Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
Sásdy Sándor: A TOLVAJ Az asszony az ágyban feküdt. Mellette a kétnapos gyerek. Az ember a cipőjét fűzte. Aztán levetette a hálóingét és a bádoglavór elé állt mosakodni. Hideg volt a szoba. Az utolsó pár darab fát tegnap tüzelték el az ezüstösre mázolt kályhában. Még csak egy csöppnyi parázs se maradt belőle. Az asszony sovány karját ráfektette a pólyára. A hangjában nem volt különösebb szomorúság. De ez az elfásult közömbösség jobban tudott fájni, mint a jajongó kiáltás. — Ma már a picikét se tudjuk füröszteni... Az ember lesoványodott mellét dörgölte a törülközővel. Ordítani szeretett volna- Ordítani, hogy ne kínozza. Úgy is tudja, hogy nincs fa, nincs szén. Talán az utolsó szál gyufa is kifogyott a skatulyából. Tudja ő mindezt. Mit csináljon? Tépje ki a szivét és vesse ki elébük? Verje a fejét a falhoz, amig szét nem loccsan? Mi haszon ebből? Ettől még nem fül melegre a szoba, nem gőzölög a spórherden a becsináltcsirke. Mit tegyen? Hónapok óta lót-fut állás után. Nincs éjjele, nincs nappala. Korán reggel elkezdi a kálvária-járást. Lemegy a lépcsőn és azt mondja magában. — Segíts meg, Istenem... És néha már-már úgy látszik, segít az Isten. A meleg irodában fölkel a bőrfotelből egy jólöltözött úr, és a megváltás cseng hangjából: — Elsején beléphet... Alighogy le nem borul a földre, a száján kitörni készül a kiáltás, hogy „Köszönöm, jó Isten“, amikor a jólöltözött ur odaveti: — Л Kauciót esetleg most is itthagyhatja már. Künn a téli utcán rázza a szél a fákat. Fölnéz az égre. Vastag szürkeség borítja. Hol az Isten? Hat nem tud lenézni hozzá, nem tudja meghallani a szavát? Az asszony bágyadtan ismétli: — Ilyen hidegben nem füröszthetjük a picikét ... Levágja a törülközőt a székre. Csak a mozdulata dühös. A szavát csöndesre kényszeríti: —. Ne nyugtalankodj. Erzsiké. Füröszthetjük a picikét. Becsinált csirke is lesz délre. Citromsodó is lesz. Kötöttrékli is lesz a picikének. Minden lesz, Erzsiké... Az asszony sóhajt: — Jaaj nekem... A férfi a kopott télikabátot gombolja már. Odamegy az ágyhoz. Homlokon csókolja az asszonyt, keze végigcirógatja a pólyavánkost. — Ne nyugtalankodj, Erzsiké. Három megbízható címem van. Egy óra alatt végigszaladom. Valamelyik bizonyosan sikerülni fog. Húsz pengő előleget szívesen adnak. A csarnok felé jövök és bepakoltatok egy kövér tyúkot- Olyan szép, sárgaszínű lesz, mint a karácsonyi volt. Emlékszel? Fél liter kisült zsírja lett. Mieglátod, megint jól fogok bevásárolni. Félmázsa fát, egy mázsa szenet küldetek fel. A sarki üzletben láttam egy krémszínű kis réklit; azt is hozom mingyárt. Csak ne nyugtalandodj, Erzsiké... Mintha megrészegült volna a saját, erőltetett optimizmusától. Szinte vidáman futott le a lépcsőn. Bizonyosra vette, hogy csomagokkal felpakkolva fog visszajönni. Szép, kopasztott csirkét vesz a csarnokban, kétszersültet is becsomagoltak Olcsóbbfajta kekszet. Annak egy negyven kilója. Legalább két kilót vesz. A szénből pedig két mázsát. Egy darabig ne legyen gondjuk erre. A lépcsőházban eléje tornyosodik a házgondnok félelmetes alakja. — A házbér, Horvát úr. Az ember végre is kifogy a türelemből. — Bocsánat, gondnok úr, holnap jár le a ter-43
