Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
Mauriee Darin: VETÉLYTÁRSAK Tizenkilenc évesek voltak és ez volt az első szerelmük, a nagy, a páratlan, az összehasonlíthatatlan, az egész életre szóló, amelybe bele lehet halni. — Drága kicsi Edith, — szólt John Stop, — mi ketten, Harry Gumpree és én már régóta szeretjük magát. Drága kis lélek, most választania kell közülünk, és meg kell, hogy mondja, melyikünket kedveli a picike szive: Harryt vagy engem? — Választania kell, — ismétli Gumpree, — ki kell, hogy mondja végre, vagy azt, hogy: Johnt szeretem vagy pedig azt, hogy Harry felesége leszek. — Mi tisztelni fogjuk, meghajlunk drága kis szivének elhatározása előtt. Ez az eset Dinard tengerpartján történt. A gyermekiesen szőke miss Edith Ostwerry mosolyogva állott két gavallérja között. — Igazán nagyon szeretem mindkettőjüket, — mondta. — Harry éppen olyan szép, mint John, és John éppen olyan szomorúan néz rám, mint Harry. Egy fiatal leány azonban nem mehet férjhez egyszerre két fiúhoz. Ez törvény. Ezt mondom tehát: ne veszítsék el a bátorságukat, talán Johnhoz megyek, talán Harryhoz, vagy egy másik fiúhoz, vagy egyáltalán senkihez... Maguk csak udvaroljanak nekem tovább szorgalmasan. Midőn egyedül maradtak, Harry ránézett Johnra, és szomorúan mormogta: — Még nem választott. Ez nem tarthat így tovább. Jól megtermett, izmos és rózsás fiúk voltak és egyszerűek, mint két gyerek. A fiatal leány hetek óta azzal mulatott, hogy gyötörte őket. John, aki majdnem sírvafakadt, kijelentette: — Egyikünknek le kell mondani a drága kicsi Edithről. Ami engem illet, Harry, én inkább meghalok. — Én is, John, — szólt a másik. Szomorú dolog tizenkilenc éves korban azért meghalni, mert meghallgatásra nem talál az ember. Bánatos gondolatok között töltöttek el néhány napot, aztán Harry felkereste Johnt. — A dolog nagyon egyszerű, — mondta. — Mint hogy mind a ketten készek vagyunk inkább meghalni, mint a drága kicsi Edithről lemondani, kettőnk közül az egyik feleségül fogja venni őt, a másik pedig meghal. A dolog nagyon egyszerű, John, és nagyon könnyen megegyezhetünk. Ha maga veszi el Edithet, én ölöm meg magamat, ha pedig én veszem el, akkor maga öli meg magát. Mit gondol, kedves barátom? —• Azt gondolom, hogy magának igaza van, Harry, és hogy más megoldás nincs is. — Minthogy a drága kicsi Edith nem akar választani, sorsot fogunk húzni. Akinek a neve kijön a kalapból, az megöli magát. Ha nekem kedvez a szerencse, esküszöm magának, John, hogy boldoggá fogom tenni ezt a drága kicsi szivet, melyet mindketten szeretünk. — Ezt én is Ígérem magának, Harry. S ime, mit eszelt ki Harry Gumpree: másnap két órával napnyugta előtt, ki fognak bérelni egy kis bárkát, melyben kieveznek a nyílt tengerre. Mindkettőjük nevét felírják két egyforma papírlapra és John, a fiatalabb, kihúzza Harry sapkájából az egyik lapot. Amelyiküket a sors kijelöli, az nyomban a tengerbe veti magát, a győztes pedig feleségül veszi Miss Ostwerryt, miután mindenfelé azt a hírt terjesztette el, hogy társa sajnálatos balesetnek lett áldozatává. Mindkettőjükön erőt vett a megindultság, de elhatározásuk rendíthetetlen volt. Miután megírták végrendeletüket, pontosan a meghatározott órára, a találkozó helyére siettek. Mint szokásuk volt, most is kezet szorítottak, ezúttal talán némi kevés ünnepélyességgel. —■ Szép idő van, John, — kezdte Harry. — Nagyon szép, Harry, — valászolt John. Helyet foglaltak egy meglehetősen szűk bárkában, és csendesen evezni kezdtek. A könnyű alkotmány sebesen haladt és a kaszinó, a szállodák és villák már csak távoli foltoknak látszottak a messze parton. John megpihent egy pillanatra, aztán csendesen mondta: — Azt hiszem, kettőnk közül az egyik nem fogja viszontlátni a drága kicsi Edithet. Ez valóban elszomorító. VfiKlUi EGYKIltL . . * 31
