Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
Az asszony: No és mondd, nem volt mindig tiszteletteljes? Ez a hódolat sérthet téged? A férfi: De néha unalmas volt. Bosszantott Szinte jobb szerettem volna, ha követelőbb lett volna. De rám is úgy nézett, mintha állandóan bocsánatot kért volna, hogy melletünk tűrjem. Az asszony (okos, nyílt tekintettel ránéz a férfire): Közben a legjobb szivarjaiddal kínáltad. Meghívtad pezsgős vacsorára. Emlékszel arra a gyönyörű füredi estére? Egy kicsit mámorosán mentünk el az asztaltól. És szegény Ternyey... A pincértől hallottam másnap hogy reggelig ült az asztalnál з az ott felejtett virágomat szagolgatta... Tudom, másnap reggel, mikor legelőször megláttam a fájdalmas, hódoló mosolyát, éreztem, hogy szép az élet. A férfi (hallgat). Az asszony (a folyosó felé néz, egyszerre elpirul, felugrik, a férfihez izgatottan): Nem láttad? Ternyey egy nővel! Egy fiatal, szép nővel! A férfi (feláll, a kocsi ajtajához lép, kinyitja az ajtót, kilép a folyosóra, beszól az ajtón): Már nem látom őket, bizonyosan az étkezőbe mentek. Az asszony (elgondolkozva): Ternyey es egy fiatal nő? A férfi: No hiszen, lehet, hogy valami rokona. A asszony (gyorsan eszmélve): Nem. Nem rokona. A férfi: Miből gondolod? Az asszony: Láttam. Melegen, érzelmesen pillantott rá. De, hogy Ternyey! (Hirtelen kilép a folyosóra, rápillant a szomszéd fülke ajtajára, az ajtó egy picit nyitva van. Benéz az ajtón, riadtan.) Innen jöttek ki. (A füléig elvörösödik.) Tehát ők azok? A férfi: A nászutazó pár? Az asszony (hirtelen, bátran felrántja a kocsi ajtaját, benéz a kocsiba, szorongva): Nézd a kofferen a névjegyet. Ternyey Ákos. Látod? Nagy kalapdoboz. (Izgatottan.) És az a másik doboz. Virágos doboz. A menyasszonyi csokor. A férfi (bambán): Hát megnősült volna? — Valami cuncimókust keresnek; nem tudod, ki lehet az? Az asszony (boszúsan): Úgy látszik. Amint látjuk. (Felkiált.) De Ternyey! (A gondolatai gyorsan cikáznak a fejében, beléakasztja a karját a férfi karjába, könyörögve:) Menjünk be édesem az étkezőbe. Nekem muszáj bemenni. A férfi: Jó, jó. Hiszen úgyis akartunk ozsonnázni. (Bemennek az étkezőbe.) Letelepednek a kocsi egyik sarkában. Ternyey és a párja a másik sarokban ülnek. Egyszerre Ternyey megpillantja őket. Udvariasan, mélyen feléjük köszön s újra a párja arcába néz, előbb egy kis zavarral, a másik pillanatban azután, mintha mindent elfelejtett volna, forró odaadással s hódolattal pislogat az asszonykája szemébe. Többé fel sem veti a szemét. Egyszer-egyszer diszkréten átnyúl az asztalon s megérinti ujjaival a fiatal asszony kezét. Az asszony (egy picit reszket a keze a kávés csészén, a férfihez): Tetszik neked? A férfi (boszúsan): Hát ‘iszen csinos, elég csinos. (Egy darabig hallgatnak, gyorsan fizetnek s kimennek az étkezőből. Szótlanul ülnek be a szakaszukba.) Az asszony (egy finom mozdulattal a szeméből egy pici nedvességet törül ki, majd ránéz a férfire. Hosszasan nézi az arcát, egy kis keserűséggel) : No, most már nyugodt lehetsz. A férfi (hirtelen felpillant, bosszúsan): U- gyan kérlek! Az asszony: Amint láttad, ezután nem engem fog bámulni a birka szemével. A férfi (nyersen): Bánom is én! Az asszony (rámereszti a szemét a férfire): Bánod is? Hiszen örülnöd kellene? A férfi (mintha nem is hallaná az asszony szavát): Legalább odajöhetett volna egy pillanatra hozzánk, de ránk se nézett. Az asszony (panaszosan): Ezután nem kell félned, hogy idealizálni fogom a Ternyey szerelmét, mert hiszen... (Keserűen nevet.) A férfi (felvágja a fejét haragosan): Mondd, Emmike, miért akarsz te most engem mindenáron bosszantani? Az asszony (csodálkozva): Én? (Kinéz a kocsi ablakán s a homlokát odanyomja az üveghez, a szeme egyszerre csak elfátyolosodik.) A férfi (hátraveti fejét a kocsi ülésén, a lábával belerúg a pamlagba, a száját összeszorítja). (A folyosón halk kacagás hallatszik. Az aszszonyka jön Ternyey vei, a férfi kezét fogva- A szomszéd szakasz ajtaja lassan becsukódik utánuk.) A férfi (dühösen felugrik s berántja az ajtó függönyét, hogy majd leszakad a függöny). Az asszony (komolyan, okosan ránéz a férfire, halkan, bágyadtan, elnézően): Jenő! Te mintha haragudnál? (Fájdalmasan mosolyogva): Ne haragudj. Nem te vesztettél el valamit. (Hosszasan nézi a férfi arcát, halkan): Vagy te is? 42
