Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Pap Jancsi Pap Jancsi borbélyhoz megy. A borbély, mint rendesen, most is szórakoztatja, hogy el ne únja magát. — Tudok ám egy találós kérdést. Elmondjam? —• Hogyne, hogyne, — hagyja rá Pap Jancsi. — Tehát: Apám fia, de se nem öcsém, se nem bátyám. Ki az? Jancsi soká gondolkodik, majd bevallja, hogy nem tudja. Erre a borbély nevetve: Én magam! — Remek! Kitűnő! — kiált, fel Pap Jancsi, — ezt el kell mesélnem Feri barátomnak. Elrohan Ferihez. — Idehallgass, Feri. Nagyszerű találós kérdést tudok. Apám fia, de se nem bátyám, se nem öcsém. Ki az? — Hát az te magad vagy, — nevet Feri. — Dehogy, tévedsz, öregem, — mondja Pap Jancsi diadalmasan, — az az én borbélyom! A kritika A modern festő panaszkodik a barátjának, hogy a kiállításon a festményét nagyon előnytelen helyre akasztották, mert túl magasan lóg. Mire a barát megjegyzi: Nem baj, a kritika majd lerántja. A rövidlátó rókának szemüvegre van szüksége Az itt székelő oroszok nyilván még nem értesültek arról, hogy felszabadítani jöttek a magyar népet. Ezúttal egy malomba zártak. De aki innen kiszabadult, vagy megszökött, az sem jutott messzire. Ha valaki elindult valamilyen úton, hogy eljusson valahová, perceken belül letartóztatták. A rögtönzött orosz börtönök — amelyek céljaira jóformán minden házat lefoglaltak — nélkülöztek minden emberi jelleget. Itt csak vallatták, és pofozták a foglyokat, de enni-inni nem adtak nekik. Még a legelemibb szükségletek elvégzésére sem adtak módot. Hogy a tisztálkodásról ne is beszéljek. Nagyon üdvös volna, ha a világtörténelem további fejleményei során, megismerkednének ezekkel a börtönökkel azok az amerikai szenátorok is, akik az emberi jogok megvédése nevében fegyverrel, és dollár-milliókkal támogatták, és lehetővé tették ezt az orosz inváziót. Mert hogy még valami csekélységet megemlítsek: ezeket a börtönöket kivétel nélkül olyan emberek töltötték meg, akik semmilyen emberi, vagy isteni törvény ellen nem vétkeztek. És ezekből a börtönökből — minden törvényes formaságok mellőzésével — kényszermunkára cipelték a foglyokat. Akinek egy kis balszerencséje volt, az könnyen Szibériában köthetett ki. A szerencsésebbek az orosz megszálló csapatok kényelmét szolgálták a legalantasabb munkák elvégzésével. Hála az orosz fegyelmezetlenségnek és ostobaságnak, aránylag könnyű volt megszökni. Lassan azt is megtanulták az üldözöttek, hogy kerülni kell az emberlakta helyeket és a járható utakat. így több esélyük volt arra, hogy ne jussanak orosz kézre. Az óvatosabbak napközben megbújtak az erdőkben, vagy a rétek bokrai között, és csak éjjel vágtak neki az úttalan utaknak. Ezzel a módszerrel nekem is sikerült Pest-Hidegkút határához eljutnom. A hűvösvölgyi erdőben összeakadtam három rongyosruhájú, szakállas csavargóval. Az egyik magasállású rendőrtiszt volt, a másik vezérkari ezredes, a harmadik Tubák. ők is Budapestre iparkodtak visszajutni, mint én. De idáig érve rájöttünk, hogy az oroszok hazudtak, mikor dicsekedve hirdették, hogy a háború már végétért, a főváros már elesett, és az egész ország hatalmukban van. Messziről hallottuk az ágyúk dörgését, a bombák robbanását. Fejünk felett az utánpótlást szállító német repülőgépek légicsatát vívtak az orosz gépekkel. Buda ostroma még egyre tartott. Az orosz csapatok ugyanott álltak, ahova az első éjjel betörtek. A harc az Új-Szent-János kórház körül folyt. Tubáknak újra volt mesélnivalója. Elmondta nekem mindazokat a szörnyűségeket, amelyeket magam is személyesen átéltem. — Képzeld el, legalább tízszer voltam börtönben. De mindig kivittek munkára, és pár nap múlva meg tudtam szökni. Nem tudod elképzelni, hogy miken mentem keresztül. Ha egyszer elmesélem, csodálkozni fogsz. Ebből igazán regényt lehetne Írni. Felvilágosíthattam volna, ha nem lettem volna olyan fáradt, hogy ennek a nagy regénynek valamennyien szenvedő hősei vagyunk. És ha volna tintám és papirom, nem tudnék olyan szörnyűségeket írni, amikre az élet rá ne cáfolna minden pillanatban. Hagytam, hogy beszéljen. — Ahányszor elindulok, hogy Budára jussak, mindig elfognak. — És hogy akarsz Budára jutni, amikor ott még áll a harc? — Csak a Pasaréti-útra akarok eljutni, amely már régen az oroszok kezében van. — Miért? Mi dolgod van a Pasaréti utón? 26
