Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
leletére. Garizim hegyén pedig a szamaritánusok emeltek Jehovának szépséges, gigantikus templomot. S a két hegy két különböző módon szolgálta az Istent. Garizim hegye ugyanis Isten dicsőségét és áldását kiáltotta a világmindenség felé, — míg Ibal hegyének kőtáblája azokat átkozta, akik hamis úton tévelyegtek s így lábbal tiporták az erős Isten tíz parancsát. Ma a két szentélynek semmi nyoma sincs már. Az évszázadok és évezredek vihara elsöpörte mind a kettőt. A zsidókét éppenúgy, miként a szamaritánusokét. A két hegy azonban tovább hirdeti — Mózes parancsának hűséges követőjeként — hogy “senki és semmi az ember! És hogy minden az Isten!” Ibal és Garizim hegyének kopár szikláit melegítő nap sugarai csókolgatják. A sziklák szűk hasadékain pedig haragos' szél zúg át, hogy megremegtesse a “pátriárkák völgyének” buja kalászait... Vájjon nem Isten áldása számunkra a napnak melege? S nem átok-e számunkra a haragvó szél, amely végig zúg a völgyön és fákat csavar ki tövestől?... Hiába némult tehát meg Ibal és Garizim hegyén a két kórus! A sziklákat csókolgató napsugár továbbra is Isten áldását juttatja eszünkbe, — míg a sziklák között haragosan dudáló szél tovább is átkot szór azokra, akik botorul lábbal tiporják az erős Isten szent törvényeit! Nabulus elmarad mögöttünk. S kevéssel később már fel is tűnik szemünk előtt Szamaria fővárosa: Sebastia. ISebastia valamikor Izrael fővárosa volt. Herodes Antipas székvárosa. Őt, a gőgös, büszke tetrarchát és az ő ágyasát, Heródiást merészelte Keresztelő Szent János, Jézus Útkészitője, a házasságtörés rút vétkével megbélyegezni, amiért Heródes Antilpas először fogságba vetette, majd Salóme tánca után fejét vétette Isten követének, akinél, Jézus Krisztus tanúvallomása szerint “senki sem nagyobb az asszonyok szülöttei között...” Ezért “nevezetes” város tehát Sebastia: az itteni királyi palotában táncolta el Salóme érzéki táncát, — s itt, Sebastiában fejezték le Keresztelő Szent Jánost, a tisztaszemű, a rettenthetetlen bátorságé és az örökös böjtöléstől szikár prófétát. Másodszor pedig azért “nevezetes”, mert itt Sebastiában, a köznyelven mindég csak Szamariának emlegetett városban működött Simon mágus, aki Péter apostoltól pénzért akarta megvásárolni a mindenható Isten végtelen kegyelmét és az apostoli hivatalt. S ettől az időtől kezdődőleg nevezik az egyházi hivatalokkal való “kereskedést” szimóniának... Sebastiá-tól egyenesen északra elzarándokolunk még Duthanba is, ahol József meglátogatta nyájaikat legeltető testvéreit s ahol az irigy testvérek Józsefet eladták az egyiptomi rabszolgakereskedőknek. í Duthan mögött előretörünk egészen Jenin-ig. Jenin zsidóul “Ginnea” nevét viseli s a szó magyar fordítása annyit jelnt, hogy “a kertek forrása”. S nem hiába! Jenin ugyanis nem más, mint egy buja oázis közepén felépült kicsi falucska. Jenin bibliai nevezetessége abban áll, hogy Jézus itt gyógyította meg a tíz bélpoklos férfit. .. “És történt, hogy amint Jeruzsálem felé tartott, áthaladt Szamarián és Galileán. Mikor pedig'beméne egy faluba, tíz poklos férfi jőve elébe, kik távolról megállónak, és fölemelvén szavukat, mondván: Jézus, mester! könyörülj rajtunk! Jézus mondá nekik: menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak. És lön, hogy amint mentek, megtisztulának. Egyik közülök visszatére és nagy szóval magasztaló az Istent, és arcra borula az ő lábainál, hálát ada. És az ember szamaritánus volt...” Jenintői mintegy 5-6 kilométerre aztán végeszakad az utunknak. Galilea határára érünk. S Galilea már nem Jordánia, hanem Izrael területe. 'A határon spanyol lovasok, drótakadályok és kőrakások mögött figyelő katonák vigyázzák a rongyos ruhaként kettétépett Szentföld békességét. .. Azt a békességet, ami nincs, ami naponként újra és újra vérzik s ami nem is lesz mindaddig, amíg az arabok és a zsidók állig felfegyverkezve állanak szemben egymással... Egy kőrakás biztos fedezéke mögül, látcsővel a szemeim előtt, végigtekintek Galileán... Galileán, a galileai Jézus hegyes-dombos hazáján. Milyen kár, hogy zárva az útja! Milyen kár, hogy lehetetlen átjutni a határán, hiszen Galilea igen gazdag szent helyekben, ahová szívesen, nagyon szívesen elzarándokolna minden keresztény ember... Elzarándokolna, hogy megnézze: Nairn városát, — Tábor hegyét, — Názáretet, — Kánát, — Kafarnaumot, — Magdalát, — Tibériás tavát, — és Karmel magasát.. . Én is szívesen mennék, mert Galileában mindenütt Jézussal találkoznék, biztosan tudom! Názáretben pl. a gyermek Jézussal, — Kánéban a vizet borrá átváltoztató Vendéggel, — Tábor hegyén a megdicsőült Istenemberrel, — Nairn kapujában a halottakat támasztó erős Istennel, — Kafarnaumban pedig a százados szolgáját meggyógyító Orvossal... De nem mehetek, mert nincs híd odaátra! A két országot elválasztó szakadék feneketlen! Visszafordulnuk tehát Galilea határáról Jeruzsálem felé. Odafelé, ahová végeredményben a Szentföld minden útja vezet. Jézus útja is odavezetett, hogy megváltói működésére rátegye a koronát, — hogy a szégyenfáján életét adja juhaiért... Az egész világért, — hiszen “úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen...” 28
