Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
porosán is tudnak reménykedni egy jobb, szebb, igazabb életben, bízni hazájuk gyors felépülésében, és tudnak mosolyogni... — Meddig voltál Németországban? — kérdezi később. — Több, mint két évig! — felelem. — És... ügye szép volt? A kérdés meghökkentően váratlanul ér: — Hogy szép volt-e Németország? Most gyorsan kapcsolnom kell: ez a fiú öt éve nem látta a hazáját! Arról álmodott Afrika homokján, a felhőkarcolók tövében, a szögesdrót mögött és most itt: négyszáz méterre a föld felszine alatt. És kérdezi tőlem, hogy tetszett-e nekem Németország? A pillanat töredéke alatt jut eszembe minden keserűségem, ami Közép-Európához fűz... A határ mentén glédába állott SS őrség, amely villásreggeli helyett azzal fogadta a magyarokat, hogy elvette értéktárgyaikat.. .A hitleri rezsim utolsó napjai, amikor az egyik állomásparancsnokság megállapította, hogy a magyarok katonai szolgálatra nem alkalmasak, tehát gyerünk erdőt irtani, tisztek és legénység vegyesen. .. A bajor paraszt, aki kikergetett az istállójából, mikor télviz idején éjszakai szállást kértünk egy féléves kismagyarral megáldott család részére... Egy vasúti szerelvény, amely a közelgő bolsevisták elől menekült, s ahonnan lekergették a magyarokat, még a vonatlépcsőről, sőt az ütközőről. És ez a fiú most azt kérdezi tőlem, hogy tetszett-e nekem Németország? behet, hogy ő rövidesen visszatérhet a hazájába, én meg továbbra is hontalan maradok, idegen államok tölteléke, megtűrt senki... —• Figyelj ide, Bruno, — mondom és rászegezem a tekintetemet —• Te még nem hallottál az agyonbombázott Hamburgról. Nem tudod, hogy München egyetlen utcája se maradt épen; hogy Berlinből az oroszok elhurcolták a szakmunkásokat; hogy végig az egész országban félkarú, féllábú és vak katonák őgy.elegnek; hogy az utcákon az emberek szédülnek az éhségtől; hogy te mint hadifogoly itt Franciaországban egy reggelire többet eszel, mint egy átlagos német polgár a hazájában egész nap; hogy a német lányoknak ma mindenük a cigaretta és a candy, amelyért önmagukat adják cserébe; hogy az utolsó két évben jóval több törvénytelen gyermek született ott, mint törvényes, s azoknak is bizonyos százaléka szinesbőrű; hogy a német polgár ma a lelke üdvösségét is képes odaadni egy cigar ettavégért; hogy Münchenben ma mikroszkóppal kell tisztességes, s főként egészséges nőt keresni.. .Te még nem tudod, hogy mivé süllyedt a ti büszke német népetek!.... Elhallgatok, és letörlöm arcomról a verejtéket. Tudom, hogy kemények voltak a szavaim. Pedig csak az igazat mondtam. Bruno nem késik a válasszal: — Csodálkozol, ha azt mondom, hogy... mindezt tudom? 21 Csodálkoztam. Bruno mindezt tudja.. .Szivében még ott él a Harmadik Birodalom, minden dicsőségével; agya már ismeri a kilátástalan és zord jelent; de szemei a jövőbe tekintenek: —• Ne feledd el, hogy háború volt... Nagy világégés.. .Most még káosz van, háború utáni káosz. Még azt is tudom, hogy a hazámat hatfelé szakították a győztesek, de... Isten is káoszból teremtette a világot.. .Minden igazi rend káoszból keletkezik... Erre már nem tudtam válaszolni. Megtudtam azonban azt, hogy mégis csak nagy nép lehet az, amelynek ilyen fiai vannak... És akkor már tudtam azt is, hogy bármerre vessen a Sors, visszajövök Európába, a Hazámba, mert — “a Nemzethez való tartozás kötelez, még pedig halálig kötelez... ” — Egyik kérdésedre az előbb nem adtam választ — mondom később, kissé szégyenkezve — Hát igen: szép volt Németország! Nagyon szép volt... —• Azt elhiszem! — mondja büszkén, és szemei felcsillannak. — Allez camarade — szól most a vájár. — Vége az ebéd szünetnek. Megfeszülnek az izmok, ismét felhangzik a fúrógép monoton zúgása és a mécsek világánál a tárna faláról vékony rétegekben omlani kezd az évezredek alatt megkövesült fekete napsugár. Legelésző nyáj.
