Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
AZ AMERIKAI MAGYAR KIADÓ KÖZLEMÉNYEI: P. dr. Fenyvessy Jeromos O. P.: SZENTFÖLD ÚTLEÍRÁS — 1956. Vannak ennek a földnek helyei, ahová ezer, százezer számra zarándokolnak az emberek. Hívők és hitetlenek, — melegszívűek és közömbösök. Hitvallók és aposztaták... A hívők az Úr lábnyomát keresik, — a hitetlenek pedig az Istent... Jártam Rómában, — Mátraverebélyben, — Santiago de Compostellában, — Vierzehnheiligenben, — Mária Zellben, — Fátimában és Lourdesben. Végül eljutottam a Szentföldre is. Jeruzsálembe és Betlehembe, — Szamariába és Nébó hegyére. S amíg Rómában, Péter apostol sírja fölött az Egyház fénye és dicsősége dobogtatta meg a szívem, —. Fátimában pedig a világ legtisztább Asszonyának két karja ölelt magához, — addig a Szentföldön Jézus Krisztussal, a világ Megváltójával találkoztam! Igen, találkoztam, mert a Golgota hegyén — a Keresztfa homlokán — messzire világított az írás: “úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen!” S ez a mélyértelmü mondat könyvtárakat kitévő fóliánsok igazságainál többet mond... Mi tette tehát a Szentföldet szentté? A világot teremtő Isten végtelen szeretete! A keresztreszögezett Istenember átszúrt szívénék csepegő vére! A mi Urunk, Jézus Krisztus kínoktól eltorzult teste! A kereszt oltárán megköpdösött Király engesztelő áldozata, — borzalmas haláltusája, — és világot megbékéltető, keserves halála! A szeretet tehát! A méltóságáról megfeledkezett Szeretet, Aki nélkül senki és semmi az ember. Vagy nem több, mint a pengő érc és a zengő cimbalom. Egészen úgy, amint Szent Pál apostol, a nemzetek apostola írja, a korintusiakhoz írott levelének 14. fejezetében: szóljak bár az angyalok vagy az emberek nyelvén, — mondjam bár magaménak a világ összes tudományát, — vagy legyen bár olyan nagy a hitem, hogy hegyeket helyezzen át, — ha szeretetem nincs, akkor olyan vagyok, mint a zengő érc és a pengő cimbalom! Ha szeretetem nincsen, akkor a valóságban semmi sem vagyok!!! Különösen is igaz mindez a Szentföldön, ahol Jézus Krisztus életét adta az “övéiért!” A Jó Pásztor a juhaiért... “Meghalt, meghalt a Szeplőtlen Bárány, vértől ázott szent Kereszt oltárán. Sír, keserg a fiát vesztett Gerle, égig (ér a. Szűz Anya keserve!’' A Szentföldön nem lehet hát tétovázni, — nem lehet kételkedni. Itt csak a porba hullni lehet és imádkozni: "A szent Keresztinek csendes ormán, állok a Kereszt előtt. Bú, fájdalom, pusztító orkán, nem éri itt a szenvedőt. Mi vagyok én, parányi porszem, hálátlan féreg, semmi más. Te vagy a Fény, az Élet ott fenn, a Szeretet s Vígasztalás.. * * * Megvirradt az Úr 1956.-ik esztendejének április másodikája. Szép, koratavaszi reggel. A nap ugyan esőfelhők mögül kukucskált a földre, de mégis enyhe, sugaras volt az idő... 11 órakor Düsseldorfba értem, a Lohauseni repülőtérre. Уг 12-kor aztán már tovább is repültem a Schwissair- ral Frankfurt am Mainig, ahol a délutánt a Maina partján sétálgatva töltöttem el. Este % 7- kor aztán újra felrepültem — az Air France egyik négymotorosán — a kéklő azúrba. Utunk a bajor erdők felett vezetett el. Majd átszeltük Ausztriát a Salzach és a Dráva között. Braunautól Klagenfurtig. Klágenfurt után — talán egy macskaugrásra — átléptük az ezeresztendős magyar határt, Horvátország határát... Zágrábot, a Száva északi partján felépült horvát metropolist nyugovó nap fényénél köszöntöttük. A Szent Márkus templom gótikus ablakain aranyos-vörös sugarait pihentette a nap éppen. Az érseki palota tornyán meg a Kereszt ragyogott győzedelmes fénnyel. Bíborba 33
