Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10. szám

Rántott tojás.

Ahány személy, annyi tojást főzünk keményre. Egyik végét levágjuk, és a belét kikaparjuk. A kikapart tojássárgát összevegyítjük apróra vágott sonkával, kis caprival, szardellával, tejfellel,—majd a vegyülékkel megtöltjük a tojásokat, morzsában meghempergetjük és forró zsírban kisütjük. Gombamártással, vagy más pikáns mártással tálaljuk.

Sajt - torta

200 gr. vaj, 400 gr. liszt, 50 gr. reszelt sajt és só, 2 leveseskanál víz. Mindezt gyorsan, kés segítségével, majd később kézzel kidolgozzuk, rövid ideig gyűrjük, aztán félretesszük, és 1 órán át pihentetjük. 3 egyforma tortalapot nyújtunk belőle, és zsírozott pléhben megsütjük. (Egy tányért teszünk föléje, úgy mérjük ki a nagyságot és körbevágjuk). Csak sárgára sütjük, nem barnára. A következő töltelékkel töltjük: 100 gr. vajat habosra keverünk és hozzátörünk 100 gr. túrót vagy krémsajtot (petit suisse vagy quark), és 100 gr. reszelt emmenthali sajtot. ízesítjük paprikával, kis rummal vagy konyakkal. ízlés szerint rakhatunk még bele 100 gr. darált vagy finomra vágott főtt sonkát és végül kevés felvert tejszínhabot. Megtöltjük a lapokat, és be is vonjuk ezzel a tortát, díszítjük retekszeletekkel és salátalevelekkel.

különböző anyagi óhajai vezetnek a házasságok aláásásához. Sok házasságban például a feleség kívánsága egy elegáns lakás, hatalmas távolbalátó, mosógép és más háztartási cikkek, és természetesen az elegáns ruhák, hogy házon kívül is reprezentálhasson és a jómódját fitogtathassa. De a férj másféleképen akarja a pénzét befektetni: először is egy utolsó modell szerinti autót kíván magának, utazni vágyik, költséges társadalmi összejöveteleket akar rendezni, és gyakrabban szeretne nagyszabású módon házon kívül költekezni. Legtöbbször nem helyez súlyt az öltözködésre, és a feleségének háztartásbeli kívánságai sem találnak nála visszhangra. Miután általában a jövedelem mindkét fél kívánságainak kielégítésére nem elegendő, így adódnak a veszekedések és a lehangoltság. Az viszont régi szabály, hogy d. állandó veszekedés lassan lelki elhídegüléshez vezet. A francia szociológus azt a tanácsot £dja a házastársaknak, hogy az anyagi óhajaikat hangolják kissé össze, kölcsönös megalkuvással. Senki sem kaphat meg mindent. Ahol pedig ez nem sikerül, ott azt a megoldást kell választani, — jegyzi meg kissé kesernyésen, — mint az Egyesült Államokban: Ott u.i. az asszony határozza meg, hogy mit kell beszerezni és mit nem. Mindenesetre, — fejezi be a fejtegetését, — Európában még nem jutottunk ilyen messzire, és kérdéses, hogy az európai férjeket valaha is ennyire meg lehet-e nevelni.

» * *

ELADNI: AZ BIZONY MŰVÉSZET!

Mr. Hutkins éppen be akart lépni az üzletébe, mikor kelletlenül kapta félre a fejét az odalépő házaló ügyhök köszönésére:

— Jóestét, kolléga úr!

Eldobja a szivarcsutkáját, és pillantásra sem méltatva az ügynököt, be akar lépni a boltjába.

— Nem kötünk üzletet? — kérdi az ügynök.

— Köszönöm, mindennel el vagyok látva, — morog Hutkins.

— Kár, — morogja az ügynök ugyanolyan hangon, — de borotvapengéket bizonyára nem árusít az üzletében, pedig én minden túlzás nélkül biztosíthatom, hogy az én pengéimnél különbeket nem talál dicsőséges Uniónk egyetlen államában sem. És amellett nevetségesen olcsók, a féltucat csak három dollár!

— Mondtam már, hogy nincs szükségem semmire, — morogja Hutkins újra, és véglegesen be akar vonulni az üzletbe.

— Mégis fogadni mernék, hogy egy kedvező ajánlatot fog nekem tenni az én pengéimre, — makacskodik az ügynök, kezében a kofferral.

Ezt a szemtelen fickót meg kell leckéztetnem, gondolja a kereskedő, és odafordul a “kollégához”:

— Rendben van, állom a fogadást. Mennyibe fogadunk?

— Mondjuk három dollárba.

— Jól van.

Ez a beszélgetés nem maradt kíváncsiskodó hallgatóság nélkül, és egyik jelenlevő, mint párttatlan tanú átveszi mindkét féltől letétbe a három-három dollárt.

— Nos, halljuk az ajánlatát, — szólítja fel Mr. Hutkinsot.

— ön tesz egy ajánlatot és Mister___

— Blackwood — egészíti ki az ügynök.

— ..és Mr. Blackwoodnak ki kell jelentenie, hogy az számára elfogadható ajánlat-e.

Hutkins magabiztosan mosolyog.

— Két cent, — jelenti ki röviden.

— Hogyan, többet nem? — csattan fel az ügynök, — hat kitűnő pengéért, amiért én három dollárt kértem?

— Egy centtel sem többet, — feleli Hutkins.

— Rendben van, — mosolyog az ügynök, — de csak önnek. Kollégákkal szemben előzékenynek kell lenni. Tessék, itt vannak a pengék, két centet kapok tehát.

44