admissao), melynek elvégzése nem feltétlenül kötelező. Am, aki a gimnázium első osztályába akar lépni (csak betöltött 11 életévvel lehet), szükséges, hogy előtte felvételi vizsgát tegyen a következő négy tantárgyból: portugál nyelv, mennyiségtan, földrajz és brazil történelem. Maga a középiskola két tagozatból áll. Az alsót gimnáziumnak (ginásio), a felsőt kollégiumnak (colegio) hívják. Az előbbi négyéves, az útóbbi pedig három. A gimnáziumban az otthon szokásos tantárgyakon kívül a következő nyelvek szerepelnek: latin, francia, angol és mint anyanyelv, a portugál. A kollégium első osztályában ezeken kívül még spanyolt is tanulnak. Az egyágu alsó tagozattal szemben a középiskola felső tagozatának két ága van: klasszikus és a természettudományos. Az elsőben a dolog természete szerint a nyelveknek, utóbbiban pedig a mennyiségtannak és a természettudományoknak jut vezetőszerep. A középiskola elvégzése után az egyetemre csak felvételi vizsgával lehet beiratkozni. A középiskola a Nevelésügyi Minisztérium állandó ellenőrzése mellett működik. Minden államilag elismert intézetbe kirendelnek egy 7