Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-07-01 / 7. szám

Ernáiméi akkor lépett be a községháza kapuján. Gyermek­kora óta nem járt ott, de emlékezetből ismerte jól a helyet. Tud­ta, hogy szabály szerint le kellene porolja a cipőit a kapu előtti lábszönyegen, de valami furcsa dacos érzés azt kívánta, hogy azért se tegye meg. Végigment a hűvös kőfolyosón, és kopogás nélkül nyitott be az irodába. A Bíró ott ült szokott helyén a nagy tölgyfa íróasztal mögött, és meglepetten nézett föl a könyvből, amit éppen olvasott. Az arca kérdő volt, és egy kicsit rendreutasító. “Semmit sem válto­zott”, gondolta Emánuel, “csak talán a haja lett fehérebb és az arca pirosabb...” Még a szoba szaga is az volt, ami tizenkét évvel azelőtt, keserű, csípős, szivarszag. — Bocsánat a zavarásért, Bíró úr — mondta, és furcsán, éle­sen hallotta a saját hangját, mintha egy idegen beszélt volna, — de fontos dologban jöttem. Azt hiszem, emlékszik reám. A Bíró bólintott, és lassan becsukta a könyvet. — S mi lenne az a fontos dolog? — kérdezte majdnem kö­zömbösen. —• A hatalmas Szovjet birodalom felszabadító hadserege fél­óra múlva itt lesz a faluban — felelte Emánuel kimérten, majd­nem színpadiasán, minden egyes szót külön kihangsúlyozva, mint aki régen készült erre a mondatra. Nehány pillanatig csönd volt a szavai után. A Bíró becsúsz­tatta a könyvet a félig nyitott fiókba, s a fiókot betolta, gondosan. — Na és? — kérdezte, mint aki többet vár. Emánuel rábámult az asztalnál ülő emberre, s egy pillanatig valóságos testi fájdalommal irigyelte a nyugalmát, méltóságteljes biztonságát, egész tekintélyességét. Aztán közelebb lépett hoz­zá, és két kezét rátette az íróasztal nehéz, hűvös lapjára. — Félóra múlva megváltozik a világ itt, Bíró úr — mondta, és a hangja reszketett kissé — a régi világ helyébe új világ jön, és én azért vagyok itt, hogy ezt az átváltozási folyamatot simábbá tegyem... Itt elcsuklott a hangja az izgalomtól, és a Bíró szelíden rá­­mosolygott, mint egy leckéjébe belesült gyerekre. Aztán lassan megrázta a fejét. —• Nincs régi világ és új világ, fiatalember. Ezek csak sza­vak. Mindössze egy világ van, az emberi világ. Emánuel nyelt egyet. —• Nem érti, Bíró úr? A szovjet katonaság félóra múlva itt lesz! — Na és? — kérdezte a Bíró. —• Azt akarom, hogy készen várjuk őket! — szakadt fel a fiatalemberből, szinte kétségbeesetten, — Kész helyzet elé aka­rom állítani őket! Hogy ne ők hajtsák végre a változást, hanem mi magunk! A Bíró keze kinyúlt a szivardoboz felé. — Készen vagyunk — mondta nyugodtan — rend és nyuga­lom van a községben, s az is marad. Akár jönnek a katonák, akár nem. Nem tudom, miféle változást akar. A rendből csak egy változtatás lehet, rendetlenség. Emánuel előre hajolt az asztal fölött, úgy sziszegte bele a Bíró arcába. — Értse meg, új világ indult itt a mai nappal. A dolgozó nép világa, nem az uraké! Egy szabad és újjászületendő világ, mely nem a kiváltságosaké, hanem mindenkié egyformán! A Biró leharapta a szivar végét, és mellénye zsebéből kis ezüst öngyújtót húzott elő. — Zavarodott beszéd, fiatalember — mondta hideg és rend­reutasító hangon, — mondtam, hogy nincsenek itt különféle vi­lágok, csupán egy, amit az Úristen alkotott, s aminek az alapja a rend, a tisztesség és a törvény. Ezen semmiféle katonaság nem tud változtatni. Maróthy - Meizler Károly: AZ ISMERETLEN MINDSZENTY (Életrajz és korrajz, Editorial Pannonia Bwenos Aires kia­dása 1958, 376 oldal) Hazánk válságos helyzetei­ben mindig felbukkan egy egy szellem és jellem óriás, aki nemzetére, korára fényt Szór, mint egy működésben lévő vulkán bevilágítja a kör­nyéket. A válságos időkben egy egy jelenik meg, de mi lenne, ha egyszerre sok bukkanna fel egy időben? A pokol kapui sem bírnának erőt venni raj­tunk, ha ez megtörténne. El­sődleges feladatunk, hogy ilyeneket kineveljünk ma­gunkból, és a következő nem­zedékből. Ezen a nemzetnevelő pro­blémán segít Maróthy Meiz­ler Károly könyve, amelyben elénk tárja, hogyan lett a po­kol erejével szemben álló hercegprímássá Mindszenty, honnan vette legújabb vul­kánunk a nagy erózióhoz az erőt, mi minden történt a pa­raszttarisznya és a biborosi kalap között. A könyv nem beporosodott könyvek böngészésével kelet­kezett, hanem a Szerzőnek húszéves ismeretsége, együtt­működése, majd szemben állása adja a sok érdekes epi­zódot, amiből mesteri mü ke­rekedik ki. Példakép-adás is ez az élet­rajz, hiszen mindnyájan ju­tunk hasonló helyzetbe, ami­kor elvhüeknek kell lennünk, következeteseknek — és ha tudjuk, hogyan cselekedett hasonló esetben Mindszenty, jópéldája okvetlen követésre késztet. így válik a könyv újabb szellemi, jellem-vul­­kánok kieszközlőjévé. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom