Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
hogy el tudják kerülni a veszedelmeket. Volt olyan óra is az iskolában, amelyen csak önvédelmet tanultak. Megtanulták, hogyan kell elrejtőzni legügyesebben, ha ellenség közeledik. Ezen az órán Sün Simike volt a legelső. Mikor az öreg Harkály Hugó elkopogtatta a delet a százesztendős tölgyfa odvánál, befejeződött a tanítás. Mókus Matyi is hazafelé vette útját, mintha az iskolából jönne, és nem vallotta meg jó anyjának, merre járt egész délelőtt. De azért egész ebéd alatt nem mert Mókus Máli szemébe nézni. Még este is furdalta a lelkiismeret elalvás előtt, és nagyon félt, hogy mit hoz a holnap. Másnap hetipiac volt a százesztendős tölgyfa alatt. Mókus Máli szaporítani akarta mogyorókészletét, azért karjára vette piaci kosarát, hogy a piacra menjen. így szólt fiacskájához: — Siess megreggelizni, aztán vedd a táskádat, és elkísérlek az iskoláig. Úgyis egyfelé vezet az útunk. Mókus Matyi megszeppent. De nem mert egy szót sem szólni. Fogta az anyja kezét, és egész úton nagyon illedelmesen viselkedett. Mókus Máli elvált tőle az iskolánál. Megvárta, míg a helyére ül, a többiek közé, aztán tovasietett, gyönyörűen kefélt bundájában. Újra megkezdődött a tanítás. Bizony Mókus Matyi mélyeket hallgatott, és nem tudta megmondani, mennyi marad hét tölgyfalevélből, ha elveszünk belőlük hármat. Sőt, még tornaórán sem tudta az új gyakorlatot megcsinálni. — Mi van veled? — kérdezte tőle Bagoly Bertalan tanító úr. — Ha így folytatod, te leszel a legbutább az iskolában... A többiek nevettek, és Mókus Matyi nagyon szégyelte magát. — Tegnap nem is voltál iskolában. Hol voltál?... Mókus Matyi nem merte megmondani az igazat. Ó! ilyen szégyent: Hazudott! — Otthon voltam. Nagyon fájt a fejem és lefeküdtem... — Nem is igaz! Hogy hazudik!... — kiáltott ki valaki a szomszéd platánfa lombjából. Odanéztek. Szarka Szidi volt ott, a kotnyeles vén Szarka Szidi, aki mindenütt ott volt, ahová nem hívták, és mindent látott és hallott. Most lerepült a fáról, egyenesen Bagoly Bertalan tanító úr éle, ott illegette magát, aztán újra csörögni kezdett: — Én láttam, a két szememmel, hogy Mókus Miskával csavargóit, arra, az erdő másik vége felé, bizony engem észre sem vették, de annál jobban láttam én őket! Nem volt ő beteg, dehogyis, csak lusta volt tanulni... — Igaz ez? — fordult Bagoly Bertalan Mókus Matyi felé. — Igaz. — hajtotta még mélyebbre a fejét Mókus Matyi, és arra gondolt, hogy lámcsak, póruljárnak a hazugok meg az iskolakerülők, és így maradnak szégyenben a többiek előtt... Mivel Bagoly Bertalan nagyon igazságos tanító volt, intőt írt egy nagy lapulevélre, és Mókus Matyi hátára akasztva hazaküldte Mókus Málinak. Mókus Máli nagyon sírt, és fiát a sarokba térdeltette. Mókus Matyi megtört szívvel fogadkozott, hogy soha többet nem tesz ilyet, de Mókus Máli mindaddig nem bocsátott meg neki, míg ünnepélyesen bocsánatot nem kért, és meg nem tanulta, mennyi öt mogyoró, meg öt mogyoró, és mennyi marad hét tölgyfalevélből, ha hármat elveszünk belőlük. IV. (Folytatás az előző oldalról.) A medencéhez érve nem tudta, miért nevet mindenki, s ezért ő is nevetni kezdett. De nevetéséért árat adott, mert szétrepedt hasán a ruha. Erre már valósággal hahotázott mindenki, és Brumforum apó bizony kezdte nem jól érezni magát, mert ekkor már látta, hogy rajta nevetnek. Zavartan állt egy helyben, nem tudta, mit tegyen. Ekkor hátulról nagyot lökött rajta valaki, és a medencébe zuhant. Erőset csattant a víz tükre, de még össze sem csapódott feje fölött, újabb csattanás következett. A vicccsináló, aki oly meggondolatlanul lökte őt a vízbe, a nagy lendülettől, mellyel belökte őt, szintén utána zuhant. Brumbrum apón gumiőv volt, s így csakhamar felszínre került, de a másiknak csak kétségbeesett kiáltozása hallatszott, nem bírta fenntartani magát. Brumbrum apó látva ezt, segítségére sietett. Odaérve, átfogta derekát, és kivitte a vízből. Bezzeg most már nem nevettek, hanem éljenezte mindenki Brumbrum apót, aki oly nemesen adta vissza a kölcsönt. De Brumbrum apó nem volt szerénytelen, restelte ezt az ünneplést, egy alkalmas pillanatban kiosonva, átöltözött gyorsan, és elhagyta az uszodát. Odahaza jó étvággyal ette meg ebédjét, de még Lina néninek sem szólt a dologról. Az ősz bizony itt volt. Egy szép reggelen a kristályfalú palota egyik hátsó kapuján kilépett valaki, jókora vödörrel a kezé-61
