Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A diák szót fogadott s az öreg elnézett messze, arra a falu felé, az ő faluja felé, melyért életét adta; a földért, mely pedig neki, a jogtalan jobbágynak fekete kenyéren kívül nem termett soha egyebet. Nézte... elhomályosuló szemmel, mintha ezt a képet akarná magával vinni a másvilágra. Megszólalt, de már csak suttogott: — Nem jöttél késön, fiam... Én... bevégeztem. Kerülj... a falu felé. Gergő, az unokám, vár... Mondd el neki, hogyan történt. Ne sírjanak utánam, hiszen... őértük haltam meg... Mindnyájukért... Hátra hanyatlott. Úgy szállt fel belőle az utolsó sóhaj, mint mikor az őszi szél surran át a hervadt lombok között. Olyan csend volt körös-körül, mintha ezzel a percnyi némasággal adózna a természet az öreg Vadlövő emlékének. A katonák levett süveggel, megilletődve állták körül az öreget, pedig kemény harcot nem egyet megvívtak már és sokszor néztek a halál tátott szájába. Mégis... Hallgattak. És gondolkodtak. Talán a hazai föld ereje, a nép szeretete felett, melyért a legnagyobbat, legkedvesebbet is áldozni kell, ha eljön az óra. ... Csend volt körül. Majd hirtelen élesen hasított bele a nádirigó füttye a fűszagú, tavaszi levegőbe. Zsongani, zsibogni kezdett a láp madárvilága, az erdő mögöttük mesélni kezdett és diadalmas életet hirdetett, életet a halál felett... ÜZENET HAZA Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. Ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend s nem vész magja a nemes gabonának, de hire sem lesz egykor a csalánnak, az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindég lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt... A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi hófehér kövére emelnek falt, tetőt, templomot. Jön ezer új Kőműves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és buzakenyérrel és épit régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentum Istentől való és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, de a kő marad, a kő marad. És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad. És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok s a víz szalad és csak a kő marad, a kő marad. Maradnak az igazak és a jók, a tiszták és a békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, a kő marad. Wass Albert. 39
