Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-07-01 / 7. szám

éppen a vén Szarka Szidi, és az mindent látott egy vadkörtefa kihajló ágáról. No kacagott is, majd leesett a vékony ágacskáról, és repült vissza, amilyen gyorsan csak tellett tőle, hogy elujságolja az erdő másik részében mit látott.

Olyan lármát csapott, hogy azt hitték, tűz ütött ki. Mókus Mali éppen ebédutáni szunyókálásából ébredt fel s mikor megtudta a lárma okát, kiállt a háza elé, csípőre tette a kezét, és nem állta meg, hogy rá ne kiáltson a pletykás madárra.

— Már megint a te szád veri fel a csendet, Szarka Szidi? Hiszen tudhattam volna. Eredj inkább haza, seperni a házad elejét, mert annyi ott a szemét, hogy járni sem lehet arra.

Az erélyes hangra elhallgatott Szarka Szidi, és hazafelé tartott. Közben hümmögve csóválta a fejét.

—- Hiába — állapította meg. — Nincs ennek a Mókus Málinak semmi érzéke az iránt, hogy a mások baján nevetni tudjon. Olyan bölcs lesz maholnap, mint Bagoly Bertalan tanító úr.

Azzal nagy sóhajtozva hozzáfogott, hogy eltakarítsa háza elől a szemetet, mert titokban beismerte, hogy biz igaza volt Mókus Málinak, csakugyan nagyon felgyűlt a szemét az ajtaja előtt. Kopott cirokseprűjével annyi ideig tartott a sepregetés, hogy egész beesteledett, és mire végre ágyba került, sajgott a dereka a szokatlan munkától.

— Haj, haj — sóhajtott —, nehéz az élet...

Aztán a másik oldalára fordult és elaludt. Vigasztalásul gyönyörűeket álmodott. Azt például, hogy újságot szerkesztett, úgy bizony, valódi, öklömnyibetűs újságot, melynek az volt a címe: “Erdei Hírlap’’, és ő volt a főszerkesztője. Ami pletykát csak össze tudott hordani, az mind benne volt abban az újságban. De meg volt neki egy olyan csodálatos pápaszeme is, hogy mindent meglátott vele, ami csak az erdő kerekén történt, nem is kellett sehová mászkálnia hírekért. Úgy érezte, ő a legnagyobb úr az erdőben. Sajnos, reggel, mikor felébredt, hiába kereste mindenütt a csodálatos szemüveget, nem találta sehol.

— Milyen kár, hogy csak álmodtam... — gondolta búsan.

III.

Egyik nap szaladt a másik után, olyan gyorsan, hogy még Csupaszem király éles szeme sem bírta nyomon követni.

Múlott a nyár. Ki hasznos, szorgos munkával töltötte a szép napokat, ki meg lustálkodott, szórakozott. Aki szorgos volt, az bátran nézett a közelgő ősz elé. Aki lustálkodott, azzal vigasztalta magát:

— Majd csak megélünk ezután is...

Bizony, az ősz közelgett. Még csak Csupafül királyasszony éles füle hallotta meg, mikor felment .manócsatlósok kíséretében az egyik aranyfedelű toronyba, hogy megnézze, mi újság a nagyvilágban. Hallotta az ősz lépteit, amely közeledik, távoli erdőkön, mezőkön, s egy napon majd csak itt terem.

Ki is adta tanácsára Csupaszem király a parancsot a palota pincemesterének ,hogy készítse elő a pincét, meg a hatalmas hordókat, mert nemsokára megkezdődik a szüret.

Jaj, be szépek voltak a szőlőfürtök a manókirály szőlőskertjében!. . . Ahogy megértek, az egyik fürt piros lett, a másik kékszínű, a harmadik meg aranysárga. S az ízük... Mikor egyszer Pacsirta Pál megkóstolt kíváncsiságból egy szemet, hát hajdnem becsípett tőle.

A vadszilvafa is megérlelte gyümölcsét, s egy reggel megjelent a százesztendős tölgyfa alatti hetipiacon az első érett mogyoró.

A nagy Harangvirág-tisztáson, ahol a nyári bált tartották, megnyílt újra az iskola. Volt, aki örült neki, különösen a tanító

BRUMBRUM APÓ

— Rettenetes világ! — dörmögte Brumbrum apó, és dühösen csapott mancsával a porlepte asztalra. — Fizeti az ember a drága lalkbért, éis még sincs rend soha. Tegnap a szivarszipkám veszett el, ma meg a papucsom nem találom sehol. És csupa por minden, meg szellőztetve sincs soha.

— Hát ez nem mehet igy tovább, — dohogta föl s alá járva.

— Lina néni! — tört ki belőle a mérges kiáltás.

Lina néni mintha csak sejtette volna, hogy miről lesz szó, megszeppenve, halkan csúszott be a szűkre tárt ajtónyitáson, s vizes kezét törölve kötényével, várta a korholást.

És Brumbrum apó nagy szertartással beszélni kezdett:

— Kedves Lina néni, maga egy szegény özvegyasszony, és én sajnálom is magát, de lássa be, hogy ez nem mehet így tovább. Nézze ezt a port és rendetlenséget, hát el tudja képzelni, hogy az én kifínon.ult ízlésemmel sokáig bírjam még? Vagy lesz ezután tisztaság és rend, vagy elköltözöm innen!

Lina néni léhajtott fejjel szipogni kezdett, és elcsukló hangon mondta, hogy a héten egy kis mosáshoz jutott, és ezért maradt kevesebb ideje a takarításra. És erősen fogadkozott, hogy ezután inkább nem alszik, de a lakást mégis rendben tartja.

Brumbrum apónak érző szive volt, és nagyon megbánta, hogy oly kemény volt a sokat küzdő, szegény Lina nénihez.

— Jól van, no, azért nem muszáj éjjeleznie. Amikor más elfoglaltsága akad, csak szóljcn nekem, majd kitakarítok magam, — mondta elérzékenyült hangon, és egy ezüst pénzt nyomott a markába.

Lina néni meghatódva csoszogott ki a szobából, de

(Folytatás a túloldalon.)

59