Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
Hutkins kissé megdöbbenve köti meg az üzletet, kifizet két centet, és megkapja a hat pengét. — És most szabad öntől elkérnem a hat dollárt, kedves szomszéd, — folytatja Blackwood, és a körülállók kárörvendő, mosolyától kisérve bezsebeli a nyereséget. Csak Hutkins arca válik mindig savanyúbbá. — Hogy lássa, nem vagyok szőrösszívű, — fordul az ügynök feléje, — ha megbánta a vásárt, én hajlandó vagyok visszacsinálni. Hutkins fellélegzik. —- Természetesen, — mondja. — Itt van a hat penge. — És itt van a két cent, uram. Ezzel az ügynök távozni készül. — Pillanat, — kiált Hutkins, — és a három dollárom? — Micsoda dollárok? — Amit önnek a fogadásért fizettem. — Persze, a fogadás. De hiszen azt elvesztette. Visszacsináltuk a vásárt, uram, a fogadásról tudomásom szerint nem volt szó. Ezzel az ügynök barátságosan megbillenti a kalapját, megragadja a kofferjét, és eltűnik a fordulóban. Sonkapástétom. Vajjal kikent, morzsával meghintett tortaforma aljára vékony szeletekre vágott főtt krumplit rakunk, ezt a réteget meghintjük apróra vágott sonkával (vagy más füstölt hússal) és jól meglocsoljuk tojássárgával elhabart tejfellel. Ezt addig folytatjuk, míg a forma megtelik. Tetejét reszelt parmezánsajttal hintjük meg, és aranysárgára sütjük. Tálaláskor csak a tortaforma karikáját kell levenni. Petőfi Sándor: TÁVOLRÓL Kis lak áll a nagy Duna mentében; Oh mi drága e lakocska nékem! Könnyben úszik két szemem pillája, valahányszor emlékszem reá ja. Bár maradtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik; Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, S odahagytam ős lakom s anyámat. KORZIKA Midőn lehullt valamennyi korlát, Stiriában átkeltem az Alpon, s Genuánál bontottam vitorlát. Másnap gall vizeken ért utói a mediterán alkony. Kínok égtek a szülőkebelben, Hogy búcsúmnak csókját ráleheltem: S kínja lángi el nem aluvának Jéggyöngyétől szeme harmatának. Mint ölelt át reszkető karával! Mint marasztott esdeklő szavával! Oh, ha akkor látok a világba: Nem marasztott volna tán hiába. Szép reményink hajnalcsillagánál A jövendő tündérkert gyanánt áll; S csak midőn a tömkelegbe lépünk: Venni észre gyászos tévedésünk. Engem is hogy csillogó reményem Biztatott csak, minek elbeszélnem? S hogy mióta járom a világot, Bolygó lábam száz tövisre hágott. .... Szép hazámba ismerősök mennek: Jó anyánnak tőlük mit izenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Utazástok háza közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a szerencse... Ah, ha tudná, mily nyomorban élek, Megrepedne a szíve szegénynek! A Bakony és Balaton már emlék, mit szivében melenget az ember, akárcsak a legelső szerelmét. A tengeren pislákoló lélek kialudni sem mer. Hajóm éppen Korzikának tartott, midőn a múltból elébem lépett a zsarnok, aki itt látott partot, és leigázni innen indult el sok távoli népet. Korzika! Ne szülj több Napóleont, hiszen a földön támad új zsarnok, aki kardjával álmokat leront. És néked, Világ, csak a szabadság fényét kell akarnod! Ahová jöttem, nincs bilincs kézen; a szíven pampák szele porzik át. Esténkint ha Dél Keresztjét nézem, halványul az európai Göncöl, s feledem Korzikát! Kulcsár Balázs 45
