Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Következtetés. Az ötórai teán a férj dicshimnuszokat zeng a feleségéről a mellette ülő hölgynek. — Képzelje, asszonyom, amikor tegnap hazamentem, már elő volt készítve a házikabátom, a karosszékem ott állt az ablak mellett, az újságot is odakészítette, az ebédet pedig percnyi pontossággal tálalták. Mit szól ehhez? — És mekkora volt ezekután a felesége kalapszámlája? Időszámítás. Két fiatal lány beszélget az asszonyokról. — Egy negyvenéves asszony általában idősebbnek látszik, mint egy ötvenéves férfi. — Ez valószínűleg onnan van, hogy egy negyvenéves asszony amúgy is több ötvennél. A gyakorlat hiányzik — Mondd, anyuka, nagyon nehéz egy titkot megtartani? — Hm, — feleli a mama zavartan — ezt igazán nem tudom megmondani. Még soha sem próbáltam. Örökség Tanító a. tanítványa apjához: A fia egész szépen halad, csak éppen a számtannal van baj, abban gyönge. Apa: Ezt az anyjától örökölte, az is olyan kiszámíthatatlan! Családi börtön A fogházigazgató megsajnálja az egyik foglyot, aki a látogatási idő alatt mindig egyedül ült a cellájában, mert őt soha senki nem látogatta. Magához hivatja, és barátságosan megkérdezi tőle: — Ugyan mondja csak, magának egyáltalán nincsenek családtagjai vagy barátai? — Dehogynem, — feleli a fogoly ragyogó arccal, — de azok mind itt bent vannak. De rövidesen megismertem a tábor igazi arcát. A menekültek utolsó megmaradt értéktárgyaikat adogatták el, hogy ki tudják váltani az élelmiszer-jegyek szűkösen mért fejadagjait. Ez éppen csak annyi volt, hogy éhen ne haljanak. Napról-napra soványodtak, és gyengültek. Az amerikai konzerveket és cigarettákat nem adták ingyen. Magas áruk volt a fekete piacon. Ezt csak azok tudták megfizetni, akik nem a régi életük morzsáiból éltek. Jobb üzlet volt a tisztességet árúba bocsájtani, mint a megvékonyodott jegygyűrűket. A minden körülményekhez alkalmazkodni tudók ezekben az időkben is megtalálták a maguk helyét. Egy részük a megszálló csapatok kegyeit kereste. Elhelyezkedtek a különböző parancsnokságokon és irodákban. Vagy a parancsnokok számára lefoglalt villákban, mint cselédség. Nem az állás volt fontos. Nem is a fizetés. A megszállókat szolgálók kivételes helyzetet élveztek. Főleg szabadon lophattak. A hadsereg által eltékozolt milliókból mindenkinek kezéhez ragadt valami, aki egy kicsit ügyes volt. Ládaszámra csempészték ki a megszálló csapatok raktáraiból a konzerveket, cigarettákat és ruhaneműket. Ezek voltak beszerzési forrásai azoknak a közszükségleti cikkeknek, amelyeket a tábor-lakók egy másik része a különböző fekete piacokon értékesített. De voltak akik a parasztság élhetetlenségét használták ki. A katonai raktárakból szerzett holmikkal összevásárolták a szomszédos falvak minden terményét. Tojást, vajat, zöldséget, gyümölcsöt, baromfit. Az igy szerzett élelmiszereket a közeli városokban bocsátották áruba. Természetesen nem a hatóság által megszabott árakon. Ezekben a műveletekben segítségükre voltak a megszálló csapatok azon nem túlságosan fennkölt gondolkodású tagjai, akik szintén nem vetették meg a jó üzletet. Az osztrák gazdasági rendőrség letartóztatott minden jámbor polgárt, aki csak pár deka vajat, vagy pár kiló krumplit próbált feketén kicsempészni a falvakból. De ugyanakkor a katonai teherautók tonna-számra szállították az összes élelmiszereket a törvényüldözte üzérkedés céljaira. És ezeket senki sem merte megállítani. így alakult ki a tábor-lakók arisztokráciája. Ezek éppen olyan arányban kövéredtek, és gazdagodtak, mint amilyen arányban soványodtak, és szegényedtek a többiek. Mert voltak, akiket semmiféle nyomorúság, vagy szükség nem tudott letéríteni arról az egyenes útról, amely — úgy látszott — nem vezet sehová. És ez volt a többség. öreg ezredesek száraz ágakat szedegettek a közeli erdőben, hogy feleségük meg tudja főzni azt a pár szem krumplit, amit batiszt zsebkendőkért, bolyhos törülközőkért kapott cserébe a kapzsi parasztoktól. Kúriai bírók trágyát hordtak, fát vágtak, egy liter tejért, egy darab kenyérért. Megkeseredett számban a rántottcsirke, amellyel ügyvéd barátom vendégelt meg —• mikor egyik legnagyobb irónk feleségét mosni láttam a közeli kis patakban. Férje napközben gombát és szamócát szedett az erdőben. Este azonban megsoványodott orrára tette madzaggal megkötözött pápaszemét, hogy megörökítse ezeket a fekete napokat a magyar jövő számára. Folytatjuk 32
