Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6. szám

—• Kicsi liszt kellene, kicsi cukor. Szalonna, kenyér, bakancsba való fűző... só, az hát... na meg dohány...

Samu szó nélkül elkezdte kimérni s kirakni a holmit a polcra. Közben a pap is bejött, letette a szatyrát, s beszédbe elegyedetett Tromkával meg a bányaúrral.

— Azt mondja ez a Peles, hogy bajok lesznek! — hangoskodott Tromka a méltatlankodástól — Mi baj lehetne, mondom én? Elvesztettük a háborút, nahát? Én nem vesztettem el, nem az én háborúm volt, nekem semmi közöm hozzá, igaz-e? Jön az ellenség, s elmegy az ellenség, mit érdekel ez engem?! Samu, három pohár szíverősítőt ide, s a Feles úr részére nagy pohárral, mert az ő szive erősen meggyöngült! Hahahaha!

— Csak egy kicsivel, Samu, csak egy kicsivel — szólt oda savanyúan és aggodalmasan Peles, s azzal a paphoz fordult — tiszteletes úr, hogyan látja a politikai helyzetet? — kérdezte.

— Isten kezében vagyunk mindannyian — felelte bölcsen az öreg pap, s kedélyesen hozzá tette: — elégedjünk meg ezzel s hagyjuk a politikát azokra, akik abból élnek:

— Ez a helyes beszéd! — harsogta Tromka — mit nekem politika! Hol az a szíverősítő, Samu?

Samu már töltötte is a pult mögött, a sötétben, a Dominik korsójából. Egyenként rakta oda a poharakat az urak elé. A pap előkotort egy kis papircafatkát a zsebéből.

— Felirt egyetsmást ide a kicsi asszony, Samu — mondotta,

s odanyűjtotta a cédulát a boltosnak. 1

— Azonnal, tiszteletes úr, azonnal.

Samu visszatért Dominikhez, és serényen mérte ki a holmit, firkálta a számokat. Az urak fölvették a poharakat, koccintottak és ittak. Tromka megcsámcsogta a pálinkát, mint hízósertés a moslékot.

— Hm... — morogta és esettintett a nyelvével — te Samu, te... látott ez valaha fináncot...?

— Hogy láthatott volna, sze nincsen szeme! — felelte vissza Samu a mérleg mögül.

—- Höhöhöhö — röhögött Tromka — tölthetsz még egyet, hallod-e? Ilyen jó fenyővizet régen ittam! Tán te meg tudnád-e mondani, Dominik, hogy hol terem az ilyen, mi? Tölts neki is, Samu, a vén méregkeverőnek, hadd igyon egyszer életében valami jót ő is! Höhöhöhö!

Samu elővett egy negyedik poharat is, és sorra töltötte valamennyit.

— Adjon Isten erőt, egészséget, hamis-szemű menyecskéket — köszöntötte föl Dominik az urakat, s miután ivott, megcsóválta huncutul a fejét — biza nem rossz, akárhol termett...

Még Peles is mosolygott. Tudták mind jól, hogy hol termett, de tették magukat az illem és rend kedvéért.

— Nem a föld alól jött, az bizonyos, esatornából se csörgött — incselkedett Tromka. A pap pedig odafordult Samuhoz.

— Egy kis fodormentacukrot — mondta halkan — nem szereti a kicsi asszony a pálinka szagját...

Ekkor lépett be Lidi a boltba. Samu éppen befejezte a számolást s a maradék pénzt oda tette Dominik elé a pultra, aki igyekezett a portékát elrendezni a kosárban meg a hátizsákban. A kis görbehátú vénasszony úgy sirült be az ajtón, mint valami hegyesorrú cickány.

— Héj vén bába-boszorkány! — zördült reá Tromka nagy hangon — hol a söprű?

— Kölcsön adtam ennek ni — vihogta a vénasszony csorba szájával, s hosszú csontos mutatóujját kinyújtotta Dominik felé —. ne járja gyalogosan a pokol útját szeginy!

Az urak nevettek. Az öreg pap szájába vette a fodormentás cukrot, nehogy megérezze a “kicsi asszony” a pálinka szagát, Dóminik pedig morogva szedte össze a hátizsákját, kosarát, puskáját, s pillantást se vetve Lidi nénire, megindult az ajtó felé.

(Folytatás.)

SZENT LÁSZLÓ

Messze a magas talapról,

A kőlábról messze szöktet; Hegyen-völgyön viszi a ló A már rég elköltözöttct.

Egy ugrás a Kálvária És kilenc a Királyhágó;

Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó;

Ám a lovat és lovagját Élő ember nem láthatja, Csodálatos! — de csodákat Szül az Isten akaratja. —

Három teljes álló napig Vívott a pogánnyal Laczfi; Nem hiányzott a székely szív, De kevés a székely harcfi,

Míg a tatár — több mint (polyva,

Vagy mint a puszták fövé(nye —

Sivalkodik, nyilát szórja, Besötétül a nap fénye.

Már a székely alig győzi,

Már veszélyben a nagy zászló, De fölharsog a kiáltás:

“Uram Isten és Szent László!”

Mint oroszlán ví a székely, Megszorítva, nem megtörve... Most a bércen láthatatlan Csattog a nagy ércló körme.

“Ide, ide jó vitézek!”

Gyűjti népét Laczfi Endre: Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rendre;

Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is rendül; Sok megállván mint egy bál- Leragad a félelemtül. (vány.

Sokat elüt gyors futtában a repülő kurta csákány;

Sok ki nem mozdul helyéből, Maga rab lesz, lova zsákmány.

Foglyul esett a vezér is, Atlamos, de gyalázatja (Nehéz sebben vére elfoly) Életét meg nem válthatja.

(Folytatás a következő oldalon.)

13