Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

(Van aki hiszi is, nem is. Van, aki csaló­dottan ül vissza a helyére. Néhányon biza­kodnak.) TOMPOSNÉ: Óh, bár úgy volna! ZSUZSA NÉNE: Én tisztatökéletesen elhiszem, te Máris. (A háziasszonyhoz.) Hát te mit szólsz hozzá, Anna? ANNA NÉNI: (Magába feledkezett. Titokzato­san, mintha a gondolatát mondaná). Ha a fiam csak egyszer is beszélhetett az Elnökkel, akkor bizonyos... Bizonyos! Hiszen tudjátok, azért ment ki, hogy szabadulást hozzon. (Néhányan sóhajtanak): —■ Szabadulás!... KATICA: (megindul az ajtó felé). ANNA NÉNI: Te hová megy? KATICA: Eleresztem a kutyát. ALÓZI: Azért ne menj. Arravaló az őr, hogy vigyázzon! TOMPOSNÉ: Azért a kutya sem ártana. Ha­marabb megérzi a rosszat. Mikor szegény édesapámat az oroszok meglőtték volt, a kutyánk előbb semmiletteképpen nem akar­ta, hogy elmenjen az útra. Még a kapuból is a fogával húzta vissza. Bárcsak reá hallga­tott volna!! ALÓZI: (kiszól az ajtón). István! Ereszd el a kutyát! ZSUZSA NÉNE: No a mi szájhabarónk se leb­­ben rá az ajkunkra a sok fonástól. Ejissze kezdjünk hozzá! TOMPOSNÉ: Már az igaz. (A fonó indul, az orsók peregni kezdenek. A fehémépek nyálazzák a kendéid. A legények a leányok fülébe sugdosnak.) ZSUZSA NÉNE: Ma miszépet hallunk? Néma fonót senki se látott. Katica énekelj valamit! JULIS: Valami szépet, Katica! VERONIKA: Abból a muzsikából, amit a je­­gyösödtől kaptál. Vegye elő, Anna néni! REGINA: Aj, de szép lesz! MÓZSI: Hej, ha nekem is igy örvendenél! Beh szép lenne a világ. ANNA NÉNI: (Mozdul is már, hogy elővegye a gramofont, amit csak szemkiszúrásból járat­nak, mert a kísérőzenét a zongora adja a színfalak mögött.) Nem bánom. Legyen ked­vetek szerint. (A gramofon a vetett ágy sar­kában van elrejtve. Onnan huzza elő nagy kímélettel. Néhány lemez viszont a párna alól kerül elő.) ALÓZI: (Katicához) Nem csuda, ha az a sok szép nóta mind a fejedbe megy, hiszen rajta alszol. MÓZSI: (Anna nénihez ugrik) Én tudom ke­zelni! (Már bíbelődik is vele). REGINA: Kezdjed Katica! KATICA: (Szokás szerint szabadkozik) Én? Hogy én énekeljek? Ebben a gyúnyában? Még ha az ünnepi ruhám megvóna, hogy fel­öltözhessen! a dalnak, mint a templomba? De így, ilyen árván?... ZSUZSA NÉNE: (Jótétlélek. Odasóhajtja) Ne búsulj, mert az árvákat nem hagyja el az Isten! REGINA, JULIS: (Már ültetik is le Katicát). REGINA: Egy kicsit elébb, hogy mind lás­sunk! Ide! Úgy! A guzsalyt add ide! JULIS: Szebb a guzsal'yal! Olyan, mint egy szép kép. MÓZSI: (Kezében a lemez. Bemondja a dal címét.) “Hej búra termett üdő”. KÁRUJ: (A góc alól) Várj! Előbb tegyek arany­fát a tűzre. (Pár mozdulat és arany sugár vetődik az éneklő lányra. A fölösleges fények kialszanak.) (Mindenki áhítattal várja a dalt.) HARMADIK JELENET. (Egy pillanatra felhangzik a dal előjátéka.) KATICA: (a fényben énekli az ősi dalt): “Hej búra termett üdő, ködnevelő szellő. Megemésztett engem ez az esztendő, ez az öt esztendő... Ha én azt tudhatnám, melyik utón ment el, Felszántanám én azt aranyos ekével, aranyos ekével... Be is boronálnám apró gyöngyszemekkel. Meg is öntözgetném én hulló könnyeimmel, hulló könnyeimmel... (Mikor a dal elhangzik, a legények a gyönyö­rűségtől felugrálnak, a lányok Katicát ölel­getik.) REGINA: Még egyet! Még valamit, Katicám! JULIS: Még egy ilyen szépet! KATICA: (Az ablak felé tekint félénken.) Fé­lek, hogy meghallják. Hátha ránk jönnek? Ma a nép nem szabad. ALÓZI: Ne törődj vele! Nem fontos már, hogy odakinn a világban mi történik! (A férfiak komorak az asztalnál. Az asszo­nyok a szemüket nyomogatják.) STáRUJ: Inkább minden aranyfámat egyszerre tűzre vetem, csak énekelj még valamit! KATICA: (Enged s a belső átváltozás finom­sága jelenik meg arcán.) Nem bánom... (Mindenki rákészül a hallgatásra és jön az új dal.) KATICA: (A muzsikacsináló legényhez) Amit úgy szeretek... (A zene felhangzik és a lányból kitör a dal): “Megenyhült a lég, vidul a határ S te újra itt vagy, jó gólyamadár. Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. Csak vissza, vissza, nincs itt kikelet Az élet fagyva van s megdermedett... Ne járj a mezőn, temető van ott Ne menj a tóba, vértől áztatott... Repülj, repülj! és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol, Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk. Sokra sír, sokra vak börtön borul. Kik élünk, járunk busán, szótlanul. Van aki felkél és sirván megyen 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom