Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Kicsit nehéz volt átöltözni a havas esőben, a kocsik közti szűk helyen. Sokkal biztonságosabbnak látszott valamelyik faluban megvárni az oroszok megérkezését, a polgári személyekkel együtt, Ha valamelyik női hozzátartozóm látta volna, hogyan borilom ki a bőröndök tartalmát a havas sáros országútra, bizonyára mélyen megbotránkozott volna. De sietni kellett, mert az oroszok csak pár kilométerre voltak, és nem lett volna üdvös alsónadrágban fogadni őket. Egy örökkévalóságnak tűnt fel, amíg végre elkészültünk. Az egyenruhákat és géppisztolyokat beledobáltuk az országút árkába. Tubák kissé habozott az aranyérem miatt, de végül is nem vette le zubbonyáról. Halálos Ítélete lett volna, ha megtalálják nála. Mind a ketten valami szomorú szégyenkezést éreztünk, bár egyikünk sem beszélt erről. De felesleges halálunk nem használt volna semmit az országnak, amelynek földjén földönfutókká lettünk ebben a pillanatban. Elindultunk vissza az úton. Azt indítványoztam Tubáknak, hogy keressünk menedéket valamelyik faluban. Budapest elesése már csak napok kérdése. Utána visszatérhetünk. De ő hallani sem akart erről. Kijelentette, hogy a hegyeken keresztül megpróbál visszajutni. Az oroszok ezekben a percekben nyilván csak a főútvonalakat tartják megszállva. Talán sikerül egérutat találnia a pilisi hegyek között. Ha nincs szerencséje, legfeljebb elfogják. Tubák tervét ostobaságnak tartottam. Sokkal biztonságosabbnak látszott valamelyik faluban megvárni az oroszok megérkezését, a polgári személyekkel együtt, mint egyedül csavarogni a hegyekben. Semmi kedvem nem volt ilyen kockázatos kalandra vállalkozni. Iparkodtam őt is lebeszélni. — Miért olyan fontos neked, hogy visszajussál? — Mert dolgom van. — Mi dolgod lehet egy ostromlott városban? — Nagyon sok. — Akkor miért jöttél el? — Mert parancsot kaptam rá. De most már azt teszem, amit jónak látok. — Tovább akarsz harcolni? — Lehet... De nem ezért... — Hát miért? Tubák konokul hallgatott. Hiába próbáltam józan érvekkel eltéríteni esztelen szándékától. Buta embereket nem lehet meggyőzni. Elbúcsúzott tőlem, és eltűnt az országutat szegélyező bokrok között. Én elindultam Pilisvörösvár felé. XI Az első alkalommal három napig voltam az oroszok fogságában, több száz polgári személlyel együtt, akiknek túlnyomó része nő és gyerek volt. Három nap múlva közölték velünk, hogy az oroszok a magyar népet felszabadítani jöttek, és ezért szabadon bocsátanak bennünket. Ki-ki mehet, amerre akar, de ne próbáljunk bármit is tenni az orosz hadsereg ellen, mert ebben az esetben halálbüntetés vár ránk. A szabadság nem tartott sokáig. A szomszédos falu határában újra elfogtak mindenkit. Jobb mint otthon A megboldogult Tivadar özvegye a spiritizmusban lel vigasztalást. Egy szép napon megtörténik a csoda: Tivadar jelentkezik. — Boldog vagy? — kérdezi könnyekkel a szemében az özvegy. — Igen, — feleli Tivadar. — Boldogabb vagy, mint nálam? — Igen, — válaszolja a szellem. — Hát milyen az ott, az égben? —• Égben? — kiáltja Tivadar a túlvilágról. — A pokolban vagyok, fiacskám! Máshol is? Feleség: (újságolvasás közben) : — Képzeld, Afrika sok részén a férj a feleségét csak esküvő után ismeri meg. Férj: — Hogy-hogy csak Afrikában? ♦ Egy “ideggyógyintézet” igazgatója távolsági beszélgetést kért a telefonközpontból. Miután sokáig nem kapott kapcsolást, gorombán rákiáltott a telefonoskisasszonyra: — Tudja egyáltalán, hogy kivel beszél? — ordította a hallgatóba. — Hogy ön kicsoda, azt természetesen nem tudhatom, — volt a szelíd válasz, — de azt tudom, hogy honnan beszél... — Az ég szerelmére, honnan jössz? 25
