Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
A HÁROM FIVÉR Egy jómódú öreg embernek három fia, egyetlen háza és kertje volt. Nagyon sokat törte fejét, melyikre hagyja házát és kertjét. Mindhárom fiát egyformán szerette és egyiket sem akarta megrövidíteni. Végre azt mondta nekik: — Kedves fiaim, én titeket igazán egyformán szeretlek és nem tudok választani, hogy melyikőtökre hagyjam a házat és kertet. Talán az lenne a legjobb, ha versenyeznétek érte; menjetek világot látni, valami mesterséget tanulni, aztán, aki legügyesebb lesz közietek, arra marad a ház és kert, a másik kettő meg belenyugszik. A fiúk megígérték apjuknak, hogy akarata szerint cselekszenek. Jó testvérek voltak, nagyon szerették egymást, sohasem; irigykedtek egymásra. A legidősebb fiú kovácsmesterséget tanult, a középső fodrászmesterséget, a harmadikból vívómester lett. Szorgalmasak, ügyesek, serények voltak és mindahárman pompásan értették dolgukat. A kovács a király lovait patkolta, a fodrász az ország legelőkelőbb urait beretválta, a vívó mester pedig úgy tudott vívni, hogy sebezhetetlen volt. Mikor mindenik tökéletesnek érezte magát a maga mesterségében, hazaindultak. Majdnem egyszerre érkeztek meg apjuk házához. Alig várták, hogy bemutassák apjuknak és egymásnak ügyességüket. Egyszer künn Üldögélnek az apai ház előtt mind a négyen, mikor arra szalad egy nyúl. Felugrik az ifjú borbély és nagyot kiált: — N°. ez éppen kapóra jött! Most megmutatom, hogy mit tudok! — fogja a kis tálat, meg a szappant és a nyúl után ered. úgy futtában beszappanozta, megber etválta, ügyes kis szakállat hagyott az álián és fel sem sértette a bőrét. (Folytatás a túloldalon.) lokát. Úgy lihegett mint egy jókora fújtató. Nosza meg is ijedtek tőle a manótestőrök, mert még sosem láttak ekkora állatot az ő erdejükben, és gyorsan bereteszelték a nagy kaput. Úgy remegtek mindnyájan mögötte, mint a nyárfalevél. De Medve Mihály nem azért jött, hogy rögtön vissza is forduljon. Dörömbölni kezdett a kapun. — Engedjetek be, ti ostobák, hiszen ebben a pillanatban itt lehet a tűz, és porráég a szép királyi váratok, mindnyájatokkal együtt! Azért siettem így. Szóljatok csak a királynak, majd az beenged. Nosza rögtön kitárták a kaput, amilyen szélesre csak tudták és a manók rezesorrú kapitánya izgatottan sietett Medve Mihály elé. —• Mondd el, kérlek, mégegyszer, hogy mi történt, mert nem hallottam. —■ Nincs már idő rá! — kiáltott Medve Mihály és arca már egészen piros volt a méregtől, hogy ilyen érthetetlen népséggel van dolga. — Az erdőt meggyújtotta valaki, és éppen erre láttam a füstöt jönni. Verjétek félre a harangot! Egy szempillantás alatt fenekestül felfordult a királyi vár nyugalma. Mindenki lótott-futott, és senki sem tudta, mit is csináljon hirtelenében. — Ezt csak az a gonosz Gorgó tette... csakis ő lehetett! — hajtogatta a rezesorrú kapitány, és a katonák egy részét a kúthoz /endelte, más részét meg szétküldte az erdőbe, hogy tudósítsanak minden állatot a közelgő veszedelemről. Medve Mihály meg hazasietett a három kis boccsal Medve Marcsikéhoz, aki már biztosan nagyon aggódott, hogy mi történt velük. Útközben találkoztak Mókus Matyival. Ő bizony nem ijedt meg tőlük, hiszen régen ismerte már a Medvecsaládot, még abból az időből, amikor eltekeregtek Mókus Miskával az erdőnek abba a részébe is, ahol a medvék barlangja állott, s elbeszélgettek a három kis medveboccsal. De nagyon csodálkozott, mert a medvék még soha el nem jöttek az 6 érdjükbe. —• Mókus Matyi! — kiáltott fel Mackó Mici, aki rögtön megismerte őt. — Azt mondom neked, gyere, tarts velünk, mert nem sokára elér titeket a tűz, és nem tudtok majd menekülni. Gyere a mi barlangunkba, ott biztonságban lehetsz. Mókus Matyi erre a hírre majdnem lepottyant a faágról, amelyen eddig békésen üldögélt, és mogyorót ropogtatott. Egy percig sem kételkedett a mackók szavában. Rohant haza Mókus Máliért, összeszedték egy batyuba a legszükségesebbeket, és a legrövidebb úton a jószívű medvék után siettek. Idejük sem maradt a kérdezősködésre, csak mikor már Medve Marcsika vendégszerető házában voltak. No de az csak természetes, hogy Szarka Szidi is hallotta, mit mondtak a mackók Mókus Matyinak, és rögtön rémülten kiabálni kezdett, sokkal inkább felriasztva az erdőt, mint valami félrevert nagyharang. —. Meneküljetek! Meneküljetek! Ég az erdő, és ha -itt maradunk, elpusztulunk... — Mit fecsegsz már megint össze-vissza? — kiáltott rá Harkály Hugó, aki nagyon haragudott Szarka Szidire pletykasága miatt. — Tán nem hiszed, amit mondok, Harkály Hugó? — berzenkedett amaz. — Hát tudd meg, hogy Mókus Mali már el is menekült Matyikával, éppen az imént, a medvék barlangja felé, ahová mindnyájunkat hívtak, ha biztonságban akarunk maradni. Harkály Hugó igyekezett a isaját szemével meggyőződhi, csakugyan úgy van-e, amint Szarka Szidi mondja. Amint aztán meglátta a Mókusok üres házát, maga is komolyan megijedt. De egy percig sem gondolt arra, hogy elhagyja lakóhelyét, mielőtt kopacsolásával az erdő valamennyi lakóját nem figyelmezteti a veszedelemre. Úgy megkopogtatta a százesztendős tölgyfa odvát, hogy a hetedik határba is elhallatszott. Még Bagoly Bertalan 60
