Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Kótai Bela: KÖNYVBŐL TANULOM A SZERELMET — Feljön? — kérdezi a menyasszonyom. — Hová? — Egy pillanatra felmegyek a varrónőhöz. Felkisér, vagy itt vár meg az utcán? — Inkább itt várom meg lent. Ismerem már az ilyent. Halálra unnám magam, míg ők valami furcsa tolvajnyelven faltniról, búgról, glokniról meg egyéb marhaságokról beszélnek. Közben a fejem búbjáig tele lennék férccel. Amikor pedig kezdene érdekessé lenni a dolog, a próbáról kizavarnának, hát akkor inkább az utcán várok. A beígért pillanatból az első félóra elég kellemesen múlott el. A második félóra vége felé a kirakatokat kezdtem el nézegetni. Az első tele van női cipőkkel. Nem érdekes. A második egy könyvkereskedés. Olvasgatom a könyvcímeket. A szemem megakad a főhelyen lévő könyvön: “A hódítás tudománya.” Nem rossz. Irta Brobridnyák Tádé. Ez már nem olyan jó. A könyvön papírszalag van, — rajta csábító felirat: Akar ellenállhatalan lenni? Olvassa el ezt a könyvet és minden nőt rabigába hajt! Nana, a rabiga talán túlzás! — Tádé, Tádé, te nem ismered a menyasszonyomat! Olvasgatom a többi címet, de szemem mindig visszatér a Hódítás Tudományához. Tudja az ördög, talán nem is volna rossz. Nem ártana, ha a menyaszszonyomat kissé jobban törné a nyavalya utánam. Nem mondom... .talán... hogyha...de nem! Ez hülyeség! Az én arám és rabiga! Ugyan kérem! Azért mégis belépek az üzletbe. Kis, piszkos, borotválatlan emberke kacsázik elő a bolt mélyéről. —Parancsol? — Nézze___izé.... a kirakatban van egy könyv.... Dadogok, mert nagyon szégyenlem magam, hogy nekem az ilyesmihez könyv kell. — A kispiszkos azonban egészen tűzbe jön, amikor megtudja, hogy melyik könyvről hebegek. — Uram! Ilyent még nem írtak! Minden szavát betéve tudom! Ijedten lépek hátra, nem szeretem a fokhagymaszagot; ő azonban nyomul utánam. — Ennek köszönhetem a boldogságomat! ő beszél, én pedig hátrálok. Már kint állunk az utcán. — Ennek a segítségével hódítottam meg a feleségemet! Olyan szerelmes belém, mint egy ágyú! Pedig nézze meg, milyen csodálatos nő! Nézze, milyen remek darab! — és tuszkol vissza az üzletbe. A felesége a kasszában ül és darabnak valóban remek. Hangosan szuszogva köt valamit, és minden szusszanásra megremeg kis fekete bajuszkája. A kispiszkos tovább bugyborékol: — Tudja, milyen kedves asszony ez? Talán meg sem érdemiem. Olyan jó hozzám, olyan gyengéd... Az asszony felkapja a fejét, és ráreccsen a férjére: — Gyula! Vizet! — Igen, angyalom! — a kispiszkos elviharzik egy pohár vízért. Elbűvölve bámulom az asszonyt. A kiáltástól kócos lett a bajusza, de a nyelvével helyreigazítja. Kifizetem a könyvet, és kilépek az utcára. Még hallom az asszony hangját, amikor odatrombitál a férjének: —i Gyula! Egy almát! Gyorsabban mozogj, te lajhár! Úgy látom, hogy itt a rabigának nyoma sincs! A menyasszonyom persze még fent van a varrónőnél. Belelapozok a könyvbe. Az elején általános tanácsokat ad, és a végén öt pontban foglalja össze a nagy tant. Először: szórakoztatónak kell lenni. Másodszor: gyengédnek és figyelmesnek. Harmadszor: szép szavakat kell mondani, hízelegni. Negyedszer: mindig aktívnak lenni, cselekedni. ötödször: nem nézni más nőre. Ha mindezt végig csináltuk, akkor hatodszor: féltékennyé kell tennünk őt, mert ezáltal megbizonyosodhatunk a sikerünk felöl. — A csuda vigye el ezt a Tádét, de jól összeszedte! Mielőtt azonban belemélyedhetnék a részletekbe, jön a menyasszonyom. Ahogy meglát, azonnal a készülő ruhájáról kezd beszélni; ömlik belőle a szó, nem érdekli, hogy rettenetesen únom a női ruhák leírását. Hiába, ő nem olvasta a Hódítás Tudományát. Vagy talán olvasta, de nem akar engem meghódítani? Végre befejezi a ruha-himnuszt, és elhallgat. Most nekem kellene szórakoztatónak lennem. De mi a csudával szórakoztassam? Gyorsan belekukkantok a könyvbe, itt van a “szórakozás” címszó. Lássuk, mit mond? Színház — mozi — zene! Mégis okos könyv ez! Igen ám, de színházat nem játszhatok egyedül, az utcán. Mozit se. Marad a zene. Hm, mit csináljak a zenével. Hiszen még énekelni sem tudok. Mentő ötletem támad. Megkérdezem tőle: — Fütyüljek magának valamit? Furcsán néz rám. — Itt az utcán akar fütyülni? — Hát jó, nem az utcán. Menjünk be egy kapu alá. Azt hiszi, hogy meghibbantam. Lehet, hogy igaza van? Valami mást kell próbálnom, az első pont nem sikerült. Megnézem a második pontot: gyengédnek, figyelmesnek kell lenni: — érdeklődést kell mutatni az őt érdeklő dolgok iránt. Mi is érdekli őt? Hát persze, a kirakatok! Gyengéden belekarolok és húzni kezdem. — Jöjjön, nézzünk kirakatokat! 22
