Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-09-01 / 9. szám

Wass Albert: AZ ANTIKRISZTUS ÉS A PÁSZTOROK (Részlet az új regényből.) Annak a hétnek a vasárnapján p. köd meggyűlt a falu fölött, odaragadt az égre, felleggé sűrűsödött, s amikor Pattanás vég­zett a verebeivel, s elindult, hogy meghúzza a templom harang­ját: az eső is eleredt. Az utcák sárga agyagja megsíkosodott, po­csolyák gyűltek a gödrökben, s a libató körül gágogtak örömük­ben a falu ludai. (Meglepően sok ember gyűlt össze mégis a templomban. Kü­lönösen a hegyről jöttek alá sokan. Igaz, hogy aznapra hirdették meg az irodabeliek a népgyűlést is, s talán ez okozta, hogy aki tehette, mindenki lejött. Fent a szószéken a pap felnyitotta a Bibliát, és erős, bátor hangon olvasni kezdte az Igét, János Evangéliumából: “Ismer­jétek meg az igazságot, és az igazság szabadokká tészen...” Gidános emelte föl elsőnek a fejét a szénégetők sorából, és sötéten, keményen nézte a papot. De rendre a többi fejek is föl­emelkedtek, és az ázott daróc keserű szagát árasztó tömeg feszül­ten figyelt minden szóra, ahogy az öreg pap beszélni kezdett Krisztusról és az igazságról. — Nincs többféle igazság, nincs külön igazsága a szegénynek és külön a gazdagnak. Külön a gazdának, a szénégetőnek, a pásztornak... nincs külön emberi és külön isteni igazság. Csupán egyetlenegy igazság van ezen a világon, amit az Ur Jézus Krisz­tus tanított: szeresd a te felebarátodat mint tenmagadat...-—- Édes Jóistenünk, Mennyei Atyánk, — kezdte el a pap lassú zengő hangon az imát odafönt a szószéken, — Te aki egyma­gad uralkodsz napsütés, szél és eső fölött, kinek egyetlen szem­rebbenésedre országok tűnnek el, és országok születnek: tekints alá erre a sokat szenvedett népre, adj nekik áldást, békességet, és töltsd meg sziveiket egymás iránt való türelmes szeretettel... Meghajoltak a fejek az ima súlya alatt, s Terézia kisasszony sírva fakadt ott hátul az orgona mögött. Az első padban, mint rendesen, ott ült a Bíró, egyenes háttal, komoran. De mögötte üresek voltak a Peles-család, a Tromka-család és mások helyei, és senki se mert az üres padokra nézni. — Köszönjük Neked Uram, — mondta az öreg pap hangja magosán a fejek fölött, — hogy ilyen szép számban egybehoztál bennünket ezen a napon, s kérünk, légy velünk továbbra is, de főként azokkal, akik sorainkból hiányzanak. Adj erőt az élőknek, hogy szenvedéseiket elviseljék s a holtaknak, Uram, adj pihe­nést és örök békességet... Ámen. A gazdák soraiban félve és idegesen mozdultak a fejek, és átlestek a túlsó oldalra, ahol a pásztorok meg a szénégetők tö­­möttődtek. A gazdák és a hegylakók között évszázados volt a civódás és a baj, napszám miatt, legelőjog miatt, pásztorbér és szénnek való erdő kérdésében. De ilyesmi még soha sem történt eddig, hogy pásztorok és szénégetők csinálják a falu törvényét. Szavazata csak birtokos gazdának lehetett, füstönként, ahogy a régi rend írásban kimondta. Ki tudja, mi lesz a mai gyűlés vége, aggodalmaskodtak a gazdák, talán még a földeket is elveszik, utolsó holdig, mindenkitől... Több mint félórán át beszélt az öreg pap az igazságról, s az emberek figyelték minden szavát, feszülten és aggodalmasan, mint akik félhek, hogy valami elszalad a fülük mellett, ami fontos. Istentisztelet után pedig ott maradtak valamennyien cso­portokba tömöttődve a templom előtt, s mikor az öreg lelkész utolsónak kilépett az ajtón, minden arc feléje fordult. Gidános lépett elébe elsőnek, nehézkesen, mogorván, esetlenül mint egy medve. Percy Bysshe Shelley: (1792-1822) INDIÁN SZERENÁD Első álmom rólad volt, első álmom elröpült. Még az esti szél nyögött, még az égen csillag ült. Lábaimban lakik egy szellem: az rejtélyesen húzott, hozott, vezetett ablakodhoz, édesem! Csitt! a fekete folyón illat és szél úgy áléi, mintha mákos álmokat tépegetne ott az éj. apadoz a zokogás a csalogány csöpp szivén, mint ahogy a tieden kell, hogy elapadjak én. Jaj, bűvölj föl a fűből! Halok! Hullok! Ájulok! Szórja csókkal szám-szemem szerelmed, mint záporok! Arcom fagyos és fehér, szivem dobzörgése vad: szorítsad szived fölé, talán ott majd megszakad... Babits Mihály fordítása. Tu Fu (Jcinai költő 712-770): KIKELET A fű kibújik kedvesen, és úgy ragyog, mint zöld (selyem. Nyíl az eper fa, kedvesem, s fáj, hogy nem gondolsz rám (te sem. Lásd, az, akit nem ismerek, (a szél, bejön szobámba, és hozzám (beszél. Kosztolányi Dezső fordítása. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom