Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
— ... talán már fegyvert is kaptak... Valami fontos küldetésben járnak, mire én odajutok. Hogy lehetne feltűnés nélkül elmenni?... Egyenlőre el kellett fogadnia Lucy néni apró süteményét, melynek ugyan olyan íze volt, mint a fürészpor, de azt kellett rá mondani, hogy nagyon finom, mert a nagyok is azt mondták. Pista bácsi egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Elfordult az ablaktól s fel-alá sétált. Néha megállt édesapa előtt és ilyeneket mondott: — Nagy barom az a Gerő! Beszédével még csak olajat öntött a tűzre, ahelyett, hogy megnyugtatta volna a lakosságot, önként le kéne, hogy mondjon, s átadja a helyet Nagy Imrének. — “Miről álmodik a lány?...” — énekelte apa gúnyosan, majd megveregette Pista bácsi vállát. —• Te elfelejted, öregem, minél lejjebbről kerül fel valaki, annál nehezebben válik meg a bársonyszéktől. Hát hol, mikor lesz mégegyszer olyan hatalom egy ilyen senki, egy ilyen gerő ernő kezében, hogy a “központi vezetőség első titkára” hangzatos cim alatt résztvegyen egy nyomorult ország vezetésében?! S mi lesz, ha Nagy Imre sem tudja keresztülvinni a nép legfontosabb követelményét, az ország megszabadítását a Szovjettől?... —• Túl pesszimista vagy, Sándorkám — mosolygott Pista bácsi bizakodón. — Nem fogják ők sem figyelmen kívül hagyni kilencmillió magyar követelését. Ez nyílt beismerésök lenne gyengeségüknek. Külföld... Réti Sándor türelmetlenül legyintett. Felerősítette a rádiót, mert a gyerekzajtól alig lehetett érteni, mit is beszél. —• Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét — hallatszott a bemondó behízelgő hangja — hogy rövidesen fontos közleményt olvasunk fel. Megismétlem... — Na, mi lehet olyan fontos ezeknek? — kérdezte Édes és székét közelebb húzta a készülékhez. Úgy nézett a rádióra, mint valami eleven csudára, mely minden percben mondhat valami nagyszerűt, valami szépet... amit tizenkét éve vár már minden magyar. Úgy ült ott, fülét is közeltartva, mint a nagyothalló, pedig a gyermeklárma is elcsitult már. Ott ültek Marival együtt a fiuk is, körben a szőnyegen, a rádió előtt. Sanyi az órára pillantott. Fél egy volt. A bemondó hangja, előbbi sima modorában közölte: “A Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének politikai bizottsága ma, ezerkilencszázötvenhat október huszonötödikén megtartott ülésén Gerő Ernő elvtársat felmentette a központi vezetőség első titkárának tisztje alól... A politikai bizottság a központi vezetőség első titkárának tisztségével Kádár János elvtársat bízta meg. Kádár János és Nagy Imre elvtárs a politikai bizottság ülésének befejeztével nyilatkozatot tesz a rádióban. Megismételjük...” Pista bácsi felugrott ültéből, s az ablakhoz rohant. Kitárta annak mindkét szárnyát, s akkorát kiáltott az utcára, hogy felfigyeltek az emberek: —• Magyarok! Gerőt leváltották!! Gerőt leváltották!... — Az Istenért, Schődl elvtárs! — szólt be egy ijedt hang az ajtón, és mindnyájan odafordultak. A ‘^háziúr’’ volt, illetve a lakás tulajdonosa, egy volt gazdag lókereskedő, aki öt szobájából kettőt kénytelen volt kiadni, hogy el ne vegyék tőle az egészet. Lilacsikos házikábátjában, kidülledő szemeivel olyan volt a kövér “Lusztig” elvtárs, mint a megtestesült rémület. Maga elé tartotta párnás, rövid ujjait, tiltón, Pista bácsi felé. — Csak semmi feltűnést, Schődl elvtárs! Ez az én lakásom, nem engedem a rádiót kitenni — szólt, mikor látta, hogy Pista bácsi a nyitott ablak felé cipeli a rádiót, hadd hallja mindenki, mit beszél. Lusztig “elvtárs” rég felhagyott a lókereskedéssel s őszintén Egy állítólagos magyar amerikajáró Kolumbus előtt. A vakmerő normann vikingek, mint tudjuk, már századokkal Kolumbus előtt átjutottak az óceán túlsó partjára. Kalandos utazásaikról az ősi izlandi krónikák adnak hírt. A “Norvégia Királyainak Krónikája”, amelyet kezdőszava után “Heimskringla” (Világ Köre) krónikának is neveznek, részletes aprólékossággal elmeséli Vörös Erik fiának, Leifnek, egyik híres hajóutját. Az események azzal kezdődnek, hogy egy Biarne nevű legény hirt hoz: Izlandtól nyugatra ismeretlen földet látott. A híradás felkelti az ifjú Leif érdeklődését, felszereli atyja legerősebb hajóját, s harmincöt főnyi legénységével felfedező útra indul. Ez Kr.u. 1000-ben történt. A bátor férfiak eljutnak Grönlandba, majd elérik az amerikai kontinenst is, ahol három helyen kötnek ki. A normann hajósok között egy déli ember, “Suthrmathr” is volt, akit “Tyrker”-nek, azaz Töröknek neveztek. Külön feljegyzi a krónika erről az “idegenről”, hogy “alacsony” termetű, s csúnya férfiú, de nagy elismeréssel emlegeti Ügyességét és tettrekészségét. Ez a “Tyrker” még arról is nevezetes lett ezen az úton, hogy az utolsó kikötés alkalmával a szárazföldön bolyongva, szőlőtőkét talált, amit az izlandi normannok persze nem ismertek, őt azonban a hazai-gyümölcs váratlan “felfedezése” valósággal extázisba hozta, s Leif kérdésére, hogy mit talált, nagy izgalmában először csak széles taglejtések közben törökül, “thyrsku”-ül felelt, s időbe telt, amíg erőt vett magán, s csillapodva, normann nyelven meg(Folytatás a túloldalon.) 55
