Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
mártva. A város fölé borulva, hogy védje a rászakadt éjszakában... Mert mi tagadás benne: Horvátország fölé tizenegy kemény esztendeje sötét éjszaka borul már. Egyrészt szabadságát, másrészt keresztény hitét fojtogatja a föléje terpeszkedett Gélem... Zágráb főpásztora, Stepinac Alajos érsek a mindenható államhatalom foglya, pedig a német megszállás idején a zsidók és a szerbek mellett emelt szót. S mégis vesznie kellett, mert krisztusi világnézete nem tud kompromisszumot kötni a jugoszláv állam új — de remélhetőleg csak átmeneti — uraival... Zágrábtól csaknem mindenütt a Száva ezüstje fölött repültünk. Egészen Belgrádig, az egykori Nándorfehérvárig, ahol kereken ötszáz esztendővel ezelőtt Hunyadi János keresztesvitézei olyan hősiesen viaskodtak Nagy Szolimán szultán lófarkas hadoszlopai ellen. Egyszerre távoli zúgást, zsibongást és csatazajt vélek hallani. Aztán meg harangszót... Hunyadi János és Kapisztrán szent János győzelmét hirdető “te deumos” harangszót... A Száva és a Duna összefolyásának déli partjain. .. Nem mese hát az, hogy: “Nagy volt hajdan a magyar! Nagy volt hatalma, birtoka, magyar tenger vizében hunyt el Észak, Kelet s Dél hullócsillaga. ■.” Éjfélkor Konstantinápolyban, Isztambulban vagyunk. Amikor gépünk a földre ereszkedik, valami érthetetlen, földrengésszerű megrázkódtatást érzünk. A gépünk felnyög. Mintha halálos sebet kapott volna valahol. Belgrádtól Isztambulig. Az ég és föld között. Kiszállunk, hogy megpihenjünk. S kiszálláskor vesszük észre a nagy újságot, hogy a négymotoros ezüstmadár egyik kerekével lefutott a kifutó betonjáról és “nyakig merült’’ a földbe. A repülőtér kéznéllévő “gép-orvosai” azonnal munkához látnak, de eredménytelenül. Nincs erejük a bajjal megküzdeni. Félórás pihenésünkből így lesz kettő, négy, tíz és tizennégy óra. Az “orvosok” pedig a török hadsereg páncélosai után kiáltanak, — s a páncélosok kiemelik gépünk kerekét a földből. Mi közben — éjféltől napkeltéig — az igazak álmát aludjuk, — majd amint a nap arca megfürdik a Márvány Tenger vizében, városszemlére indulunk. Nem, nem először. Legalább is én s valószínűleg, hogy társaságunk nagyobb része is látta már máskor is Isztambult, ezt a meseszép “ékszert”... Nem, nem először hát, — s mégis milyen meseszép és új megint! Igen, meseszép a Hágia Szófia, — az egykori szultánok rezidenciája, az Eski-szerály, — az Attatürk fasor, — az Aranyszarv öböl, — a Boszporus ázsiai oldala, Skutari, — az Őmár mecset, — a Magyar Kapu, — és minden, de minden, amin a múlt vére, verejtéke és könnye csillog! Városszemlénk végén megebédelünk a Park- Hotelben, az európai negyed közepén, — aztán a repülőtérre hajtatunk, ahonnét V2 3- kor repülünk tovább Beirut felé... Kis-Ázsia fölött vagyunk. Anatólia hósapkás, büszke hegyei fölött. Két szemem sugara melegen simogatja az évezredek történelméből ismert tájakat. A görögök, a macedónok, a hetiták és a rómaiak, meg a perzsák és a törökök véres csatatereit, messzeségbe vesző hadiútjait. .. A Nyugati Taurus kifutójánál elfogy alattunk a szárazföld s helyette a Földközi Tenger vize kéklik. Aztán átrepülünk Ciprus szigetének cérnavastagságú legkeletibb része fölött. Rizo Karpaso városka szegényes, de romantikus házsorai fölött. Csak pillanatokig tart az egész, s máris a tenger hullámai kéklenek újra a lábaink alatt. Közben este lesz megint. S tíz óra, amikor Libanon fővárosába, Beirutba érünk... Beirut —amint az ottartózkodás nehány órájának leforgása alatt meg tudom Ítélni — igen modern város. És fontos város. Nemcsak Libanonnak, hanem Szíriának is kikötője, kereskedelmi és repülési középpontja. Lakóinak száma mintegy 250 ezer. Ezenkívül Beirut az egész Mezopotámiának “gyöngyszeme”, hiszen innét indulnak ki, és ide vezetnek vissza az összes vasutak és országutak, amelyek Közel-Kelet szempontjából fontosak. Egy egész délelőtt a várost járjuk. Templomait és imaházait. Püspöki palotáit és egyetemeit. S végül meglátogatjuk jelentős könyvtárát, amely Kelet egyik legnagyobb és legfontosabb könyvtára. A város lakosága ezer és egy fajta. Van köztük arab és pipázó szír, — telepes francia és vándorkomédiás olasz, — török kereskedő és angol utazó, — és a jóságos Isten tudná még, hogy miféle. Sétánk kevéssel a déli harangszó után fejezzük be, — hogy három órakor pontosak legyünk a repülőtéren. És pontosak is vagyunk. Annyira pontosak, hogy az Air Arab négymotorosa három órakor késedelem nélkül felrepülhet a magas ég sátora alá... Újra repülünk tehát. Hosszú utunk utolsó szakaszán ... Damaszkus felé egyenesen keletre vesszük az utunk. Hamarosan fel is tűnnek a város tornyai, az Antilibanon keleti lábainál. Damaszkusz... Régi, ősi, évezredes város. Már a Kr. előtti 11.-ik században híres, neves. Valamilyen arám-állam székvárosa. Később kereskedelmi gócpont, — és az Almohádok kalifátusa. Nekünk, keresztényeknek azért híres és nevezetes, mert a Damaszkuszba vezető úton lett az elvakult Saul Krisztus apostolává, az Úr szentelt edényévé, Krisztust szerető Pállá... A város képe különös. Különössé teszi azt a 34
