Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-09-01 / 9. szám

tanító úr is előjött házából, ahol éppen egy tudományos könyvet olvasott és homlokát ráncolva kérdezte a lárma okát. Szarka Szidi minden ijedtsége mellett is boldog volt, hogy 5 az első, aki elmondhatja neki a nagy veszedelmet, mely mindnyájukat fenyegeti. Csak a szegény Kucsma Katival nem törődött senki, akárhogyan is kiabált, és nyújtogatta a nyakát, hogy ellessen valamit a többiek beszédéből. Végül nagy siránkozására odament hozzá a jószívű Sün Samu, és elmondta neki, mit hallott Szarka Sziditől. Aztán, látva, mennyire megijedt Kucsma Kati, sietett megvigasztalni. De bizony saját szavát is alig hallotta, úgy elkezdett visítozni a Kucsma Kati számos csemetéje.

— ó, jaj! — siránkozott Kucsma Kati. — Itt pusztulok el gyermekeimmel együtt! El sem mozdulhatok innen!

Sün Samu erre elfutott a tóhoz, ahogyan csak a lábai bírták, megmártott egy csomó hullott levelet a vízben, aztán visszatérve, Kucsma Kati kalapjára borította, úgy, hogy a csemetéi is aláhúzódhattak.

— így ni, látod — szólott. — Most már jöhet a füst is, a tűz is, nyugodt lehetsz, hogy nem gyullad meg a szép kalapod. Isten veled, Kucsma Kati.

—• Köszönöm a segítségedet. Te is elmégy a medvék barlangjába?

— Dehogy megyek! — kiáltott az még vissza. — Bebújok földalatti lakásomba Simikémmel együtt, és ki sem mozdulok, míg el nem múlik a veszedelem...

Az apának tetszett a dolog: —■ Ez már aztán kitűnő munka! Soha különbet nem láttam! No, fiaim, ha ti ketten nem tudtok valami még nagyobb csodát mutatni, akkor borbélyfivéreteké lesz a ház.

— Csak várja meg apám, mit tudok én, akkor aztán beszélhet! — mondta a kovács és látva, hogy éppen most porfelhő támad az országúton, kiállott szerszámával. A porfelhő mind közelebb jött és abból bizony a király kocsija bontakozott ki. Aranyszerszámú lovak húzták, még pedig hat ló egyszerre.

— Mi lesz ebből? — gondolta az öreg ember. Látta a száguldó paripákat és látta, hogy fia egyenesen eléjük veti magát, rémülten kiáltott:

— Jaj, mit csinálsz, édes fiam? Még valami bajod esketik! Hagyd abba, gyere vissza, úgyis elhiszem, hogy ügyes vagy!

A fiúnak hiába beszélt. Nem azért lett legelső, legügyesebb a mesterségében, hogy ne bizonyítsa apja és fivérei előtt a tudományát. Futás közben leszedte az egyik ló lábáról mind a négy patkót és négy újat vert fel helyettük. Még a király is csak bámult, amint kocsijából kihajolva, látta a szédületesen ügyes kovács csodálatos munkáját és egy zacskó aranyat dobott le neki.

— Derék ember vagy, ugyancsak érted a mesterséged! — kiáltotta.

Az apa sem győzte magasztalni fiát:

—'No bizony, nem tudok választani közietek, hiszen valóságos művészek vagytok. Most már csak azt szeretném látni, mit tud a harmadik fiam?

Erre sem kellett sokáig várni. Hirtelen nagy eső kerekedett. Csakúgy ömlött a víz, valóságos felhőszakadás volt. A vívómester pedig kiállott a legnagyobb esőbe és

(Folytatás az előző oldalról.)

(Folytatás a túloldalon.)

61